2016. ápr 02.

Negyedéves filmes mustra - összegzés

írta: frími
Negyedéves filmes mustra - összegzés

Tisztában vagyunk vele, hogy általában évente ajánlatos összegezni, különböző toplistákkal előhozakodni, azonban olyan ütemben ömlesztik ránk a filmeket, hogy olykor jól esik egy cseppet megállni, hátradőlni a karosszékben, egy pohár whisky, vagy tea társaságában, kinek mi a zsánere és számot vetni arról, mi történt röpke negyedév alatt a hazai mozipiacon. Nem kell kétségbeesni, nem fogjuk felsorolni az összes filmet, amivel megörvendeztettek, vagy megöklendeztettek bennünket a forgalmazók, tiszteljük a hagyományokat, úgyhogy szelektálunk. Kiválasztottunk tíz olyan alkotást, amiért érdemes volt kipengetni a jegy árát, még ha nem is voltak hibátlanok, valami olyat nyújtottak, amire nyugodt szívvel rásüthetjük azt, hogy élmény. Olykor nagybetűvel írva. Bár van egyfajta rangsor jellege a listánknak, mégis erős szubjektivitást tükröz és különösen az első négy film esetén leginkább az volt a döntő, hogy melyik áll a legközelebb a szívünkhöz. Azonban hogy ne legyen minden fenékig tejfel, hiszen az élet is csak ritka, kivételes alkalmakkor az, megdobjuk az összegzést öt olyan mozival is, amit lehetne csalódásnak nevezni, de az talán enyhe kifejezés, mondjuk azt, hogy a vetítés után legszívesebben bevarrtuk volna a szemünket szégyenünkben, hogy ezekre egyáltalán kíváncsiak voltunk. Végül pedig némi ízelítő gyanánt, azt is megnézzük, hogy milyen újdonságok várnak ránk az elkövetkezendő negyedévben. Persze ez is csak egy olyan szemezgetés, ami kedvcsinálónak megteszi, hiszen még nem tudhatjuk mi lesz belőlük, merthogy nem születtünk orákulumnak, Lui Padre meg pont nincs kéznél, úgyhogy lássunk hozzá.

negyedeves_1.jpg

2016. I. negyedévének tíz élménydús filmje, amire érdemes volt jegyet váltani:

10.

Az én szerelmem

az_en_szerelmem_4.jpg

A francia Maiwenn filmje egy olyan végzetes kapcsolatot boncolgat, amelyben az egyik fél, történetesen ebben az esetben a nő annyira a másik fél, vagyis a férfi hatása alá kerül lelkileg és fizikailag is, hogy nem képes szabadulni tőle, még akkor sem, ha érzi, a szerelemnek már nyoma sincs a szívében. Az én szerelmem még a hibáival, dramaturgiai rendezetlenségeivel és a triviális megoldásaival együtt is egy emlékezetes mozi, ami helyenként szemet gyönyörködtető, helyenként pedig döbbenetesen valóságosnak hat, pontosan azért, mert képes elhitetni azt, hogy ez bárkivel előfordulhat. Talán ennek is köszönhető, hogy sok kérdésünk marad utána, ami nem csak a film szereplőivel lehet kapcsolatos, hanem saját magunkkal is. Bár a női főszereplő, Emmanuelle Bercot kapott az alakításáért egy megosztott díjat Cannes-ban, mi szívesen elismertük volna Vincent Cassel színészi teljesítményét is, mert amellett, hogy lenyűgöző, sokat tesz hozzá a végeredményhez. Azoknál különösen betalálhat, akik egy múltbeli, valószínűleg már régen ködbeveszett érzelemhez való ragaszkodásukban, képtelenek nyitni egy új, reménytelibbnek ígérkező szerelem irányában.

9.

Deadpool

deadpool_1.jpg

Ryan Reynolds kibulizta magának, hogy eljátszhassa ezt a mocskos szájú, szarkavaró gépet és sikerre éhes fohásza is eltalált a nézői igényekhez. Azt még mindig nem igazán tudjuk, hogy Reynolds milyen színész, mert itt ugyan nagyjából helyt állt, de a film ötven százalékában rajta volt a maszk. És lehet, hogy jobban is jártunk így. A Deadpool tényleg nem sikerült rosszul, nem mondhatjuk, hogy érdemtelenül kapott glóriákat a feje fölé. A főhős karizmatikus figura, cinikus, laza, szarkasztikus, nem csak másoknak szól be, hanem magát is górcső alá veszi, sőt kiparodizál mindent és mindenkit, legfőképpen Hollywoodot. Persze volt egy nagyobb adag mértéktelenség benne, mert sokszor addig feszítették a húrt, hogy már nem röhögtünk, csak kínlódtunk, de egye fene, ha már a szerelmi szálat is egy olyan mederbe terelték, ami szokatlan volt kissé. Szóval ez most bejött, de a folytatásban már több kell, mert ennyi csak önismétlésre lesz elég. Olyat meg már láttunk bőven a bokorban.

8.

Carol

carol_2.jpg

Abdellatif Kechiche: Adéle élete című remekművéhez ugyan nem érhet fel, de Todd Haynes filmje finom, apró rezdülésekre kihegyezve alapoz meg két nő érzelmekben gazdag kapcsolatának, miközben azt sem rejti véka alá, hogy a csökött gondolkozású, szűklátókörű, magas lóról ítélkező és prédikáló társadalom erre miképpen reagál. Lehangoló, különösen, hogy az eredeti regény keletkezése óta (1950-es évek) szinte nem változott semmi. A Carol első harmada kegyetlenül erős, igazából akkor engedi el a gyeplőt, amikor a két nő útra kel, hiszen innentől lesz némileg töredezett és darabos, veszítve az addigi energiájából. Ahhoz pedig, hogy igazán heves érzelmeket keltsen bennünk, mindenképpen szükség volt a két főszereplő Cate Blanchett és Rooney Mara bravúros játékára. A Carol így is egy bátor, nyitott szellemiségű, intelligens vállalkozás, ami bízik a nézőjében és abban, hogy útjára meri engedni a gondolatait és hajlandó merengeni a szereplők sorsáról.

7.

Egy háború

egy_haboru_2.jpg

Azzal, hogy az Amerikai Filmakadémia tagjai beválogatták az öt legjobb idegen nyelvű film közé az Egy háború című dán alkotást, elősegítették, hogy mi is moziban lássuk, máskülönben nagy valószínűség szerint a büdös életben nem jutott volna el hozzánk. Kár lett volna érte, mert ugyan nem egy könnyű desszert, de üzeneteiben, áthallásaiban és nem utolsósorban végkicsengésében olyan következtetések lapulnak, amik minimum vitára serkenthetnek, de egy jó diskurzusra mindenképp. És ehhez még az is jól jön, hogy a hatásában az Egy háború megfelelően megosztó. Tobias Lindholm műve tele van csavarokkal, háborús filmnek indul, majd feszült tárgyalótermi drámává alakul, ahol a főszereplő személyisége is gyökeres változáson megy keresztül. Az ítélet sem feloldozást, sem megtisztulást nem hoz, csak kérdéseket, amivel időnként szembesülnünk kell és amik nem csak a háborúkkal kapcsolatosak, hanem a felelősséggel meghozott döntések kényszerével is. 

6.

Steve Jobs

steve_jobs2.jpg

A Steve Jobs kulcsa a Danny Boyle-Aaron Sorkin-Michael Fassbender triumvirátus, Kate Winslettel kiegészülve. Boyle három színpadi esemény köré szervezi a filmjét, ezzel bezárja magát egy klausztrofób közegbe, ahol folyamatosan fenn kell tartania az érdeklődést és a figyelmet. Megoldja, mert van egy zseniális forgatókönyvírója, Aaron Sorkin, aki olyan tűpontos dialógusokat ad a karakterek szájába, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket és még a szakszövegeknél sem visz el minket a málnásba, pedig azokból is van bőven. Boyle erre alapozva végig egyenletes ritmusban dirigál, olyan koncentrált jelenetváltásokkal, amit élmény nézni. És Michael Fassbender: maga Steve Jobs. Úgy alakul át, hogy nem is hasonlít hozzá. Bámulatos színészi munka, ami egy reális díjkiosztón pórrá zúzza a medvével üzekedő Leot. Mert Fassbender méltó kihívója volt DiCaprionak. Persze nem biztos, hogy így történt ez a valóságban, de az életrajzi filmek lényege nem is a dokumentumszerű hitelesség, arra van egy másik műfaj, hanem, hogy bemutassa valakinek a jellemét, életútját, másokhoz való viszonyát, akár némileg felturbózva és módosítva, mert ezzel univerzális gondolatokat is megfogalmazhat. Ez itt remekül sikerült.

5.

A nagy dobás

a_nagy_dobas_1.jpg

A nagy dobás úgy mesél a gazdasági világ 2008-as apokalipsziséről, hogy az eddig e témában keletkezett alkotásokat egy hatalmas láblendítéssel rúgja seggbe. Már az elején sem kegyelmez, hiszen olyan színes, szagos videoklip trippel nyit, hogy csak pupillázunk, mint jó kokainista az akvárium előtt. Adam McKay a javarészt Will Ferrell mellett töltött pályafutását sutba dobva energikusan és lendületesen szórakoztat, közérthetően magyarázza el a pénzügyi kifejezéseket és közben nem leplezi a mocskot, ami úgy süvölt a vászonról, hogy kellett volna egy ernyő, amivel megfékezzük azt. A karaktereket jól mozgatja, talán csak a női szereplők pozícióba hozásáról feledkezik meg egy pöttyet. A sztárparádé jól funkcionál, különösen Christian Bale és Steve Carell. A nagy dobás nem nyugtat meg, nem akarja mézes bödönbe mártogatni a fejünket, kíméletlenül ráébreszt arra, hogy a rendszer továbbra is velejéig rohadt és csak az a kérdés, hogy mikor ömlik megint a fejünkre egy vödör fos. És az bizony fájni fog. Leginkább azoknak, akiknek nincs közük a trutyihoz.

4.

Truman

truman4.jpg

Innentől fogva nincs erősorrend, mert a hátralévő filmek mindegyike egy-egy értékes gyöngyszem, amit kitüntető helyen kell tartani a vitrinben és mindig elő lehet venni, hogy újra és újra gyönyörködhessünk benne. A Trumannal egy kicsit csalunk, mert még a tavalyi év utolsó napján került mozikba, de nagyon nem szeretnénk, ha emiatt elsikkadna. Cesc Gay spanyol rendező filmje ugyanis úgy beszél a halandóságról, hogy nem akar újat mondani, viszont olyan józan, friss és realisztikus szemlélettel közelít hozzá egy barátság szemüvegén keresztül, hogy annak minden perce felettébb szenzitív pillanatokat adományoz a nézőnek. Pompásak a dialógusok, szerethetőek a karakterek, a hangulat néha melankolikus, néha oldott és még talán az sem szégyen, ha egy-egy könnycsepp megjelenik a szemünk sarkában olykor. És hiába vonul végig a halál a filmen, ha mögötte folyamatosan ott van az élet sava-borsa. A szülői felelősség, a szerelem, a házasság, a válás, be nem teljesülő és bekövetkező kapcsolatok, bűnös élvezetek, vidám és kevésbé vidám éjszakák. Minden olyan, amiért érdemes ebben az átutazásban részt venni. A két főszereplő, Ricardo Darín és Javier Camara játéka éppúgy figyelemre méltó, mint Nino Cota és Toti Soler fülbemászó gitármuzsikája. Cesc Gay filmjében szinte minden a helyén van. És ezért is lesz egy hatalmas drágakő a szívünkben.

 3.

Spotlight

spotlight_6.jpg

A Spotlight az oknyomozó újságírás ünnepe, egy olyan cikksorozat keletkezéséről szól, ami rádöbbentette a világot, hogy az, amit tisztának gondolnak, valójában pöcegödör. Nem könnyű befogadni, hiszen érzékeny a témája, de Tom McCarthy rendező figyel arra, hogy ne boruljanak fel az egyensúlyok. Nem bírál, nem üldöz, nem akar erkölcsi bástyaként tetszelegni, csak felfedi a rendszer rothadó pontjait, segít az eligazodásban, hogy aztán mindenki maga fogalmazza meg az álláspontját. A Spotlight legapróbb rezdülésekre építkező csapatmunkája - amiben benne van forgatókönyv, a színészek, a rendezés - egy olyan mozit eredményez, ami méltán kerül egy polcra az etalonnak számító Az elnök embereivel. Mert fájdalmasan őszinte, bátor, egy percig sem unalmas, annak ellenére sem, hogy a nyomozás egyes fázisait mutatja be. Éppúgy felmerül a tollforgatók felelőssége, mint a rendszer hallgatólagos támogatóinak nyerészkedése és azok sunyisága, aki bár tudtak arról, hogy az egyház keretein belül milyen penetráns dolgok zajlanak, mégsem tettek semmit. A Spotlight csak arra nem képes, hogy megváltoztassa a valóságot. Inkább megmutatja azt. A fejétől a talpáig. Sok ilyenre lenne szükségünk.

2.

A szoba

a_szoba_3.jpg

A szoba a szülő-gyermek bensőséges pillanatokkal teli kapcsolatára fókuszál, amit könnyű lehetett volna negédes, fullasztóan mázas nyáltengerbe fojtani. Szerencsére a forgatókönyvet az eredeti könyv szerzője Emma Donoghue írta, aki pontosan érezte, hogy mi az, ami papíron jól mutat, de mozgóképen kevésbé. Lenny Abrahamson rendezővel pedig harmonikus kooperációban, alapvetően kevés helyszín bevonásával készítettek egy olyan emlékezetes filmet, amely az emberi érzelem minden skáláján otthonosan mozog, olykor csontig hatol, olykor felszabadító, mámorító erővel bír. Kitűnő színészi teljesítmények teszik fel a pontot az i-re, Brie Larson Oscart érő alakításában először mutathatja meg igazán, hogy mennyi spiritusz lakozik benne, amelyre bőven lehet építeni a továbbiakban is. Jacob Tremblay pedig olyan ösztönösen játssza a fiát, hogy azon csak ámuldozni lehet. A szoba pátosz és túlmisztifikált sallang nélkül mutat be egy anya-gyermek viszonyt, annak minden szeretetével, csüngő ragaszkodásával, kötelességével és felelősségével. Nem kizárólagosan azoknak javasolt, akik már megtapasztalták a szülői érzést, hanem azoknak is, akik még előtte állnak, vagy valamilyen ok miatt soha nem élik át azt, mert kíméletlen, kegyetlen, ugyanakkor őszinte szembenézésre és önvizsgálatra késztet.

1.

Mustang

mustang_6.jpg

A szabadság egy olyan alapvető érték és jog, amire nagyon kell vigyáznunk, hiszen ha azt kiüresítik, akkor az emberi viszonyaink sanyarúsága mellett a társadalom is egy vegetatív, tetszhalott státuszba kerül. Deniz Gamze Ergüven első filmes török rendezőnő a Mustang című filmjében öt lánytestvér sorsán keresztül szembesít minket azzal, hogy milyen az, ha ezt veszély fenyegeti például elnyomással, házassági kényszerekkel, nőellenességgel és olyan felső akarattal, ahol nincs választás, csak beletörődés. A Mustangban szemléletek, gondolatok, értékrendek, különböző világok ütköznek egymással, amelyeket felesleges ideológiai köntösbe, vagy lokális problémákba csomagolni, mert a kérdésfelvetései és az arra adott lehetséges válaszai globálisak. Ergüven a súlyos téma ellenére egy energiától kicsattanó mozit forgatott, amely életigenlő benyomást kelt és amelyben a dráma mellett a humor oldószerként funkcionál. Már a kezdő képsorától kezdve behúz és fogva tart, nem dilettáns a közlésmód, hanem inkább a sorok között megbújva üzen önmagunk vállalásáról, az érzelmek és a gondolatok függetlenségéről, az ezekért vívott harcról, jóságról és gonoszságról, félelmekről és vágyakról, felismerésről és elhallgatásról, akaratról és beletörődésről. Mindenről, ami fontos lehet számunkra. Ezért is egy olyan érték, amit nagy becsben kell tartanunk és egy életen át őriznünk. Mert ki tudja, mikor lehet szükségünk rá, hogy erőt meríthessünk belőle.

 2016. I. negyedévének öt gyomorforgató gyalázata

 5.

Egyiptom istenei

egyiptom_5.jpg

Alex Proyas filmjének előzetese tökéletesen igazolta ezt a bűzölgő végterméket. Ízléstelen és szinte minősíthetetlen CGI orgia, megalomán díszletekkel, olyan sötétben játszódó jelenetekkel, ahol csak tippelgetünk ki kicsoda, ahol az istenek két fejjel nagyobbak, mint az emberek, akik úgy poroszkálnak köztük, mint egerek a sivatagban. A karakterek egysíkúak, a logika az valahol elveszett félúton, vagy sose volt. Követhetetlen bazári giccs, ahol inkább az köti le a figyelmünket, hogy minden női szereplőnek köldökig ér a dekoltázsa. És akkor a rendező meg van sértődve a kritikusokra. Saját magára haragudjon inkább, mert ezt a bumfordi, humortalan trükkparádét ránk sózta. Soha nem azzal van a baj, aki kiköpi, hanem, aki megfőzi.

 4.

Agyas és agyatlan

agyas_2.jpg

Na, itt egy másik tulok, Sacha Baron Cohen, akinek lételeme a botránykeltés, hogy úgy szórakoztasson, hogy egyúttal szörnyülködjünk is a látottakon. Csakhogy eddig az ész nélküli vicsorogtatás közepette abba is fektetett némi energiát, hogy hadat üzenjen a társadalom gyermekbetegségeinek, mint a homofóbia, rasszizmus és a maga sajátos eszközeivel görbe tükröt mutasson a köznek. Eddig! Mert ez itt végletesen háttérbe szorul. Marad a prosztó humor, a tét nélküli seggmutogatás. És közben Cohen Mark Strong heréjét csócsálgatja és a filmtörténet eddigi legundorítóbb jelenetében bemászik a tar fejű barátjával egy elefánt puncijába, ahol szájukat nyalogatva várják a hímek lőcsös szerszámait, amelyekből liter számra folyik a sperma. Egyenesen rájuk. Kényesebb gyomrú nézőknek méretes hányászacskó mellett ajánlott. Az evidens, hogy Cohenre másképp nézünk ezután, de az a baj, hogy az elefántokra is. Pedig ők tényleg csak áldozatok, ellentétben Cohennel.

3.

Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostroma

london_2.jpg

Gerard Butlert innentől fogva nem lehet komolyan venni. Két ekkora lebőgést negyedéven belül az ő vékony színészi képességeivel lehetetlenség túlélni. A London ostromát csak akkor tudnánk elfogadni, ha kabarénak szánták. A látottakat figyelembe véve azonban ez rózsaszín leányálom és az alkotók vérig sértődnének ezen. Pedig olyan az egész, mintha a Sas kabaré megmaradt társulatát a Bagi-Nacsa duóval felvértezve beterelnénk egy green box-os terembe, hogy legyenek kedvesek eljátszani, milyen az, ha a terroristák megtámadják Londont. Józsi bácsi lehetne Morgan Freeman, legfeljebb bekenik az arcát egy kis korommal, a női ruhákat és a rúzst úgyis szereti, Bagi-Nacsa meg kisorsolhatnák maguk között, ki lesz az elnök és melyikük a testőre. Ha mégsem ez volt a cél, akkor elmondhatjuk, hogy ennél bunkóbb és tuskóbb filmet kevesebbet láttunk idén. És egy ideig nem is nagyon szeretnénk. Morgan Freeman nevében kérünk elnézést.

 2.

Megjött apuci

megjott_apuci_4.jpg

Will Ferrell és Mark Wahlberg pocsolyaszagú portékája esetén nincs annyi kokain, heroin, LSD, ragasztó, gomba vagy alkohol, ami magyarázná azt a temérdek, ósdi szappanoperákat megszégyenítő sületlenséget, amit sztori címen itt összeokádtak nekünk. És ehhez még jött néhány alpári tahóság, hogy biztosan elmenjen a kedvünk az élettől. Nevettetés gyanánt azt kellett néznünk, hogy egy kosárlabda meccsen Will Ferrell satu részegen egy mikrofonnal az arcában a dákójával dicsekszik, majd a labdával fejen kúr egy pompomlányt, aki erre hanyatt esik. Köszönjük szépen. A folytatásra nem vagyunk kíváncsiak.

 1.

Nagyfater elszabdul

nagyfater_1.jpg

Volt nemrégiben egy rémálmunk, hogy Robert De Niro farka a csipás szemeinket nyaldossa. Felébredtünk és kivert a víz. A Nagyfater elszabadul nem is film, hanem egy halom szarkupac és fékevesztett ízlésterror, mely során gyalázatosabbnál, gyalázatosabb jelenetek váltogatják egymást, egyiknél jobban süppedünk a székbe, mint a másiknál. Mint egy realityben. Azt tudomásul vesszük látva az egekbe kúszó hazai nézőszámokat, hogy ez ma a közízlés. Vagy annak egy nagyobb szelete. Hadd ne kelljen egyetérteni vele. De Nirot sem kárhoztatjuk, addig süllyed, ameddig akar, de mi inkább elővesszük A taxisofőrt, ha már őt ez az egész láthatóan nem érdekli.

Megjegyzés: Batman és Superman gigászi ostobaságát az Egyiptom istenei ugyan letaszította a listánkról, de legalább olyan szomorúak vagyunk, mikor kedvenc képregényhőseink meggyalázására gondolunk, mint Ben Affleck egy Henry Cavillel történt közös interjú közben.

negyedeves_2.jpg

2016. II. negyedévében várható filmek szubjektív válogatás alapján

 Április

A Főnök (The Boss): Április 7-én megint beköszön Melissa McCarthy, aki legutóbb A kémben idétlenkedett Pesten, ami nem volt ugyan rossz, de inkább Jason Statham miatt volt nézhető, aki remekül figurázta ki a védjegyeként ismeretes marcona zsoldos karakterét. Az előzetes alapján nem sok jóra számítunk, megint jönnek a verbális agyzsibbasztások, meg a fizikai tökön rúgások, de azért ne ítélkezzünk előre, még az is lehet, hogy meglepnek minket.

negyedeves_fonok.jpg

Cloverfield Lane 10: A Cloverfield annyiban újította meg a szörnyfilmek kissé már szétcincált műfaját, hogy egy kézi kamerán keresztül tudósított egy bazi nagy lény támadásáról. A produceri székben J.J. Abrams ült és ha nem is volt tökéletes a mozi, az egyedi látásmódot és az izgalmakat többnyire biztosította. A folytatás a legnagyobb csöndben készült, állítólag egy olyan forgatókönyvből, amit nem is ehhez a mozihoz képzeltek el. Amit eddig láttunk belőle az még meggyőzőnek is mondható, három ember egy pince jellegű helyiségben a föld alatt. A klausztrofób érzés garantált, az eddigi külföldi kritikák is főként dicsérők és John Goodman játékát is hozsannázzák. A premier várható dátuma: április 14.

negyedeves_clover.jpg

Hurok: Madarász Isti eddig kisjátékfilmeket és tévéfilmeket forgatott, debütáló egész estés mozija lesz tehát a Hurok, amiről nem lehet túl sokat tudni, a műfaját tekintve thrillerként aposztrofálták, ami merésznek tűnik, mert magyar színekben ilyen kategóriában már régen láttunk kiemelkedőt. A rendező szerint lesz egy pár meglepetés és csavar benne. A főhős, Ádám illegális gyógyszerkereskedéssel foglalkozik, aki szorult helyzetében hoz egy rossz döntést, ami tragikus események láncolatát indítja el. Az előzetes alapján akár bizakodóak is lehetnénk, Martinovics Dorina futása A lé meg a Lolá-t idézi fel bennünk egy pillanatra. Ne igyunk előre a medve bőrére, ha pedig óvatosak vagyunk, nagyobb lehet a pozitív meglepetés is. Április 14.-től játsszák a mozik.

negyedeves_hurok.jpg

Beépített tudat (Criminal): Ryan Reynolds a Deadpool után tűnik fel ennek az akciófilmnek a főszereplőjeként, aminek a sztorija meglehetősen elcsépeltnek tűnik. Egy CIA ügynök egy nukleáris háborúval kapcsolatos fontos információk birtokába jut, mielőtt azonban átadhatná, elkapják. Nagy nehezen rátalálnak és akkor jön a felismerés, hogy a tudatát át kell ültetni egy másik emberbe, aki történetesen egy veszélyes bűnöző. Nos, nem erőltették meg magukat megint az ötletgyárosok, csak olyan tabletta volt kéznél, aminek a szavatossága enyhén szólva megkérdőjelezhető. Ami miatt mégis érdemes a figyelemre az az illusztris színészi gárda. Gary Oldman, Kevin Costner, Tommy Lee Jones, Alice Eve és Wonder Woman vagyis Gal Gadot tűnik fel Reynolds mellett. Azt, hogy mi sül ki belőle április 21.-től nézhetjük meg.

negyedeves_beepitett.jpg

A dzsungel könyve (The Jungle Book): Ki tudja hány bőrt akarnak még lehúzni Kipling örökzöldjéről, a mostani változat talán abból a szempontból tűnik különlegesnek vagy másnak, hogy élőszereplős lesz, persze az állatoknál töménytelen CGI használattal megspékelve, a rendezői székben pedig az a Jon Favreau ül, aki útjára indította a Vasember szériát és nem is csinálta olyan rosszul. Az amerikai eredetiben természetesen olyan sztárok kölcsönzik az állatok hangját, mint Bill Murray, Scarlett Johansson, Idris Elba, Ben Kingsley, vagy Christopher Walken. Persze mi magyarok ebből semmit nem fogunk hallani, mert úgyis leszinkronizálják, feliratos kópiákat meg forgalomba sem hoznak, mondván arra úgysem kíváncsi senki. A magyar bemutató április 21.-én lesz.

negyedeves_dzsungel.jpg

A kommuna (Kollektivet): Thomas Vinterberg a Születésnap és A vadászat után forgathat bármit, arra mindenképpen vevők vagyunk. A kommuna bemutatójára a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon került sor és nem aratott osztatlan elismerést, természetesen mindenki a már említett mesterművekhez viszonyította. A női főszereplő Tryne Dyrholm így is nyert egy díjat, mellette még ott van Ulrich Thomsen és Fares Fares férfi fronton. A nem egyértelműen pozitív előjelek ellenére is megkülönböztetett figyelemmel várjuk, már csak a rendező impozáns életműve miatt is. Április 28.-tól lesz módunk megnézni.

negyedeve_kommuna.jpg

Tiszta szívvel: A népszerű showman, Till Attila második játékfilmjét készíthette el a Pánik után, amit ugyan sokan dicsértek, nekünk nem különösebben tetszett, még ha voltak is jobb pillanatai. A Tiszta szívvel felütése ígéretes, hiszen egy kerekesszékes bandáról szól a film. Az előzetese tartalmazott biztató momentumokat, azonban volt egy olyan vegyesbolt jellege is, mindent belepakoltak, ami vonzó lehet, egy cseppet sem ügyelve arra, hogy ez olykor az összevisszaság látszatát kelti. Ennek ellenére kíváncsiak vagyunk, Thuróczy Szabolcsra meg végképp. A premier dátuma: április 28.

negyedeves_tsizta_szivvel.jpg

Május

Amerika kapitány: Polgárháború (Captain America: Civil War): Félünk és rettegünk, de a DC Comics és a Warner egy másik ló, a Marvel pedig eddig ritkábban hibázott. A sztárokat felsorolni sem szeretnénk és nem akarunk hosszas listázással untatni senkit, hiszen bepasszíroztak ide mindenkit, aki él és mozog az istállóban képregény hős színtéren. Csak remélni merjük, hogy nem ez lesz a veszte Vasember és Amerika kapitány bunyójának. Az előzetes átlagosnak mondható, a végeredményt pedig előreláthatólag május 12.-től ellenőrizhetjük a mozikban.

negyedeves_amerika.jpg

Rossz szomszédság 2. (Neighbors 2: Sorority Rising): Folytatás, folytatás hátán. Ahogy az várható volt, az első rész sikerét meglovagolva ezt sem hagyták dolga végezetlenül megaszalódni az alkotók. Az előző felvonástól nem voltunk elájulva, bármennyire is nyomták annak idején. A rendező és az eredeti szereplők is visszatérnek, igen Zac Efron is borzolja a kedélyeket ismét, a női szekciót Selena Gomez és Chloe Grace Moretz dobja fel. A változatosság kedvéért most egy lánybanda zaklatja a már ismert házaspárunk életét. Szkeptikusak vagyunk és nehezen vesszük rá magunkat, hogy Efron antitalentumán élvezkedjünk megint. A bemutató időpontja: május 12.

negyedeves_rossz.jpg

Pénzes cápa (Money Monster): Ennél átlagosabb magyar címmel nem is tudták volna ellátni a Jodie Foster-George Clooney-Julia Roberts triász közös durranását, de nem is emiatt fogjuk megnézni. Foster ugyan még nem mutatott kiemelkedőt rendezői fronton, de az előzetest látva bizakodóak vagyunk, mert van benne feszültség, akció és dráma. A sztori tulajdonképpen egy túsztörténet, mely során a Clooney által alakított tévésztárt élő egyenes adásban tartja fogva egy fickó, aki egy rossz pénzügyi tippje miatt ment csődbe. Roberts a program producerét alakítja. Május 26.-tól a mozik műsorán.

negyedeves_penzes.jpg

Rendes fickók (Nice Guys): Nem túlzás kijelenteni talán, hogy az előzetese alapján talán ezt várjuk a legjobban az elkövetkező negyedévben. Shane Black neve eddig mindig garanciát jelentett a profi szórakoztatásra, a 70-es évek Los Angelesének hangulata autentikus és zseniális, a dumák fergetegesnek ígérkeznek, Russell Crowe még ha kicsit puffancs is, újra elemében van, Ryan Goslinggal alkotta párosuk Mel Gibson és Danny Glover kettősét idézi. Minden feltétel adott ahhoz, hogy az idei év legjobb akcióvígjátékát látjuk majd május 26.-tól.

negyedeves_rendes_fickok.jpg

 Június

Alice Tükörországban (Alice Through the Looking Glass): Előreláthatóan ez egy olyan folytatás lesz, amire semmi szükség nincs, hiszen már az első fejezet is elég harmatosra sikerült, volt, aki el is aludt rajta. Tim Burton csak producerként vesz részt a projektben, a megüresedett helyét birtokló James Bobin a Muppets-et rendezte, azt meg nem láttuk. Az előzetes nem csinált kedvet ahhoz, hogy beüljünk és az sem, hogy Sacha Baron Cohen is ott ólálkodik a stáblistán, ezúttal valószínűleg magán hagyja a gatyáját legalább. Bemutató: június 2.

negyedeves_alice.jpg

Szemfényvesztők 2 (Now You See Me 2): Az első rész kellemes meglepetés volt és jól működött, kár, hogy Louis Letterier inkább Cohent választotta és azt az undormányt, amiről már értekeztünk. Jon M. Chu igazi látványiparos, a GI Joe folytatása nem a legjobb ajánlólevél, de várjuk ki a végét. Szinte mindenki visszatér, a francia Melanie Laurent nem tudott elszabadulni, helyette itt lesz Lizzy Caplan és Harry Potter, vagyis Daniel Radcliffe is meglóbálja a varázspálcáját június 9-én a mozikban.

negyedeves_szemf.jpg

Nos körülbelül ennyi. Az animációs filmekért rajongóktól elnézést kérünk, kimaradtak a számvetésből, mert imádjuk a gyerekeket, de közönségként voltak már nagyon negatív élményeink, úgyhogy ezeket később pótoljuk. Lehet, hogy hiányozhat a listáról valakinek például A visszatérő, vagy az Aljas nyolcas, de nem vagyunk oda a nagyképűsködésért, amikor valaki úgy forgat filmet, hogy közben nem fér be az arca a forgatásra. Tarantinot és Inárritut is nagyszerű rendezőknek tartjuk, de kíváncsiak vagyunk, hogy két év múlva ezt a két alkotást ki fogja tudni végignézni egyben. Az írás terjedelme sem a szokásos, de ilyen összeállítást csak ritkán készítünk, talán a specialitása miatt megbocsátható a grafománia ezen formája. Azért a következő időszakban is érdemes lesz a mozit választani, még akkor is, ha vannak a csámcsogók, későn érkezők, csacsogók, telefonálók, hangosan kommentálók, krákogók és köhögők. Hiszen velük együtt szép az élet és élmény a film. Vagy nem?

 

Szólj hozzá

kritika film összegzés Negyedéves filmes mustra 2016.I.negyedév