Márki-Zay Pétert kevesen ismerték – egészen addig, míg nem jelentették be: elindul a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson, méghozzá a teljes ellenzék támogatásával. November huszadikán elhunyt Almási István, így új vezető kell Lázár János kancelláriaminiszter városába. Ez a tény (Lázár érintettsége) már önmagában is érdekessé tenné február 25-ét, ám a helyzet még ennél is izgalmasabb lesz! Ugyanis az április 8-i választások nem hivatalos főpróbáját fogják megtartani Hódmezővásárhelyen.

2014-ben Almási a szavazatok 61,03 százalékát besöpörve győzött – ehhez 8160 voksra volt szüksége. A Jobbik megelőzte az Összefogás jelöltjét, ám kettejük is csak valamivel több mint 4000 szavazatot tudtak elérni. Hódmezővásárhely hagyományosan jobboldali város, nem sok babér terem itt másnak, 2010 óta pedig pláne nem. Ha Márki-Zay nyerne, elég kemény csatákat vívhatna (elhagyva az eufemizmust, nyugodtan kimondhatjuk, hogy ellehetetlenítenék munkáját), hiszen a képviselőtestületben többségben vannak a kormánypártiak, Lázár János befolyása pedig szinte korlátlan. Mondhatják és mondják is Vásárhelyen, ’jó ez nekünk, Lázár miniszter úr támogat minket, épül-szépül a város, folytatni kell’. Nehéz lenne vitatkozni azzal, hogy dől az uniós pénz a városba, jelentős infrastrukturális beruházások valósultak meg az elmúlt években. Azaz Márki-Zaynak azzal a nehéz helyzettel kell szembenéznie, amivel a teljes ellenzéknek: el kellene valahogy magyarázni a szavazóknak, bár tény, hogy az elmúlt 7,5-8 évben emelkedett az életszínvonal, nőttek a bérek, 4-5 éve jók a makrogazdasági mutatóink, összességében mégis rossz irányba halad az ország szekere. Ebbe belebukott 2014-ben az Összefogás, jó eséllyel 2018 tavaszán is hasonló blama vár az ellenzékre, beleértve a Jobbikot is. De ugyancsak beletört a bicskája a Fidesznek valami hasonlóba (bár nyilván minden analógia sántít, ahogy ez is) 2006-ban. A „rosszabbul élünk, mint négy éve” szlogen pedig nem volt igaz, a választók józan eszükkel és pénztárcájukból látták: a helyzet inkább javult. Az „egyrészt-másrészt” és a bonyolult logikai összefüggések iránti megértés vágya a szavazók legfeljebb 25-30%-ára korlátozódik, de inkább 15-20.

Forrás: Nepszava.hu

Nagyjából másfél hónappal a választások előtt reményt adhatna az ellenzéknek egy győzelem, de akár egy szoros eredmény is. Kiindulva a 2014-es adatokból, maximum tízezer ember részvétele lehet majd számítani (több mint tizenháromezren szavaztak 2014-ben, de ez – hiába is nagy a szimbolikus jelentősége az országgyűlési választások előtt – mégiscsak időközi lesz). Beleértve az Európai Baloldalra leadott voksokat, kb. 5200 ember szavazott a Fidesz ellen szűk négy évvel ezelőtt. Nagy kérdés persze, milyen lesz a kampány, mennyire sikerül majd a mozgósítás.

Hegedűs Zoltán személyében talán kissé szürke jelöltje van a Fidesznek, ám helyben jól beágyazott, hiszen alpolgármesterként évek óta dolgozik a városért. A győztes jövő őszig szóló mandátumot kap, Lázár szerint 85-90 milliárdnyi beruházás van folyamatban a városban, „ezek levezényléséhez tapasztalt emberre van szükség”. Lázár János a sajtó híradásai szerint minden közgyűlésen jelen van (noha annak nem tagja), igazgatja városát. Ahhoz sem kell nagy képzelőerő, hogy belássuk: bárki is a polgármester, Lázár megkerülhetetlen figura Hódmezővásárhelyen, az ő jóváhagyása nélkül fontos dolgokban nem dönthetnek.

Márki-Zay igen érdekes jelölt. Hét gyermek édesapja, egészen december közepéig egy francia multinál dolgozott, elbocsátását az ellenzéki sajtó természetesen azzal magyarázta: Lázárék „leszóltak” és erőt mutattak: lám, így jár az, aki szembe mer szállni velünk. Kétségkívül hálás narratíva, egyben elborzasztó, hogy mennyien elhiszik – még akkor is, ha ebben az esetben a valóság más (persze az is lehet, igaza van a fenti véleményt képviselőknek). Olyan erős előítélet alakult ki az elmúlt években a politikát aktívan követő, nem kormánypárti emberekben, hogy szinte bármit el tudnak képzelni a jelenlegi kormány prominenseiről. Rühes budapesti kórház, négy év várakozási idő egy rendkívül veszélyes betegségben szenvedő énekesnőnél – ezek a szalagcímek uralták a sajtót a napokban. Amit aztán a Rogán Antalhoz bekötött 888, Pestisrácok, Origo, Ripost fémjelezte sajtó (hírgyár) élvezettel lesöpör az asztalról, mondván álhírekről van szó, a „ballib” oldal végső kétségbeesésében minden hazugságot kitalál. A helyzet az, hogy ebben az esetben még van is igazuk, sőt, alapvetően igazuk van. Minden bizonnyal csak gyanú volt a rühes betegekkel és ápolókkal kapcsolatban, melyek szerencsére nem igazolódtak be – és a négy évnyi várakozás sem egészen úgy fest, ahogy az érintett először a közösségi médiában azt tálalta. Könnyen lehet, a bekamerázás ügy is „túl lett tolva”, nem valószínű, hogy Lázárék a Márki-Zay-család háza előtti gyanús mozgásokat néznék árgus szemekkel.

Ugyanakkor nehéz lenne azt vitatni, hogy a kései Kádár-korszakot idéző légkör jellemzi ma a vidéki Magyarország komoly részét. A lojalitás sokkal kifizetődőbb az innovatív gondolkodásmódnál és a tehetségnél, a közbeszerzések talán soha (1990 óta) nem voltak olyan irányítottak, mint ma. Rétvári Bence államtitkár választókerületében krumplit és májkrémet oszt, ami lehet, hogy az V. kerületi értelmiségiek találkozóján nevetséges, a falvakban, 30-40 ezer forintból élők számára valódi segítség és megfélemlítés sem szükséges ahhoz, hogy az illető és családja a Fideszre adja voksát. Aztán természetesen ott van a kiszolgáltatott közalkalmazotti réteg, illetve a még kiszolgáltatottabb közmunkások, akik sokszor – alap vagy alap nélkül, szinte mindegy is a végeredmény szempontjából – úgy érzik, ha a továbbiakban is meg akarják őrizni állásukat, hűségesnek kell lenni Orbán Viktorhoz. A vidéki Magyarországot elemezve persze nagy önbecsapás lenne abban bízni, hogy kizárólag a félelem az, ami Orbánt hatalmon tartja (vagy ami még hiúbb ábránd: az emberek nem merik a közvéleménykutató cégeknek elmondani pártpreferenciájukat, de majd április 8-án a fülke magányában elzavarják az autokratikus rezsimet). Valamelyest felülreprezentáltak a kormánypárti szavazók körében az iskolázatlanok (maximum 8 általánossal rendelkezők) és sokan (feltehetően többszázezren) „átigazoltak” a szocialista táborból Orbánhoz, mondván: megvan az Erzsébet-utalvány, már nyugdíjprémium is van, kiszámítható, stabil kormányunk harcol értünk (még akkor is igaz ez, ha a kiszámítható jelzővel egészen biztosan nem illethető a kormány, amely fontos jogszabályokról dönt adott esetben néhány nap alatt, kivívva a nemzetközi pénzügyi elit, befektetők rosszallását és bizalmatlanságát), Viktorunk még a migránsoktól is megvédi népét, sőt Európát (Orbán Bajorországban néhány napja azt mondta: „továbbra is tekintsenek engem Bajorország végvári kapitányának”). Külön érdekesség: „Bajorország déli határa a szerb-magyar határnál van, és amikor mi azt a határt védjük, akkor azzal védjük Bajorországot is" – várom az orbáni mondat megfejtését kommentben.

Az ember (a magyar pedig különösen) nem szereti saját határait feszegetni, jól eléldegél csendesen, hagyja őt békén a politika – és a változást sem támogatja feltétel nélkül. Jobb a megszokott rossz, mint a bizonytalan új. Ami aztán lehet jó is, bár a 2010 előtti időszakot és az ellenzék jelenlegi állapotát elnézve, nem véletlen nem bíznak ebben a választópolgárok. Kérdéses, hogy az ellenzéki politikusok (ebben a műfajban különösen jeleskedik mostanság Vona Gábor) ennyire nincsenek tisztában a realitásokkal, vagy csupán valamivel palástolniuk kell teljes tanácstalanságukat. Valószínűleg inkább utóbbi. Akkor, amikor kb. 1400 ember megy el az ÁSZ-döntés elleni tiltakozásként a Lendvay utcába, akkor, amikor láthatóan az ország politikailag nagyon passzív, nehéz elképzelni, hogy leváltható lenne 2018 tavaszán Orbán. Nincs kormányváltó hangulat és szerintem a baloldali és jobbikos politikusok túlbecsülik az emberek elégedetlenségét. Valóban van egy réteg, amely jellemzően nyilvánvalón nagyvárosokban (leginkább Budapesten) él, nyelveket beszél, diplomás – és nagyon nem tetszik neki a külpolitikai doktrínánk (ha van ilyen), az állandó sorosozás, a „fékek és ellensúlyok rendszerének leépítése”. Ám Orbánék sikeresen relativizáltak, hiszen a választók komoly része azt gondolhatja: ’ez is lop, az is lopott, itt mindenki lopna, persze ki az a hülye, aki ne tenné, hát én is azt csinálnám, ha ott lehetnék – ezek az Orbánék legalább rendet tartanak, kiállnak Brüsszel ellen és elutasítják az illegális bevándorlók (migránsok) tömeges betelepítését’. Bár az lehet, hogy még ennyire sem szofisztikált az „átlagos választó”, csak annyit mond és gondol: migráns ide ne jöjjön!

A kormány cselekvő szerepben tündökölhet és hiába mondja azt Vona, a Jobbik programját nyúlta le Orbán, hiába mondja szinte a teljes baloldal, hogy a kvótát elutasítják és tömeges bevándorlást sem akarnak, nem tud „átmenni”, átszivárogni a választókhoz az üzenet. A héten Szita Károly kaposvári polgármester a Bálnában tartott rendezvényt a polgármestereknek. A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke „felvilágosította” a hallgatóságát, mi várna az országra, ha nem lenne Fidesz-kormány. ’Soros veszélyes tervet eszelt ki, nagy veszélyben asszonyaink és lányaink, a magyar származású milliárdos migránsok millióit zúdítaná rá Európára, Brüsszel erőszakkal kényszerítené a kormányt, de mi rendületlenül kiállunk a magyar érdekekért’. Az üres és hazug szólamok azonban meghallgatásra – és befogadásra – találnak. Az Index és a 444 rövid interjúkat készített bizonyos polgármesterekkel, ezt az összesen 15 percnyi videót elnézve az ember joggal aggódhat: ilyen emberek hogyan képesek megfelelni a XXI. századi követelményeknek, hogyan képesek településüket érdemben fejleszteni, egyáltalán: egy beszámolót megírni, elolvasni, értelmezni. A legfelháborítóbb talán az egészben az, hogy gyakran elhangzó érv a szereplők részéről, ez pártok felett álló ügy, nem pártpolitikai kérdés. Ennél nagyobb hazugságot nehéz elképzelni, bár önmagában is abszurd, hogy arról a Soros-tervről tart a Fidesz konferenciát, amely valójában nem is létezik. És ha egyébként Sorosnak a fejében van egy multikulturális, muszlimok millióit befogadó Európáról egy „terv”? Azért is választjuk a magyar kormányt, hogy képviselje az országot itthon és nemzetközi színtereken egyaránt. Nos, a magyar kormány leginkább környezete érdekeit képviseli. Ennek egyik eklatáns példája a Tiborcz-ügy.

Aki itt élt az elmúlt 7,5 évben, pontosan tudja, mi lesz az ügy végkimenetele: semmi. Legfeljebb indul egy újabb nyomozás, amely megállapítja, hogy nem történt szabálytalanság. Esetleg a magyar állam visszafizeti az összeg egy részét. Tiborcz kaszál – a magyar állam (azaz a magyar adófizetők) fizetnek. Ugyancsak az OLAF egyik jelentése szólt a 4-es metrót érintő korrupciós ügyekről. Akkor több hétig másról sem beszélt Csepreghy, Lázár és Kovács Zoltán – világraszóló korrupciós botrány, nemzetközi baloldali összeesküvés, százmilliárd feletti közvagyont loptak el a szocialisták (Demszkyvel karöltve), ez egészen felháborító, ’hát lám, nem csak mi mondjuk, itt az OLAF-jelentés’. Azonban az ilyen epizódok a jó kétmilliós Fidesz-tábor szinte egyetlen tagját sem gondolkodhatják el, jó-e az az irány, amerre az ország megy.

’Megyünk előre, épül a haza, a nemzeti konzultáció rekordot döntött, a magyar futball hamarosan újra világszínvonalú lesz, a migránsokat megállítottuk és Európát megvédtük, Sorossal és Brüsszellel komoly háborút folytatunk’. Nevethetnénk akár ezeken, valójában mégis elkeserítő, hogyan süllyedhetett idáig a politika és a közbeszéd – illetve a magyar társadalom. Mert ne kerteljünk: Orbán felelőssége megkerülhetetlen és hatalmas, ám az igazán nagy probléma az, hogy van egy olyan kör, ami őt a legmesszemenőbbekig kiszolgálja, és egy jóval nagyobb kör, amely hatalmon tartja. Ahhoz tehát, hogy Orbánt legyőzzük, először önvizsgálatot kell tartanunk. Mindannyiunknak.

Ennyire pátoszos, hagymázas befejezés azonban egy jó nagy adag önbecsapást és önámítást is tartalmaz. Mert jórészt pontosan azok nem fognak önvizsgálatot tartani, akiknek ildomos lenne. Addig pedig mehet az ’ország jó kezekben van, kiépítettünk egy nemzeti nagytőkés réteget, a brüsszeli diktatúrával szemben megvédtük a hazát” típusú primitív leegyszerűsítés. Erre van most igény.