Soha nem késő megtanulnunk és az agyunkba vésnünk, a cinizmusnak, az arcátlanságnak, a hazugságnak, a felelősség elkenésének nincsenek határai. Ami Putyin Oroszországában, Erdogan Törökországában magától értetődő, annak Magyarországon is azzá kell válnia. Az újságírókat például megrendszabályozzák és vegzálják, amiatt, hogy normálisan próbálnák végezni a munkájukat, hogy kérdeznék és ellenőriznék azokat a politikusokat, akik közpénzből kapják a fizetésüket és akik éppen azért kerültek a hatalom közvetlen közelébe, hogy a közjóért tevékenykedjenek. A kormánypárt prominensei úgy gondolják, hogy ezek a rosszarcú zugfirkászok csak okvetetlenkednek és méltatlanul viselkednek, amikor az orruk elé tolják a mikrofont azzal, hogy legyenek szívesek már mondani valamit arról, hogy mi történik ebben a korrupciótól, barátoktól, rokonoktól, mutyiktól, pofátlan pénzszórásoktól körülölelt kis országban. Merthogy ebben a közép-kelet európai paradicsomban lépten-nyomon valami olyan ellenállhatatlanul gusztustalan és gyomorforgató dologba ütközhetünk, ami mögött felsejlik egy olyan bűnszervezet rémképe, amely tudatosan és üzletszerűen rabul ejt egy közösséget.

Mert az újságíró már csak egy olyan tenyérbe mászó ragadozó fajta, akit érdekelnének olyan közérdeklődésre számot tartó kérdések, hogy vajon a mélyen tisztelt és a lakosság többségének szavazatával megválasztott képviselő uraknak mi a véleménye arról, hogy a Nemzeti Bank élén egy Döbrögihez fogható kiskirály szórja a közpénzt az elvbarátainak, a rokonságának, akiben a miniszterelnök bizalma csak akkor rendül meg, ha a föld és az ég összeszakad. Vagy miképpen gondolkodnak arról, hogy az egyik minisztérium, jelesül a földművelésügyi, földügyekkel foglalkozó államtitkára együtt kávézgat a földárveréseken szaporán nagy területű birtokokat szerző egykori gázszerelővel egy előkelő hotel éttermében, ahol állítólag a felcsúti futballcsapat jövőjéről volt szó. Esetleg ha már ott grasszálnak oly peckesen a Parlament napfényes folyosóin elmondhatnák azt is, hogy miért van még bármilyen pozícióban az a miniszterelnöki biztos, aki túszul ejtett egy kisebbséget, folyamatosan zsarolva és fenyegetve őket, miközben az érettségijét csak hosszas keresgélés és bányászkodás után találták meg a rendszerben és akiben láthatóan semmilyen szégyenérzet nem munkálkodik amiatt, hogy gyanúsan eltüntetett pár milliárd forintot, úgy, hogy legjobb tudomásunk szerint nem bűvésznek született.

És ilyenkor az újságíró, az a csúszó-mászó, nemzet testén élősködő galandféreg nem elégszik meg azzal, hogy a képviselők nagy része sunnyog, eloldalog, fut a feléje záporozó kérdések elől, mert siet az ülésterembe, hogy leadja a szavazatát arról, amiről sok esetben fogalma sincs, mert egyrészt nem érdekli, másrészt nem érti, harmadrészt el sem olvasta, inkább elkezdte megnézni a Saul fiát, csak bealudt rajta. A gombot persze megnyomja, ahogy a frakciófegyelem és az első számú vezető diktálja, hiszen felkészülni, gondolkodni, vitázni és érvelni sem kell, ha ott vannak az okosok, akik előre megmondják mi a jó a népnek, milyen irányvonalat kell követnünk ahhoz, hogy tízmillió szivarozó, aluszékony öregúr országa legyünk, fiatal, tehetséges, ambiciózus és nem utolsósorban aranyásó menyecskével az oldalunkon. Az újságíró az a lelketlen, méltatlanul viselkedő mitugrász nem eszi meg azt, hogy a szervilis rezsibiztosnak, a birkózók karfiolfül mentes vezetőjének csak buta telefonja van, amelyikkel mindössze telefonálgatni és sms-ezni tud lelkesen, leginkább a Parlament üléstermében, mert percek alatt kideríti azt, hogy bizony ott lapul a zsebében egy másik. Egy szolgálati készülékről van szó, aminek segítségével a másodpercek tört része alatt tájékozódhatna arról, hogy mi folyik a Nemzeti Bank alapítványainak háza tájékán, ahol a Corleone-klán magyarországi vadhajtásai bizniszelnek nagyban a fantaszta irányításával, amiről bizonyára nem csak a földig hajlongó, lakájként nevet szerzett rezsibiztos, hanem az első számú vezető is értesül.

Az újságíró az a gerinctelen jószág nem azért kérdezné az ezerarcú urakat és hölgyeket a közélet ügyes-bajos dolgairól, hogy a saját lelkiismeretét megnyugtassa, hanem azért, hogy tájékoztassa a mély álomban szendergőket, a pénzzel és széllel kibélelt joviális uradalmat, a sehol nem létező középosztályt és a társadalom alsó szegmenseiben tanyázó és alig toporzékoló leszakadókat. A nép ugyanis nem láthat tisztán, mert nem akarják, hogy világosan lásson, mert handabandáznak, mert védik azt a bankvezért, akinek normális demokráciákban már régen útilaput kötöttek volna a talpára, akit szégyenszemre vezetőszáron hurcolnának a Venyigébe, vagy a Markóba. Most pedig, hogy már Kövér is menekülni kényszerült, mert nem tud mit mondani, mert nem tud mivel védekezni, mert nincs miért szidnia a komcsikat, mert sárba tiporták az elveit, kitiltanak néhány delikvenst, hogy ezzel üzenjék, hamarosan még többen lesznek és már az sem biztos, hogy megússzák ennyivel, hiszen a börtönökben nem csak köztörvényeseknek van hely.

Magyarország tehát ma egy olyan hely, ahol nem lehet kérdezni sem, ahol nincsenek válaszok, csak terelgetések, ahol hülyének nézik az embereket, ahol egy hivatását komolyan gondoló tollforgatónak lépcsőznie kell a miniszterelnökkel, hogy az nevetve valamit odabökjön neki. És ha így folytatják Magyarország hamarosan egy olyan hely lesz, ahol nincs véleményszabadság, ahol üldözik azt, aki ellent mer mondani, ahol kizárólag hajbókolni és alákérdezni lehet és ahol a szájkosár lesz a kötelező viselet, mert aki nem hordja, pórul járhat. Ezért volt értelme huszonhat éve rendszert váltani. Kommunizmusból kommunizmusba. Gratulálunk!