"Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik." Továbbá, "merthogy Magyarországon ma éppen a demokrácia lényege, a felelősség és az elszámoltathatóság hiányzik, ami maradt, azok az intézmények."
Alapjában véve sokszor demagóg és értelmetlen fejtegetésnek tartom, ha bizonyos politikusok korábbi és újabb megnyilatkozásait összevetjük. Hiszen változhat az ember véleménye, változik a világ is, és természetesen ellenzéki vezérként mást mond az ember, mint az ország kormányfőjeként. A fenti mondatokat Magyarország jelenlegi kormányfője, Orbán Viktor mondta - 2007-ben. Ebben az esetben annyira nyilvánvaló és égbekiáltó az akkori és a mostani alapállás, attitűd közti különbség, hogy rávilágít egy fontos jellemvonásra. Nevezetesen arra, hogy Orbán Viktornak az égvilágon semmilyen meggyőződése nincs (ha volt is, legkésőbb 2002-ben elvesztette), kizárólag a hatalom megszerzése és kiterjesztése érdekli. Az atlantista Orbánból így lett az illiberális Magyarország meghirdetője, aki lókupecként árulja Európát Keleten. Akár az azeri baltás gyilkos esetében, akár a Putyinnal való kapcsolatában, akár akkor, amikor lépten-nyomon hangoztatja, mintaként tekint Szingapúrra és társaira, a Nyugat haldoklik.

24.hu - Őcsény lesz Magyarországból?

Tisztán ideológia vezérelte gondolkodása mára száz százalékig pragmatista lett. Részben formálja, részben kiszolgálja közönségét. A kétezres évek közepén a "vidéki Elvis"-t formáló Orbán mára demagóg-populista pártvezér lett. Az ELTE nagyreményű jogászhallgatójából (majd jogászából) olyan ember, aki kormányfőként helyesli a felhergelt őcsényiek kocsigumik kiszurkolását eredményező akcióját. Nemhogy elhatárolódna, meg is veregeti a hátukat, mondván, "annyit hazudtak már nekik migránsügyben, hogy nem hiszik el, hogy csak gyerekek fognak jönni." Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón így fogalmaz: ilyenek vagyunk, mi magyarok, nem a kormány a felelős. Legalább annyi bátorság lenne Lázárban, hogy beleáll a történetbe. A migránsokkal riogató, évek óta kampányüzemmódban dolgozó Fidesz évekkel ezelőtt rájött arra, az embereket boldoggá, elégedetté tenni sokkal nehezebb, mint félelembe taszítani - majd ott tartani - őket. Utóbbihoz megtalálták az eszközöket is - remek teljesítmény volt Habonyéktól a választás. Sorost kevesen szeretik, joggal lehet vitatni egyes korábbi üzelmeit és az általa támogatott NGO-kat. A kormány leegyszerűsítő, ostoba rágalomhadjárata viszont ezt a vitát lehetetleníti el. A Soros-tervről szóló konzultáció legfeljebb nyomokban tartalmaz némi igazságmorzsákat, feltehetően bizonyos büntetőjogi kategóriákat is kimerít a kormánynak ezen lépése. Ne felejtsük el, nem a Fidesz költ államtól kapott pénzén a költséges "konzultációra", hanem a Kormány. Az állampolgárok pedig olyan kérdéseknek álcázott állításokat kapnak a napokban, melyek tökéletesen félretájékoztatják őket. Ha a Fidesznek valóban a migránskérdés megoldása, az EU reformja (Orbán előszeretettel hivatkozik arra, ők a leginkább EU-pártiak, hiszen tenni szeretnének a közösségért, ami szerintük rossz irányba megy) lenne a célja, egész biztosan nem hazug, a végletekig manipulált kérdéssorral operálnának. Az Európai Parlamentben az előző konzultációért már EPP-s (Európai Néppárt) politikusok is számonkérték Orbánon a kérdések színvonalát, igazságtartalmát. A történet viszont úgy végződött, ahogy már korábban is. Orbán 'megvédte a magyarokat' Brüsszelben, kurucos virtussal kiállt a hazáért - ezt a propagandaszöveget pedig elégedetten "fogyasztotta" Orbán Facebook-rajongótábora, a 888 és a Pestisrácok lelkes közönsége. A balliberális tábor pedig már a plenáris ülés előtt napokkal azt várta, most majd aztán jól megbuktatják Orbánt, de legalábbis pellengérre állítják. A magyar kormányfő viszont remek stratéga és debattőr, körülbelül öt és fél lépéssel jár hazai ellenzéke előtt, de az Európai Parlament képviselőivel szemben is lépéselőnyben van. Bár kár azzal áltatni magunkat, hogy "kint" kizárólag az európai közösségért tenni akaró, becsületes politikusok vannak, egyéni és egyéb érdekek nélkül, az az állításom, hogy valójában még most sem ismerik elég jól Brüsszelben Orbánt. Rendre elhangzik, Magyarország és miniszterelnöke legalább elmegy vitázni (nem úgy, mint a lengyelek), hajlandó a párbeszédre, vannak vitás kérdések, de majd találunk rájuk megoldást. Orbán előadja a lelkes, reformpárti európéert, hogy aztán a húsz perccel későbbi sajtótájékoztatón vad brüsszelezésbe kezdjen. Talán még most sem értik Brüsszelben (legalábbis nem mindenki), hogy Orbánnak nem oktatási vagy ideológiai problémája volt a CEU-val, csupán híveit akarta lelkesíteni és már 2017 tavaszán ráfordulni a 2018-as kampányra. Megágyazni a Soros-ellenes hadjáratnak.

Pontosan tudják Habony irodájában is, hogy a fenti okok miatt egyre nehezebb elhitetni azt a széles közvéleménnyel, Orbánnak egy eszköz a hatalom, aminek segítségével megvalósíthatja vízióját, A-ból B pontba vezényelheti az országot. Éppen ezért építettek fel egy történetet, mely a végvári vitézről, Európa megmentőjéről szól. Mint ahogy megannyi más esetben: hihetetlenül ügyesen. A következő években, évtizedekben az egyik legsúlyosabb problémája a kontinensnek a terrorizmus és a migráció elleni küzdelem lesz, egyes nyugati nagyvárosokban valóban léteznek párhuzamos társadalmak. Ahogy az is igaz, létező dolog, hogy - főként - Nyugat-Európában a mainstreamtől eltérő véleményt képviselőket szélsőségesnek bélyegzik meg, stigmatizálják, a problémákat pedig sokszor a szőnyeg alá söprik. Erre jön egy kis ország nagyhatalmú miniszterelnöke, lebontja a tabukat, fittyet hány a PC-re és szembeszáll a többséggel. Ha egy Orbán migrációs politikájáról szóló cikk alatti kommenteket megnézzük német vagy brit internetes oldalakon, nagyon sok elismerő kommenttel találkozhatunk. "Európa megmentője, bár mindenki így gondolkodna, nagy szerencséje van ezzel a fickóval a magyaroknak, csodás lenne, ha az én országomat is ilyen ember irányítaná". Orbán tényező lett Európában. Az megint más kérdés, hogy - akár jogosan, akár nem - mit kellett hét év alatt tennie a magyar kormánynak azért, hogy a Merkel-Schulz vita moderátorai közül valaki Putyinhoz és Erdoganhoz hasonlítsa a kormányfőnket (pontosabban autokrataként a fenti három úr jutott eszébe a moderátornak). Tulajdonképpen mindegy, hogy megállapítjuk: nyilvánvalóan demokratikusabb a magyar állam berendezkedése, mint Oroszországban vagy Törökországban. Ma úgy ír rólunk a nyugati sajtó jelentős része, mint egy renitens, szolidaritást hírből sem ismerő, nagyszájú keleti országról. Amilyen hitele és elismertsége volt a magyar államnak a rendszerváltozás után, azt most jórészt sikerült lerombolni. Óriási gond, hogy a Nyugatot kiszolgáló, a nemzeti érdekeket kevéssé képviselő Gyurcsány-kormány helyett a skála másik végén található kabinet érkezett, véletlenül sem sikerül megtalálni az egyensúlyt.

Valójában a magyar diplomáciai felfogásnak egy lényeges eredője van: a külpolitika a belpolitikát szolgálja. Annyi értelmetlen csörtét vívtunk az elmúlt években, hogy még akkor sem hallják meg a szavunkat (pláne nem nyújtanak segítő kezet), amikor tényleg igazunk van (ukrajnai nyelvtörvény). A Petro Porosenko által aláírt törvény körüli történésekből az is pontosan látszik: mindenkinek van nemzeti érdeke, amelyet a végsőkig képvisel. A Magyarországot emberi jogokból előszeretettel kioktató Amerikai Egyesült Államok kijevi nagykövetsége például azonnal jelezte, üdvözlik a törvényt és támogatják annak végrehajtásában Kijevet. Az amerikaiaknak vajmi keveset számítanak a görögök, szlovákok, bolgárok, magyarok jogai Ukrajnában, majdnem 100%-ban az határozza meg álláspontjukat, mi a helyzet orosz-ukrán-amerikai relációkban. Éppen ezért lenne fontos, hogy ne egy bólogató, mindent elfogadó kormány váltsa valamikor a jelenlegi garnitúrát. Botka László egyes megnyilatkozásaiból látható, ő pontosan ezt az irányvonalat képviselné, Brüsszel szava szent, Nyugaton tudják, mi kell nekünk. Valójában soha nem tudjuk meg, Botka valóban ennek szellemében cselekedne-e, hiszen soha nem lesz belőle miniszterelnök.

444.hu - Orbán - példaképeinek társaságában

Az Orbán-kormány nem kizárólag rosszat hozott az országnak, hiszen vannak bizonyos eredményei is. Most nem mennék bele, a kedvező makrogazdasági adatok árnyoldalában mik állnak, miket tett az egészségügyért Orbán, és miket nem. A fő problémát abban látom, hogy a társadalom ma vélhetően még rosszabb állapotban van mentálisan, mint volt 2010-ben. Ma a háztartások jövedelme nagyobb, tartozása kisebb, mint a kormányváltáskor, a szegénység is csökkent valamelyest - szemben az üres ellenzéki lózungokkal. A nihil és a politikai apátia viszont a Kádár-korszakot idézi. Az Orbánt piedesztálra emelők legszívesebben száműznék az országból azokat, akiknek nem tetszik a kerítés, nem tetszik a nemzeti konzultáció, vagy más kormányzati politika. A Momentum vezérével és Vona Gáborral foglalkozó cikkek kommentjeinél infernális dühöt láthatunk a propagandaanyagokat olvasóktól. Az ellenzéki kommentfalakon pedig már azt tervezgetik, hova lesz felkötve Orbán és az őt kiszolgáló apparátus. A gyűlölet fokozódik. A kormányzat szinte korlátlan erőforrás birtokában van, jelenleg úgy tűnik, kényelmes helyzetből várhatja a tavaszi választásokat. A Jobbik, az LMP és a Momentum lehet kihívója valamilyen formában (valamikor..) Orbánnak, a DK-MSZP kettős azzal tenné a legtöbbet az országért, ha holnap feloszlatnák magukat.

A következő hónapokban még több agresszió, gyűlölet, uszítás várható. A hardcore Fidesz-szavazók még ma is úgy gondolják, Orbán Viktor és pártja az egyetlen erő, amely a nemzeti érdekeket képviseli. Az egyedüli és tökéletes megoldás. Ezzel szemben a valóság - véleményem szerint - az, hogy amennyiben Orbán újabb négy évet kap a szavazóktól, olyan depresszív és melankolikus hangulat lesz úrrá az országon, ami lehetetlenné teszi, hogy polgári, boldog életet éljen a magyarok többsége. Az állandó harc elveszi az energiákat a valóban fontos kérdésektől. Lefáraszt, enervál.

Magyarországból Őcsény lesz. Ha már nem az.