Danika a felső emeleten várt minket, majdnem a bárpultnál és annyira előzékeny volt, hogy már ki is kérte a három nagyfröccsöt. Danika és Gábor közös hobbija a horgászat volt. Mivel ezt tudták egymásról nagyon hamar belecsaptak a lecsóba, felelevenítve a tóparti kalandjaikat. Danika elmesélte, hogy Miki, hogy esett bele a vízbe holt részegen, illetve azt, amikor egy vele szemközti szigetre dobott és ott akart beakasztani egy halnak, mire kihúzott egy faágat. Gábor pedig megosztotta velünk a legutóbbi nagy fogásának történetét. Én csupán néztem őket és jó érzéssel töltött el, hogy hamar kialakult az összhang közöttük és nem is volt olyan nyögvenyelős a beszélgetés, mint amire én előzőleg számítottam. Aztán persze szóba került a munka, ezúttal nem lehetett kikerülni, Danika pedig élvezettel mesélt az emberekről, gyakran lerántva a leplet a mesterkedéseikről, az álszent húzásaikról. Belefért persze egy kis önfényezés is a sztorikba, hiszen őt nem lehet becsapni és átverni, ő rájön minden gusztustalan fortélyra és machinációra, hiába szervezkednek a háta mögött. Gábor egy kicsit naiv volt, ami összefüggött az idealizmusával. Bizonyos emberekről képtelen volt bármi rosszat feltételezni, persze nem azokról, akiket kiismert, inkább azokról, akikről azt hitte, hogy kiismert, azok tudtak neki nem várt meglepetéseket okozni. Kicsit Vikire hasonlított ebben. Nagyon hinni akart még az emberekben és az embereknek és soha nem fogadta el azt az ezzel kapcsolatos alaptézisemet, hogy az ember alapvetően rossz, és minden esetben ebből kell kiindulni. Neki az volt a véleménye, hogy a jóság legbelül mindenkiben ott van, pusztán elő kell csalogatni azt. Amikor Danika történeteit hallgatta, olykor tátva maradt a szája, noha talán a lelke mélyén fel volt készülve az aljasságokra, de ilyen mennyiségben és ilyen szinten azt hiszem szíven ütötte egy hangyányit.

- Karesz visszajött, mintha el sem ment volna – mondta Danika felém fordulva, miután befejezte Gábor okítását.

- Ki az a Karesz? – kérdezte Gábor.

- Ádám ismeri, egy közös ismerősünk. Elindult Hollandiába, hogy elmegy egy kicsit hajókázni, szakított a barátnőjével, éppen jókor jött neki a lehetőség. Ez körülbelül másfél hónapja volt, elbúcsúztunk tőle, hogy egy évig, vagy kettőig a színét sem fogjuk látni. Erre tegnap felhívott, hogy rájött, nem bírja a hajókázást, mert tengeri beteg. Megdugta az egyik konyhalányt, kis híján felcsinálta és alighogy kikötöttek, közölte a főnőkével, hogy neki ezt nem bírja a gyomra, meg nem is akar ilyen korán apa lenni, úgyhogy fogta magát és az első repülővel hazarepült. Alig keresett valamit és most újra nekiállhat itthon valamit nézni magának, ha nem akarja, hogy felkopjon az álla. Ezt a balfaszt. Nem való ez a külföldi meló mindenkinek. Én mondtam neki és utána közöltem, hogy akkor meg is adhatja a múltkori tartozását, amivel még lóg. Hát nem esett neki jól. Én lettem az érzéketlen, szar, szemét alak. Úgy, hogy ő tartozik nekem és nem fordítva. Ki érti ezt? Én biztos nem.

- Pedig nagyon fogadkozott, hogy ő majd megmutatja – mondtam flegmán.

- Na egy hajóútig tartott a fogadalma. – mondta Danika és ezzel a lendülettel távozott a retyó irányába.

- Remélem mi nem így járunk! – kiáltott fel Gábor, mint aki eléggé sokat ivott már. És tényleg be volt rúgva.

- Ugyan már! Karesz rendes gyerek, de vabankra ment ki, azt se tudta, hogy mi lesz vele, csak ki akarta szellőztetni az agyát. Legalább sikerült neki – nyugtattam Gábort, nem mintha szüksége lett volna rá.

- Nekem is volt egy lány ismerősöm Töki. Ő nem Hollandiába ment, csak ide Horvátországba. Adódott számára egy kis nyári munka, pincérkedett egy tengerparti étteremben és közben beleszeretett egy helyi fiúba. Nagy volt a szerelem, véget ért a nyár, de a lány még mindig bele volt zúgva a srácba, így hát maradt és keresett egy másik állást. Félév sem telt bele és elmúlt minden. Azt mondta a csaj utólag, hogy a srác elkezdett furcsán viselkedni, ami azt jelentette, hogy gyakran volt lenn a pincéjükbe, alig szólt hozzá, nem adott neki enni, szóval szarul tartotta. Már csont és bőr volt, amikor végül megszökött a csávótól, mert az nem akarta elengedni, mindenképpen ott tartotta volna nála. Aztán megint eltelt egy kis idő, egyszer csak hívják Pesten a rendőr-főkapitányságra. Rendesen ráijesztettek, csak találgatott, hogy mit akarhatnak tőle. Aztán kiderült a turpisság… - és itt hirtelen félbeszakította a mondandóját, hátradőlt a fotelben és becsukta a szemét.

- Mi van Gáborka? Mi volt a turpisság? Nem zavar, hogy sztoriban vagy? – kérdeztem, de nem reagált. Amikor megismételtem, még mindig úgy ült ott, mint egy buddha, nem válaszolt. Kicsit megijedtem, megbökdöstem, löktem rajta kettőt, míg végül kinyitotta a szemeit és végre életjeleket adott. Megkönnyebbültem.

- Mi volt veled az imént Gáborka, azt hittem már írhatom a gyászbeszédedet? – kérdeztem tőle.

- Semmi, azt hiszem megfáradtam, haza kéne mennem – még mindig zavart volt.

- De ezt most már fejezd be légy szíves!

- Mit?

- Sztoriban voltál egy lány ismerősödről, aki Horvátországból szökött haza a volt palijától. – mondtam neki segítvén, hogy megtalálja a fonál végét.

- Ja igen! Már képben vagyok Töki! Mostanában ezt szoktam csinálni, Anna már figyelmeztetett, hogy talán kevesebbet kéne innom. Szóval a srác nekrofil volt. A pincében tartotta a hulláit, akiket előbb kinyírt, aztán megszentségtelenített. Valószínűleg az én ismerősömmel is ez volt a célja, csak nem jutott el odáig. A csaj köpni-nyelni nem tudott a döbbenettől. Még aznap kihallgatták, azóta sincs barátja.

- Szerencsétlen, egy életre elment a kedve a pasizástól – mondtam rémült arckifejezéssel, miközben Gábor felállt.

- Vigyázni kell ezekkel! Figyelj Töki, én hazamegyek, Daninak mondd meg, hogy ne haragudjon, de nem tudtam megvárni. Most vagy kidobom a taccsot, vagy hazafelé eszek egy gyrost.

Gábor nyújtotta a kezét és már ment is, még azt sem tudtam megkérdezni tőle, hogy ne hívjak – e egy taxit, úgy elpárolgott, mintha ott se lett volna. Magamra hagyott, hogy emésztgessem a horrorisztikus sztoriját a Kedvencek temetőjéből.

Danika kicsit későn érkezett vissza, már majdnem tizenegy volt.

- Gábor hol van kiskomám? – kérdezte lihegve.

- Hol voltál már ennyi ideig? Gábor nem győzött várni, túlitta magát, hazament! Elnézést kér tőled, de megtudhatnám végre, hol a fenében voltál?

- Tudod milyen sor áll a budinál? Nem hiszed el, kígyóznak ez emberek! Kénytelen voltam elmenni a mellettünk lévő kocsmába, de ott sem volt piskóta a tömeg, úgyhogy kértem egy fröccsöt, de már annyira szorított, hogy azt hittem kimegyek egy fához és elintézem ott. Amikor meg fellélegeztem, hogy beengedtek végre, elszívtam egy cigit.

- Szörnyű, hogy mennyi problémád van a prosztatáddal. Nem kéne megnézetned? – mondtam úgy, hogy közben erőteljesen koncentráltam arra, hogy ne bakizzak, mert kezdett beütni a szesz.

- Dehogy megyek én orvoshoz, hogy ott valami jéghideg kesztyűvel vájkáljanak bennem! Ez arról árulkodik, hogy jól működik a vesém – jelentette ki nagy magabiztossággal.

- Nem öreg, ez pont az ellenkezőjéről árulkodik, hogy bajod van a prosztatáddal. Apám éjszakánként jár ki ennyit hugyozni és még jó nagyokat is nyög hozzá, pedig már elmúlt jócskán hatvan is! – kontráztam orvul, amire már nem is válaszolt, csupán legyintett egyet.

- Na mi a terved mára? Gondolom, nem fejezzük be itt, nagyot csalódnék benned! – azt tudakoltam ezúttal mire számíthatok.

- Hogy jöttél rá? Átmegyünk a Dobozba.

- De hát utálod azt a helyet nem, azt mondtad, hogy klausztrofóbiás vagy tőle, olyan, mintha valami halottas házban járkálnál, ahonnan nem találod a kijáratot.

- Nem változott a véleményem, de oda mennek Éviék, úgyhogy bármennyire is utálom és rosszul vagyok tőle, nincs más választásom.

- Együtt vagy még vele?

- Mi az, hogy együtt? Ne kezdd el itt a romantikus dumádat, mert kidobatlak valakivel! – mondta és közben vigyorgott – Csak összejárunk és paráználkodunk egy kicsikét.

- És a barátja meg van még?

- Mindig ki akarja dobni, de amikor szólok, hogy tőlem ne várjon semmit, leáll vele és békén hagy a hülyeségeivel.

- Alexa nem jelentkezett?

- Az a helyzet és ezt nem mondtam senkinek, de van, amikor hiányzik. Ez viszont nem jelenti azt, hogy visszafogadnám. Élje csak az életét nyugodtan, remélem, már van valakije.

Hosszú csönd következett, mire Danika megszólalt:

- Mi van veled? Már megint alig beszélsz. A csajod oda jön?

- Hú tényleg majd írok neki, hogyha elindul, ott keressen.

- Szóval mi van veled? Nyomaszt valami? – olyan provokáló volt a hangja, hogy kis híján ott hagytam a picsába.

- Most nekem játszod az eszed? – kérdeztem dühösen.

- Jól van Ádám! Nyugi, hamarosan vége lesz, most pedig igyunk egy pálinkát, én fizetem.

- Nekem mindegy – válaszoltam egyhangúan.

Nem egy pálinka lett belőle, hanem négy. Fütyülős vadcseresznyét ittunk, ami Danika titkos favoritja volt, tavalyelőtt Bulgáriában nyaralt, ott fedezte fel magának, jó néhány üveggel lefinomítottak belőle az egy hetes vakációjuk alatt. Negédes volt és bűnrossz, olyan mesterséges anyagokat tartalmazhatott, amitől egyenként a rosszullét környékezett volna, ha lett volna fölös energiám és kedvem utánanézni miből is áll valójában össze. Ezúttal azonban nem érdekelt, úgy voltam vele, mindegy mi az, lenyelem. Nyomasztott az érzés, amit nem mondhattam el senkinek, de legszívesebben elmondtam volna mindenkinek. Szilárdnak minden egyes nap velem kellett volna lennie, hogy csillapítsa a nyugtalanságomat, persze ez épp úgy képtelenség volt, mint elkürtölni bárkinek a nyomoromat. Őrlődtem és fájt, hogy Gábornak is hazudnom kellett, pedig láttam a tekintetében a szándékot, hogy segítsen.

A Dobozba éjfél körül jutottunk be. Akkor persze nem volt gond a cipőmmel, simán beengedtek. Erre még emlékszem és arra is, hogy Danika rövid idő elteltével, szinte ahogy beértünk kiszúrta Évát és igen vele volt Csilla is, meg annak a kandúrja. Kétségtelenül jóvágású gyerek volt, bár akkor már kezdtek elmosódni a képek, amiket azonban nem tekintettem intő jeleknek. Lefarcoltam tőlük, nem volt kedvem enyelegni velük. Elfelejtettem útközben írni Diánának, megtettem akkor és közöltem vele, hogy ezen a helyen megtalál, ha elindult a csajos bulijából. A pultnál nagyképűen kikértem a whisky-kólámat, mondván nekem azon az éjszakán úgysem árthat meg semmi. Már összeittam bort, pálinkát és még mindig itt állok. A pökhendiségnek a kivagyiságnak mindig ára van. Nem tanultam belőle, de a példák számát hamarosan gyarapítottam. Arra még emlékszem ilyen hosszú idő után is, hogy egyszercsak a semmiből ott termett mellettem Csilla, miközben kabátban fújtam a füstöt.

- Szia Ádám! Hogy vagy? – meglehetősen vidám hangulatban indított.

- Jé mégiscsak tudod a nevem Csilla! Amikor legutóbb találkoztunk nem mindig ment – emlékeztettem rá kissé pikírten, ahogy szoktam.

- Elmondjak valamit? Végig tudtam a neved, csak kicsit szívattalak, nem voltam ám olyan részeg, azonban volt benned valami felsőbbrendűség, ami kicsit irritált – és nevetett hozzá.

- Nemcsak téged, beállhatsz nyugodtan a sorba – még mindig hoztam a bunkó formámat, de így sem mozdult. – Merre van a barátod?

- Találkozott egy barátjával, dumálnak, én meg nem akarok zavarni és megláttalak, gondoltam válthatunk egy-két szót.

- Mikor jöttetek össze?

- Egy hónapja, tulajdonképpen Évi egyik ismerőse.

- És nagy a szerelem? – kérdeztem a megfelelő stílusban. Cinikusan.

- Nem tudom mi lesz belőle. Egyelőre helyes, aranyos, majd meglátjuk.

- Helyes? Aranyos? Biztos, hogy ezek a jó szavak, arra, akivel egy hónapja jársz. Nem azt kéne mondanod, hogy imádom, szerelmes vagyok belé és majd megőrülök, hogy láthassam?

- Annyira nem vagyok még oda érte. Lehet, hogy később kialakul. Ez nem az a szerelem első látásra érzés. Na és mi van veled? A Szállás utcán laksz még?

- Most bocsánatot kell kérnem, már akkor sem ott laktam.

- Tudom Dani elmondta és hozzátette, hogy hatalmas farok vagy! Már elnézést, csak az ő szavait idéztem.

- És mennyire igaza van!

- Miért csináltad?

- Kíváncsi voltam hogyan reagálsz.

- Na és hogy tetszett a reakcióm? Meg voltál elégedve vele?

- Ahhoz képest, hogy először azt hitted földönkívüli vagyok, mégsem ráztál le, az tény és megengedted, hogy hazavigyelek.

- Furcsa volt, szó mi szó és nem is irigyeltelek érte. Aztán Dani megnyugtatott.

- Most már talán elmondhatnád, hogy miért szaladtál ki a wc-re? Hányingered volt? – kérdeztem és miután elnyomtam a cigit, mintha az előbb nem szívtam volna, rágyújtottam még egyre.

- Fontos ez?

- Igazad van, nem fontos. Ha nem akarsz, nem válaszolsz – azt hiszem ezt mondtam neki a Holdudvarban is és már készültem arra, hogy elmegy és befejezzük ezt a kissé kényszeredett eszmecserét, ami azért nem tűnt annyira vészesnek az első ismerkedésbeli beszélgetésünkhöz képest.

- Tetszettél – mondta egészen halkan.

- Micsoda? – kérdeztem úgy, mintha nem értettem volna mit mondott.

- Nem akartam, hogy ott még közelebb kerüljünk egymáshoz. Elég snassz lett volna egy diszkó közepén csókolózni. Tudtam, hogyha ott maradok, megtörtént volna. De én nem akartam így. – Látta az arcom meglehetősen sápadt fényét, ami a döbbenet hatására ült ki rajta, majd egy kis idő után folytatta – Nagyon tüskés és gyanakvó vagy Ádám. Legalábbis velem szemben az voltál. Láttam, hogy egy intelligens, művelt fiú vagy, ugyanakkor lehet, hogy ezért is minden mondatoddal szúrni akartál. És valamelyikkel sikerült is eltalálnod. Aztán másnap gondolkoztam, hogy még a számom se kérted el és egyszer kérdeztem Danit, hogy megemlítettél –e engem esetleg. A válasza után biztos voltam benne, hogy nem engem keresel. És lehet, hogy igazad is van. Úgy érzem köztünk nagy a távolság. Te okosabb vagy, mint én és azt gondolom, hogy ezt a fölényedet számtalanszor érvényesítetted volna velem szemben. És ezt én nem bírtam volna elviselni.

- Ilyen lehetetlen alaknak néztem ki? – még ekkor is feldolgozás alatt voltak a mondatai bennem.

- Akkor egy kicsit olyan voltál, viszont tagadhatatlan, hogy éreztem az érdeklődésedet, hogy tényleg kíváncsi vagy rám és ez nagyon jól esett.

- Csilla te viszont mintha mást mutattál volna. Azt hittem nagyon be vagy rúgva, nem látszottál színjózannak?

- Nem voltam annyira részeg, volt bennem alkohol bőven nem tagadom, de egy kicsit rá is játszottam. Évi előzőleg szólt, hogy lesz ott Daninak egy barátja és többször is erőteljesen célozgatott arra, hogy majd kettesben hagynak veled. Én meg bezárkóztam, nem tetszett ez a tukmálás.

- De te sem hívtál, vagy jeleztél, hogy érdeklődsz, leszámítva a táncos közeledést, amit viszont annak a számlájára írtam, hogy a volt barátod emléke még kísért valamennyire.

- Hát nem. Mindegy is. Nem hiszem, hogy nekem kellett volna próbálkoznom. És most van barátnőd?

- Két és fél hónapja vagyok együtt egy lánnyal, most is őt várom.

- És szereted?

- Azt hiszem igen. Nagyon – tettem hozzá kissé szemérmesen.

- Milyen szégyenlős lettél. Ez cuki. Hátha neki szerencséje lesz veled.

- Nem ciki inkább?

- Hova gondolsz? Ez egy nagyon jó dolog és az is, hogy ezt mások előtt felvállalod.

Erre nem tudtam mit mondani, csak azt vettem észre, hogy már majdnem az ujjamat szívtam, a cigi helyett, úgyhogy gyorsan eldobtam a csikket.

- Megnézem a barátomat. Csak még egy kérdés Ádám, érdekelne, hogy most hogyan vélekedsz rólam?

- Már akkor is azt gondoltam és most is azt gondolom Csilla, hogy van benned valami. Valószínű, hogy én nem tudtam volna felszínre hozni, de biztos vagyok benne, hogy valakinek sikerülni fog.

- Köszönöm. Szia! – és adott két puszit az arcomra.

Amikor már kissé eltávolodott, azért még egy mondatra visszafordult.

- Ja és nem vettem macskát, megoldottam máshogy – rám mosolygott, amivel megint bezáródott egy kör.

Furcsa gondolatok kavarogtak a fejemben és ezért gyorsan elmentem egy következő whisky-kóláért, de most duplán kértem a whisky-t, mert még mindig nem éreztem semmit. Aztán leültem egy sarokba, tök egyedül. Felvetődött bennem az, amit az egyik sarokkövemnek gondolok és már említettem is, szerintem mindig a nő választ. Ezt ők nem tudják? Ennyire nem biztosak magukban? Mire várt volna Csilla? Nem rítt le rólam, hogy nem tudok normálisan közeledni a lányokhoz? És ha tetszettem neki, akkor miért nem adott egy félreérthetetlen jelet, azon a táncon kívül, ami éppen egy kínos beszélgetés után történt, ami a volt barátjáról szólt? Utálom a feltételes módot, a „mi lenne, ha” helyzeteket, de egy pillanatra eltöprengtem, hogyha Diána nem lenne, vajon mit csinálnék a kis beszélgetésünk után? Valószínűleg semmit, barátja van és ez nekem tabu. Nem szeretnék ugyanis a barát helyében lenni. Mert mi történne, ha én lennék az az ember, akitől megpróbálják elcsábítani a barátnőjét? Tudom, hogy úgy szenvednék, mint az állat. És ha nem lenne barátja? Nem tudom, hogy adott volna –e akkora löketet ezzel, hogy elkezdenék próbálkozni. Itt viszont leálltam, mert azonnal eszembe jutott Diána. Az, hogy már azalatt a két hónap alatt is mennyi mindent adott nekem, hogy mennyit csiszolt rajtam, hogy mennyi önbizalmat csepegtetett belém és hogy mennyire közel kerültünk egymáshoz. És én mindenek felett hűséges vagyok hozzá, ami mások szerint és a korunk lenyomata alapján inkább hülyeségnek számít. Azonban Csillában tényleg ott motoszkált valami, ami egy másik helyzetben akár még vonzó is lehetett volna számomra. Egy másik helyzetben, egy másik világban. Aztán az is eszembe jutott, hogy tényleg úgy van az, hogy ha egyszer az embernek hosszú idő után lesz egy barátnője, akkor hirtelen ott teremhet egy másik is. Hét éves kudarc után most kettő is elgondolkozott rajtam? Hát hogy van ez?

Na körülbelül eddig evickéltem a gondolataim tengerében egy mentőcsónak segítségével, ami hirtelen kidurrant, én pedig elsüllyedtem. És bekövetkezett a krach. Csak foszlányok emlékeztettek megint a későbbi történésekre, amiknek rekonstruálásában így kénytelen- kelletlen Diánára hagyatkoztam, amiért utólag is hálás vagyok neki. Egy óra körül érkezett egy barátnőjével, először kicsit kétségbeesett, mert hiába csörgetett telefonon, azt még véletlenül sem vettem fel. Körbenézett hát a helyen, míg végül egy sarokban talált meg, ahol éppenséggel jóízűen szundikáltam. Még jó, hogy a kidobók nem találtak rám, lett volna egy kis csihi-puhi. Amikor szájon csókolt, hirtelen felrezzentem, mint Csipkerózsika a mesében, itt egy kicsit felcserélődtek a szerepek, nem vagyok nemi identitászavarban, ne aggódjanak. Diána azt mondta, hogy nagyon kedvesen és bandzsán néztem rá, azonnal elkezdtem a nyakát puszilgatni, vagy nyalogatni inkább, pedig a szám valószínűleg úgy bűzölgött, mint egy szaros zacskó. Kedves szavakat suttogtam a fülébe, már amiket megértett a gurgulázásom közepette, azok jól eső kifejezések voltak és simogattam a kezét, szóval egyértelműen kenyérre kenhető voltam. Diána próbált elcipelni, hogy ideje indulnunk, de én ragaszkodtam ahhoz, hogy meg akarom táncoltatni. Nem akart ellenkezni, hiszen még lett volna kedve bulizni, csak közben azt is ellenőrizte, hogy tudok –e egyáltalán normálisan menni. Amikor azt látta, hogy a koordinációval még úgy, ahogy megbirkózom, beleegyezett abba, hogy lötyögjünk egy kicsit a tánctér szélén. A közepe a tömeg miatt kockázatosnak tűnt. Azt is elmesélte, hogy nagyon simultam és büszke volt arra is, hogy annak ellenére, hogy jelentős mennyiségű alkohol befolyása alatt állhattam, néhányszor sikerült eltalálnom a ritmust és szinte egy ütemre mozogtunk mindketten. Végül is köszönettel tartozom Tuska Béla bácsinak, aki valamicskét csak megtanított nekem a tánc igen összetett és bonyolult tudományából. Még ha azok a morzsákkal egyenlők körülbelül, akkor is. Nem csókolóztunk, mert azt ő ott nem nagyon akarta, de azt megengedte, hogy csüngjek a nyakán, mint alma az ágon, illetve azért sem szólt, hogy jó néhányszor jó mélyen belemarkoltam a fenekébe. Eltelt legalább egy óra, amikor azt vette észre, hogy darabossá válik a mozgásom. Tudják, ilyenkor válok medveboccsá. Ez már nem volt annyira kellemes neki, így azt javasolta, hogy fogjunk egy taxit és menjünk haza. Nem volt ellene kifogásom, így aztán megcselekedte azt, amit elvileg egy férfinak illenék, hívott egy taxit és hazavitt. Magához. Mint elmondta rám jött természetesen a kangörcs, de mire letusolt és készenlétbe helyezte magát, akkora én régen egy másik dimenzióba csöppentem, akár egy sematikus, csöpögős, végtelenül giccses hollywoodi romantikus moziban. Nem akart felébreszteni, jelzem bepótoltuk másnap, mert a másnapos szexnél kevesebb hasznosabb gyógymódot találtak ki e Föld kerekén. Elmondása szerint nem haragudott, mert rém aranyos és tündér voltam, sokszor meg tudott volna zabálni, a szexszel pedig saját bevallása szerint és ezt nem dicsekvésképpen mondom, mert akkor éppen sikerült, még azt is jóvátettem, amit egyébként nem követtem el. Ez volt az utolsó kocsmatúrám a mai napig. És nem azért mert Diána eltiltott volna, szó sincs róla. Egyrészt a hirtelen felgyorsuló események áldozatává váltam, másrészt pedig valahogy nem kívántam. Ugye, hogy öregszem? Kétséget kizáróan. Ahogy mindenki más.