2018. máj 29.

Kiállás a keresztény értékekért

írta: Daniel001P
Kiállás a keresztény értékekért

A korábbi szocialista Tóbiás József feleségével foglalkozó 888-as förmedvény után újabb mérföldkövet realizálhattunk május 28-án. Az írásnak aligha nevezhető uszítás Oláh Gellért „tollából” származik. Bár mi sem áll távolabb tőlem, mint az erdélyi magyarok lerománozása, Oláhnak különösen érzékenynek kellene lenni a témára, hiszen – jogtalanul és gusztustalan módon – talán már ő is megkapta a billogot életében. A GFG-Habony páros által irányított 888.hu saját bevallása szerint is politikai harcot folytat, itt nem ciki, hanem cool dolog orbánistának lenni. A „hírportál” szellemisége csak a Riposthoz és a szebb napokat is látott Origohoz hasonlítható.

Tegnap viszont sikerült feltenni az i-re a pontot . ...

Tovább Szólj hozzá

orbán orbán viktor keresztény 888 migráns oláh gellért

2018. ápr 02.

Élet Orbán Magyarországán - korrupció

írta: Daniel001P
Élet Orbán Magyarországán - korrupció

A választások előtt néhány héttel jelentősen megnő a figyelem a politika iránt, még az egyébként a közéletet kevéssé követő emberek sokasága is bekapcsolódik a belpolitikai küzdelmekbe. Ezért is gondolom fontosnak azt, hogy bizonyos már korábban ismert tényeket, összefüggéseket összefoglaljunk, új formába öntsünk, megismertessünk minél szélesebb rétegekkel. Ennek érdekében a választási héten minden nap új posztban jelentkezem

Elsőként a korrupcióval szeretnék foglalkozni, amely megítélése ellentmondásos. Egyfelől joggal mondhatjuk, az egyik legkönnyebben megfogható dolog, az egyik olyan terület, ami miatt sokan a regnáló hatalom ellen fordulhatnak. Azonban az orbáni rendszer képes volt relativizálni jelentőségé t. ...

Tovább Szólj hozzá

politika orbán korrupció orbán viktor Közélet

2018. feb 19.

Legyőzhető-e Fidesz, avagy Márki-Zay küzdelme

írta: Daniel001P
Legyőzhető-e Fidesz, avagy Márki-Zay küzdelme

A híres-hírhedt kormánypárti publicista Bayer Zsolt élete bővelkedik a nagy fordulatokban. A Népszabadság egykori főmunkatársa ma a Magyar Időkbe ír és az Echo TV-ben műsorvezető. Már önmagában sokat elmond valakiről, hogy ennek a két orgánumnak a munkatársa, azonban Bayer Zsolt bőven túltesz kollégáin is. Megannyi idézetet lehetne citálni vele kapcsolatban, ha bizonyítani szeretnénk, hogy egy vállalhatatlan, a gyűlöletet a végletekig szító újságíró. A pápát demens vénembernek beállító publicista mégis népszerű jobboldali körökben. Az Echos Sajtóklub hétfői esti adásában kitűnő társaival csodálatos műsort vezet le – Lovas István, Bencsik András és Huth Gergely közül talán mindössze utóbbi érez legbelül némi ...

Tovább Szólj hozzá

politika választás orbán fidesz orbán viktor bayer Közélet fidesz-kdnp márki-zay

2018. feb 12.

A leköszönő kancelláriaminiszter

írta: Daniel001P
A leköszönő kancelláriaminiszter

Lázár János január végén egy lakossági fórumon olyan megnyilatkozásra ragadtatta el magát, amely tisztán megmutatta, ki is pontosan ő. Ez nem a Kormányinfós kancelláriaminiszter úr volt, hanem a hódmezővásárhelyi, törtető Lázár. A fővárosi újságírókat rendszeresen „leérvelő”, végig rendkívül magabiztos Lázár János szinte sütkérezik a Kovács Zoltánnal közös 2,5-3 órás sajtótájékoztatókon, kizökkenteni a legritkább esetben lehet. Hihetetlenül felkészült, remek képességekkel megáldott ember, nem vitás. Azt is mondhatnánk, míg Orbán külügyminiszteri, de inkább államfői szinten lebeg és migránsmentes vízióival lelkesíti közönségét, addig Lázár János irányítja az ország belügyeit - Lázár a kvázi ...

Tovább Szólj hozzá

politika orbán orbán viktor lázár jános lázár Közélet

2018. jan 16.

Nyolc év Orbán-hatalom

írta: Daniel001P
Nyolc év Orbán-hatalom

Az MSZP pécsi kampányrendezvényén Karácsony Gergely erőteljes kritikákkal illette, hova vezetett közel nyolc évnyi Orbán-uralom. Ezen állításait vizsgálom meg az alábbiakban – és teszek hozzá sajátokat.

                Az Orbán-kormány kilenc százalékra mérsékelte a társasági adó mértékét, amivel a multinacionális nagyvállalatoknak kedvez. Korábban az 500 millió feletti rész után 19 százalékos társasági adót kellett fizetni (alatta 10%). Nem nehéz belátni, ez a lépés a magyar KKV-k relatív pozícióját rontja, a multikét erősíti. A retorikában folyamatosan a multinacionális nagytőke ellen felszólaló, a magyar érdekekért mindenkor kiálló Orbán-kormány álságossága gyorsan kiderülhet tehát. Természetesen ...

Tovább Szólj hozzá

politika Közélet

2018. jan 14.

A hódmezővásárhelyi választás tétje

írta: Daniel001P
A hódmezővásárhelyi választás tétje

Márki-Zay Pétert kevesen ismerték – egészen addig, míg nem jelentették be: elindul a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson, méghozzá a teljes ellenzék támogatásával. November huszadikán elhunyt Almási István, így új vezető kell Lázár János kancelláriaminiszter városába. Ez a tény (Lázár érintettsége) már önmagában is érdekessé tenné február 25-ét, ám a helyzet még ennél is izgalmasabb lesz! Ugyanis az április 8-i választások nem hivatalos főpróbáját fogják megtartani Hódmezővásárhelyen.

2014-ben Almási a szavazatok 61,03 százalékát besöpörve győzött – ehhez 8160 voksra volt szüksége. A Jobbik megelőzte az Összefogás jelöltjét, ám kettejük is csak valamivel több mint 4000 szavazatot tudtak elérni. ...

Tovább Szólj hozzá

politika Közélet

2018. jan 01.

"A haza nem lehet ellenzékben" - egy fontos mondat téves értelmezése

írta: Daniel001P
"A haza nem lehet ellenzékben" - egy fontos mondat téves értelmezése

Mai posztomban szeretnék egy közkeletű tévedést eloszlatni. Erőteljesen benne van a politikai diskurzusban, megannyiszor hallhatjuk az állítást. A mai ellenzék azt kívánja bizonyítani, hogy Orbán már 2002-ben autokrataként viselkedett és kitagadta a nemzetből a baloldalt.

Orbán Viktor a 2002-es választási vereség után a Dísz téren elmondott beszédében valóban kimondta: „a haza nem lehet ellenzékben” . Azonban a beszédet elolvasva a figyelmesek rájöhetnek: félreértelmezik akkori szavait. A mai baloldali narratíva szerint Orbán számára a Fidesz-tagok és -szimpatizánsok számítanak magyarnak, nemzetinek, aki nem ért egyet az orbáni politikával: nemzetellenes hazaáruló. Kétségkívül adott elég okot Orbán az elmúlt években egy ilyen ...

Tovább Szólj hozzá

Politika

2017. dec 31.

A Fidesz-hatalomról - érvek, cáfolatok, gondolatok

írta: Daniel001P
A Fidesz-hatalomról - érvek, cáfolatok, gondolatok

2018 áprilisában (feltehetően 8-án) országgyűlési választások lesznek Magyarországon . A rendszerváltozás óta még soha nem fordult elő, hogy kétszer is újrázni tud egy kormányzat – most jó esély mutatkozik arra, hogy megalakuljon a IV. Orbán-kabinet. Bejegyzésemben górcső alá veszem, miben bízhat az ellenzék (bízhat-e egyáltalán valamiben) és milyen a mai Magyarország.

2010 áprilisában a választásokon lezajlott „fülkeforradalom” eredményeként kétharmados felhatalmazást szerzett a Fidesz-KDNP. Röviden: 176 egyéni körzetből három helyen buktak Orbánék (Szanyi és Tóth József, valamint a független Molnár Oszkár – Edelény), listán 2,706 millió szavazattal a voksok közel 53 százalékát bezsebelve 90 mandátumot szereztek. ...

Tovább Szólj hozzá

politika Politika Közpolitika

2017. dec 10.

Soproni vs Hollik - és ami mögötte van

írta: Daniel001P
Soproni vs Hollik - és ami mögötte van

Hollik-Soproni-vita a Mathias Corvinus Kollégiumban. Értelmiségi környezetben veselkedett neki a mintegy 90 perces beszélgetésnek a két politikus. Már az első néhány percből leszűrhető volt: a teremben zajló pártpreferenciák fényévekre vannak az országosan mérttől; ha a mintegy 150-200 hallgató döntene az ország sorsáról, a Fidesz-KDNP-nek 8-10%-kal meg kellene elégednie – a kormányfő lehetne Fekete-Győr András, a belügyminiszter Soproni, a gazdasági miniszter pedig Orosz Anna. Az első hatvan percben az eredeti témáról beszéltek a résztvevők, bár talán senki nem érti, miért volt a szervezők és a moderátor határozott és ismétlődő kérése, hogy a civiltörvény legyen a középpontban. Hollikék rendre eltávolodtak attól, viszont a ...

Tovább Szólj hozzá

orbán fidesz soproni Politika Közélet fidesz-kdnp hollik

2017. okt 24.

Október 23. margójára

írta: Daniel001P
Október 23. margójára

Hétfőn a 61. évfordulóját ünnepeltük ’56-nak. Szomorú, esős nap. A Gulyás Márton-féle Közös Országért Mozgalom időjárási okokra hivatkozva lemondta a demonstrációt, Gulyás este a Hír TV-ben bejelentette: november 18-án közös ellenzéki tüntetés lesz. Jelentsen ez bármit is. Kunhalmi Ágnes elérte, hogy Budapesten, Nagy Imre Emlékházánál több ellenzéki párt (MSZP, DK, Liberálisok, Együtt, PM, Szolidaritás, MOMA) közösen emlékezzen meg a forradalom, az ünnep (így, idézőjel nélkül) hőseiről. Gyurcsány pedig a Hotel Hungáriában mondott beszédet – a méltán ismert és elismert, csodálatos Bokros Lajossal (és az összes magyar választópolgár által jól ismert Székely Sándorral – aki nem ismerné, gyorsan pótolja a ...

Tovább Szólj hozzá

közélet mszp orbán 56 jobbik soros vona közéleti momentum Közélet

2017. okt 05.

Vizes vb - így megérte?

írta: Daniel001P
Vizes vb - így megérte?

Előrebocsátom, egyáltalán nem voltam a vizes vb ellen . Nem örültem annak, amikor egyoldalú tájékoztatásokat olvastam, melyek kizárólag a közbeszerzések nyerteseivel és a drágulások mértékével foglalkoztak, anélkül, hogy például utóbbiak mélyére ástak volna (bizonyos esetekben a feltételezhető "lopáson" túl közrejátszott a költségek emelkedésében az is, hogy négy évvel korábban került sor a magyarországi rendezésre és az építőiparban a sok állami megrendelés és a munkaerőhiány miatt emelkedtek az árak). 

Képtalálat a következőre: „vizes vb turizmus”

Index.hu - Kabalák

Azonban azt sem szeretem, amikor döntéshozóink, politikusaink teljesen hülyének néznek minket . Nem szeretem azt sem, amikor a Ripost, az Origo, a 888, az MTVA óriási betűkkel zengi: ' Nagyobb ...

Tovább Szólj hozzá

sport orbán pénz költségek seszták vizes vb szabó tünde fürjes Sport

2017. okt 02.

Őcsény lesz az országból?!

írta: Daniel001P
Őcsény lesz az országból?!

"Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik. " Továbbá, "m erthogy Magyarországon ma éppen a demokrácia lényege, a felelősség és az elszámoltathatóság hiányzik, ami maradt, azok az intézmények."
Alapjában véve sokszor demagóg és értelmetlen fejtegetésnek tartom, ha bizonyos politikusok korábbi és újabb megnyilatkozásait összevetjük. Hiszen változhat az ember véleménye, változik a világ is, és természetesen ellenzéki vezérként mást mond az ember, mint az ország kormányfőjeként. A fenti mondatokat Magyarország jelenlegi kormányfője, Orbán Viktor mondta - 2007-ben. Ebben az esetben annyira nyilvánvaló és égbekiáltó az akkori és a mostani alapállás, attitűd közti különbség, hogy rávilágít egy ...

Tovább Szólj hozzá

közélet orbán fidesz putyin soros közéleti alijev migráns Közélet

2017. sze 16.

Mit tartalmaz az Orbán-terv?

írta: Daniel001P
Mit tartalmaz az Orbán-terv?

A Fidesz kihelyezett frakcióülésén, Velencén három napot töltöttek a kormánypárti frakció tagjai, a kormánytagok és néhány fontosabb kormányzati háttérember. Már korábban tudtuk: Gulyás Gergely veszi át Kósa Lajos frakcióvezető helyét , a Parlament alelnöki posztja így Hende Csabáék lesz, a volt debreceni polgármester pedig tárca nélküli miniszterré avanzsál. Eddig tehát semmi meglepő, ám Kósa sajtótájékoztatón jelentette be: újabb nemzeti konzultáció lesz! Nem meglepő módon, Soros György "tervéről". A Soros-tervként aposztrofált ördögi háttérhatalmi játszma a magyarokat veszélyezteti, a nemzetállami kereteket mosná alá, Európát migránsok millióival telepítené be. A végső cél pedig a birodalmi keretek megteremtése, ...

Tovább Szólj hozzá

orbán fidesz soros Közélet Közéleti soros-terv

2017. sze 09.

Better Call Saul – sorozatvéleményezés

írta: Aron_son
Better Call Saul – sorozatvéleményezés

borito.jpg

A simliskedő, jóindulati zugügyvéd olykor unalmas, máskor mozgalmas mindennapjairól szóló sorozatban egyszerre több világba kaphat betekintést a néző. Mely két világ között az összekötő ember James McGill, az ügyvéd.

...

Tovább Szólj hozzá

ügyvéd Better Call Saul Sorozatkritika Sorozatkrtika Breaking Bad spinoff spin-off sorozat James McGill

2017. sze 09.

Eldurvuló háború a médiában - "az igazi csata még csak most kezdődik?"

írta: Daniel001P
Eldurvuló háború a médiában - "az igazi csata még csak most kezdődik?"

Sokat hallunk az alternatív valóságról, alternatív tényekről. Többek között Donald Trump is operált ezzel a fogással kampányában. Magyarországon - ahogy mindenhol máshol - az ellenzék igyekszik minél drámaibbnak láttatni az aktuális helyzetet, értelemszerűen elhallgatja a kormány eredményeit, sokszor valótlanságokat állítva. A kormány és a kormánypártok pedig ellentmondást nem tűrő hangon beszélnek az "elmúltnyolcévről", az országot szétverő baloldalról és a pálfordulása után cukiskodó Jobbikról - ugyancsak gyakori, hogy hazugságokat is belecsempésznek a mondandóba. A Debreczeni-féle Gyurcsány-könyvben maga a főszereplő, a DK jelenlegi elnöke mondja el, hogyan forgatták ki a 2002-es választási kampányban a "köteles ...

Tovább Szólj hozzá

média közélet orbán fidesz orbán viktor propaganda vona gábor vona Közéleti

2017. sze 06.

A "migránsüdültetés" nyomában

írta: Daniel001P
A "migránsüdültetés" nyomában

Esztergályhorváti . Négyszáz fős falu Zala-megyében. Nem megbántva a helyieket, valószínűleg soha nem került volna be a település az országos médiába, ha nincs a mostani ügy. Tudniillik, a Migration Aid nevű szervezet és egy osztrák házaspár közös akciójának nyomán olyan emberek üdülhetnek néhány napot Esztergályhorvátiban, akik már oltalmazotti státuszt kaptak Magyarországon. Nem gazdasági bevándorlók, "gaz" migránsok tehát.

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal honlapján olvasható: " Oltalmazotti státuszt olyan személy kaphat, aki nem felel meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de fennáll annak a veszélye, hogy hazájába visszatérve őt súlyos sérelem érné (tehát halálbüntetés, kínzás, kegyetlen, embertelen ...

Tovább Szólj hozzá

közélet migráns Közéleti migration aid spöttle

2017. sze 05.

Kristint vissza! - mi folyik az MLSZ háza táján?

írta: Daniel001P
Kristint vissza! - mi folyik az MLSZ háza táján?

A magyar válogatott hozta a kötelezőt. A rendkívül gyenge lett nemzeti tizenegy ellen sikerült itthon tartani  a három pontot - méghozzá három pontrúgás után . Felejtsük is el, milyen döbbenetes gólt kaptunk, az ex-debreceni, jelenleg Izraelben légióskodó balbekk, Korhut Mihály hazaadása után. Aztán következett a portugálok elleni mérkőzés. Amott a Manchester City, a Porto, a Real Madrid, a Milan, az Inter, a Sporting sztárja. Nálunk a már említett Korhuton kívül Gulácsi (Leipzig) és Kádár (Kijev) játszik komolyabb csapatban, a kezdő többi tagja Kazahsztánban, a Videotonban, a Ferencvárosban, egy kínai középcsapatban, az Egyesült Arab Emírségekben és a bajnok Honvédban futballozik . A kezdőcsapatunkból öten is a hazai NB1-es ...

Tovább Szólj hozzá

válogatott újpest Sport kristin lászló

2017. sze 02.

Az ellenzék ősz eleji formája

írta: Daniel001P
Az ellenzék ősz eleji formája

Kezdetét veszi az őszi politikai szezon , amely meghatározó jelentőséggel bír majd a 2018-as választásokat tekintve. Orbán Viktor Kötcsén szól holdudvarához, Gyurcsány Ferenc a Nyugati téren mond beszédet, Botka László pedig már túl is van egy szegedi értelmiségi találkozón. A Momentum fáklyás menettel válaszolt Putyin budapesti látogatására, az LMP immár az ex-szocialista Demeter Mártával a soraiban készül az őszi ülésszakra, az Együtt, a PM.. A baloldali mikropártok esetében sok újdonság nincs, ha csak az nem: Karácsony Gergely választási programot hirdetett – majd néhány héttel később kifejtette: Botkával és nem Botka ellen készül ’18-ra. A Jobbik pedig halad tovább saját útján – a béruniós kezdeményezést ...

Tovább Szólj hozzá

választás mszp orbán fidesz gyurcsány ősz orbán viktor botka dk Politika Közélet Közéleti

2017. aug 25.

Sokkal több mint testőr - filmkritika

írta: frími
Sokkal több mint testőr - filmkritika

Jaj de régen volt már, amikor egy teltházas moziban csodáltuk, ahogy a Ray Ban napszemüvegben parádézó, a cinkos mosolyt a szája szegletéből eltüntetni nem tudó marcona testőrdalia, Kevin Costner ölben vitte ki a túlzsúfolt szórakozóhelyről a halálra rémült és ettől karjaiban elalélt sztárénekesnőt, vagyis Whitney Houstont. Emlékszik még valaki erre a jelenetre? Vagy a filmre? Jó, persze a kérdés álságos, hiszen azért vannak a kereskedelmi tévék, hogy jó sokszor ismételve emlékeztessenek rá. Még azokat is, akik jóval később születtek, mint a 90-es évek meghatározó hormonakkumulátora. Ha tetszik, ha nem, a Több mint testőr a maga nemében klasszikus darab. Na nem azért, mert egy filmtörténeti remekmű lenne. Attól igen távol ...

Tovább Szólj hozzá

kritika film amerikai akció vígjáték Samuel L. Jackson Salma Hayek Ryan Reynolds Gary Oldman Patrick Hughes Tom OConnor The Hitmans Bodyguard Sokkal több mint testőr

2017. aug 18.

Az ígéret - filmkritika

írta: frími
Az ígéret - filmkritika

Mire vágyik az ember, ha moziba megy? Persze azonnal rávágjuk: szórakozni, kikapcsolódni és ha lehet orrvérzésig röhögni. Igen, ez az egyik olvasat, a gondtalanság. De van egy másik is. Merthogy egy filmnek, vagy bármilyen művészeti alkotásnak, legyen az színházi, irodalmi, zenei esetleg képzőművészeti olykor bizony rizikóznia, kockáztatnia kell. Nem lehet mindig megúszásra játszani. Muszáj felvállalni azokat a kényesebb, sok esetben nehezebb és jóval összetettebb, komplexebb ügyeket, sorvezetőket, amelyekkel felkavarhatják az állóvizet és követ dobhatnak a mocsárba. A bátorság, a merészség, az elvárttól való távolodás viszont együtt járhat azzal is, hogy a mozi, darab, mű azt a stigmát kapja ajándékul, hogy megosztó, talán ...

Tovább Szólj hozzá

kritika film amerikai spanyol dráma történelmi romantikus Christian Bale Oscar Isaac Az ígéret Charlotte Le Bon The Promise Terry George