A Konyhafőnök sem az az elsőáldozási malac, amit először dobnak a sütőbe. Több évadon keresztül rotyogtatatták, fűszerezték, pirították, hogy kellemes legyen a bukéja, a negyedik évfolyamra pedig még az alapanyagokon is változtattak, hogy minél inkább a vendég, vagyis a néző kedvében járjanak és ne…
Volt olyan időszak, amikor egy házibuliban akkor szabadult el igazán a pokol, amikor előkerült valahonnan egy Activity. Ilyenkor persze már a társaság többsége nem volt szomjas, volt, aki csak be volt csípve, volt, akire azt lehetett mondani, hogy illuminált állapotban van, de a nyelve még forog és…
A Habony-Vajna művek csatornája olyan, mint az a kezdő úszó, akit rögvest az elején bedobnak a mélyvízbe, hogy akkor most mutassa meg mit tud. A szerencsétlen kapálózik, dobálja a végtagjait, csápol, mint a keresztes pók, egy kicsit nyeli is a hullámokat, de végül csak kell neki egy mentőöv, hogy ne…
Ha Petőfi élne, az „Itt van az ősz, itt van újra” című versében már nem az évszak szépségéről szólna, hanem a kereskedelmi tévék egymást földbe döngölni kívánó versenyéről a nézők azon részének kegyeiért, akik még nem unták meg az alacsonyan szálló szellemi nívót és az erőltetetten maximumra tekert…
Ha már sem Áder János, sem Orbán Viktor különgépére nem fértünk fel, kénytelenek voltunk a köztévé csilingelő adófizetői milliárdokból kipofozott sportcsatornáját választani, amennyiben szurkolni akartunk a sportolóinknak a riói olimpiai játékokon. Nos, sok köszönet nem volt benne. Azt már egy ideje…
Ugye megvan az a vidám vasárnap délelőtt, amikor az ember már tűkön ül, hogy a gyomra belsejében egyre szaporábban megkonduló, korgások formájában manifesztálódó éhségérzetét egy családi ebéd keretében csillapítsa? És mivel a szakmai tudása és egyéb hiányosságai következében az ilyenkor rendjén lévő…
A Bagi-Nacsa páros sem ma kezdte az ipart. Még pelyhedzett az álluk, amikor húsz éve bekerültek a magyar showbizniszbe a Rádiókabaré által, egyúttal a Mikroszkóp Színpad is ropogós szerződéssel terelte be őket a felhőtlen nyugdíjas találkozók Mekkájába, hogy ne csak a mikrofon előtt, hanem élőben is…