2017. már 08.

Legendás szinkronok: Blöff

írta: frími
Legendás szinkronok: Blöff

Van egy stílus, amihez Guy Ritchie nagyon értett. Ahhoz, hogy piti kis bűnözők szubkultúrájának ábrázolásán keresztül görbe tükröt mutasson a társadalomnak és kritikai, groteszk éllel, röhögtetve lerántsa a leplet az emberi nyomorúságainkról. Ez volt a kiindulópontja a berobbanásának, A Ravasz az Agy és két füstölgő puskacsőnek, amely az ötletes cselekményvezetése, a remekül kidolgozott, változatos és színes tulajdonságokkal bíró karakterei, valamint a zseniális vizuális megvalósítása révén hirtelen a világhír kapujába repítette az angol rendezőt. Persze kellett ehhez a Robert Redford-féle Sundance Fesztivál és az a villámgyorsan terjedő szóbeszéd és kritikai visszhang, amelyek az egekig magasztalták Ritchie-t és a filmjét. Innen pedig már csak egy lépcső lehetett volna a nagy szivattyú, Hollywood, amelyik azonnal lecsap, amikor egy újonnan felfedezett tehetség láttán vérszagot kap. De Ritchie még nem ment. Inkább hozzájöttek. Mert a következő mozijában a saját maga által felkarolt színészek (Jason Flemyng, Jason Statham, Vinnie Jones) mellé már az amerikaiak is exportáltak egy-két nagyobb nevet. És érkezett egy olyan sztár is a projekt környékére, akinek akkor és még ma is talán minden rendező örülne. Pláne, ha olyan második nekifutásra készül, amivel nemcsak meglovagolni, hanem egyenesen túlszárnyalni szeretné az első sikerét. Brad Pittet állítólag nem nagyon kellett rábeszélni a szerepre. Egyrészt ajándék volt, amiben lubickolhatott és teljes valójában megmutathatta a komikusi vénáját, másrészt pedig Ritchie őszinte és lelkes hívének mondhatta magát.

bloff_1.jpg

A Blöff nem akart nagyon más lenni, mint Ritchie debütáló munkája. A hasonló körítés üzembiztos receptjét azonban a rendező megfejelte egy több szemszögű sztorival és olyan figurákkal, akik ha lehet még abszurdabb és humorosabb felütést és hátteret kapnak, mint A Ravasz az Agy és két füstölgő puskacsőben. Ritchie első osztályú forgatókönyve hemzseg a bravúroktól, amelyek nemcsak a történet virtuóz irányításban, hanem a kimagasló verbális humorban, illetőleg a néhol váratlanul előtörő, de aztán annál nagyobbat csattanó helyzetkomikumokban köszönnek vissza. Az már nem volt meglepetés, hogy a rendező otthon érzi magát a londoni alvilág csodásan szerteágazó bugyraiban, kezdve az illegális bokszmenedzsertől és annak ügyefogyott segítőjétől az ellenfeleit kocákkal etető nagymenőn át egészen az egyszerű verőlegényekig. Az viszont kifejezetten szemet gyönyörködtető, ahogy nem riad meg a nem várt fordulatoktól, az olykor kiszámíthatatlannak tetsző csavaroktól és az egyes figurákat szinte előkészítetlenül eltüntető lépésektől. Merthogy Ritchie-nél az sem számít kuriózumnak, ha olyanok kerülnek szembe nagyon hamar a golyóval, akiket elvileg főkolomposoknak hiszünk és olyanok maradnak állva a torkolattűz kellős közepén, akiről azt gondoltuk nem élik meg a következő percet sem. És miközben kitűnően sakkozik a karakterekkel, dinamikusan lendíti előre a cselekményeket többek között a sűrűnek mondható vágásokkal és a jó helyen és időpontban elhelyezett narrációkkal. A poénok és a fekete humorban gazdag gegek pedig oldottá és nem utolsósorban szarkasztikussá teszik a helyenként előforduló naturalista erőszakot is.

bloff_2.jpg

Guy Ritchie második filmje mindenképpen az első fölé nőtt kiforrottságban és kidolgozottságban, még akkor is, ha reform jellegűnek, vagy netalántán stílusteremtőnek nem nevezhetjük azt. A Blöff azonban legalább akkora nyomot hagyott az angol rendező munkásságában, mint A Ravasz az Agy és két füstölgő puskacső és végérvényessé tette azt is, hogy számolni kell vele a továbbiakban. Még akkor is, ha a végzete nem kerülhette el, ami Madonnával érkezett el az életébe és a szakmai pályafutásába, hiszen a Hullámhegyen című mozijával, amiben az asszonyt tette meg főszereplőnek akkorát hasalt, hogy kis híján földön maradt. Ráadásul a reputációjába is egy jókora homokszem került. Ritchie vonzalmát a szélhámos filmekhez és a londoni alvilághoz bizonyítja, hogy még kétszer tért vissza az általa sikeresen képviselt zsánerhez. A Revolver és a Spíler inkább csak gyenge másolatnak tekinthetők, amiknek ha voltak is jobb pillanatai, azok meg sem közelítették az első két alkotásának szintjét, színvonalát és persze a sikereit sem. Aztán jöhetett Hollywood és a Sherlock, amelynek első fejezete tele volt Ritchie-re jellemző filmes védjegyekkel, de azok izgalmas kavalkádja mégis egy üdítő, szórakoztató mozit eredményezett. A folytatás meg maga volt a dögunalom. Most pedig állítólag készül a harmadikra.

bloff_4.jpg

A Blöff Nagy-Britanniában már 2000 augusztusában bemutatásra került, hozzánk viszont csak fél évre rá 2001 januárjában jutott el, egy héttel megelőzve az amerikai premiert. A forgalmazó nem bízott annyira a filmben, hogy rögvest szinkronizáltan küldje mozikba, ezért magyar változatot később, a videó illetőleg DVD megjelenés alkalmával kapott. Az elvitathatatlan, hogy Guy Ritchie filmje meglehetősen „macsós” beütéssel bír, már csak a témája és a közeg miatt is. Nőket csak elvétve találunk benne, leginkább mellék –és epizódszerepekben, amelyek ugyan emlékezetesek, de kevésbé számottevőek. Ehhez képest a magyar szinkron készítésekor a háttérmunkálatok dandárját két nő végezte el, fordítóként és a szövegkönyv felelőseként Heltai Olga, a szinkronrendezői székben pedig a színészként is ismert Báthory Orsolya. És levehetjük a nem létező kalapunk előttük, hiszen kifogástalanul ráéreztek a film hangulatára, a beszólások poénfaktorára és mindenekelőtt Guy Ritchie sviháksággal és egy csapatnyi gengszterrel megtoldott világára, miközben egyiküknek sem volt könnyű dolga. Heltainak például meg kellett birkóznia a Brad Pitt alakította vándorcigány éktelen tájszólásával, hiszen azt a nyelvi fejtörőkkel tarkított, sokszor érthetetlen hadarást és makogást nem lehetett egyszerű úgy átültetni a magyar nyelvjárásra, hogy az érthető, világos és ráadásul még humoros legyen. Heltai Olga azonban kitűnően helytállt és egy olyan keveréket állított elő, amiben nemcsak találékony kifejezések kaptak helyet, hanem a már-már halandzsához közelítő szlengek is. És mindezt úgy tálalja, hogy egy percig nincs kétségünk afelől, hogy a szöveg mire akar utalni és nem tévedünk el Pitt sajátos dialektusának kissé bonyolult birodalmában sem.

bloff_3.jpg

Heltai Olga a fantasztikusan megoldott és lényegre törő fordítással még inkább kiemeli és hangsúlyozza a karakterek lazaságát és féktelen beszédmodorát. A szövegkörnyezetnek megfelelő autentikus stílus precíz honosítása közben pedig maga is sziporkákat és olyan megjegyezhető részeket gyárt, amelyek amellett, hogy idézhetők, még a mai kor nyelvhasználatát is tökéletesen megragadják. Pedig a szinkron felvétele óta eltelt csaknem tizenhét év. A Blöff olyan karakterközpontú film, aminek nincs egyetlen főhőse, inkább sok-sok jelentősebb figurából tevődik össze, akik néhol egyező, néhol különböző jellemvonásokkal bírnak. Báthory Orsolyának ezekhez az egyivásúnak tűnő, mégis más módokon kommunikáló fickókhoz kellett magyar hangokat párosítani úgy, hogy az eredeti szereplő attitűdje és viselkedése a szinkronban is átütő és leképezhető legyen. A Blöffnek ez jelentette ugyanis a sava-borsát. Báthory pedig meglepetéseket is okozott. Olyan színészekkel, akik azon túl, hogy nem voltak gyakori vendégek a stúdiók környékén, az úgynevezett független színjátszás keretei közül jöttek és akik a megszólalásaik révén pontosan azonosíthatók voltak az adott karakterrel. És ily módon egy parádés magyar névsor tevődött össze, amit még moziban is szívesen hallgattunk volna.

bloff_brad.jpgbloff_kaszas.jpg

Báthory Orsolya már Brad Pitt magyar megfelelőjének kiválasztásával egy Blöffben is előforduló kiszámíthatatlan csavarral kezd. Merthogy adott volt Selmeczi Roland, aki a haláláig kísérte Pittet a szinkronban, vagy ha mégsem, akkor ott lehetett volna az a Stohl András, akitől szintén nem állt távol az amerikai sztár magyarítása. Báthory viszont húzott egy merészet és annak a Kaszás Gergőnek szavazott bizalmat, aki azelőtt és azóta sem állt mikrofon mögött Pitt hangjaként. Ezzel az alakítással azonban egyenesen a szerep közepébe talált. Az csak egy dolog, hogy végig elképesztő ütemben és ritmusban darálja a halandzsa gyanús szavakat és kifejezéseket, de eközben még szinte mormolva, úgyszólván a bajsza alatt kell, hogy megszólaltassa ezeket. Kaszás pedig a kevés artikulációval is képes arra, hogy érthetővé tegye a mondandóját és mellesleg arra is figyel, hogy a tónusai is megfelelő helyre kerüljenek, tehát a szöveg változatosan, mindig a karakter állapotához és hangulatához illeszkedve legyen interpretálva. Ennek köszönhetően a magyar színész sunyi, ravasz, hőzöngő, vicces, morcos és bosszúálló is egyben. Kaszás sokszínű és élménydús játékának lételeme a hadarás közbeni hangsúlyozás, amellyel szinte észrevétlenül nyomja meg a szavakat, miközben nem játszik rá a tájszólásra, hanem természetesen és maníroktól mentesen próbálja érzékeltetni azt.

bloff_jason_es_stephen.jpgbloff_epres.jpgbloff_szoke.jpg

Török az a szereplő, aki azzal kerül középpontba, hogy a narrációja elmaradhatatlan része a film történetének. Az őt alakító Jason Statham itt kapta meg a szinkronban azt az Epres Attilát, aki László Zsolttal felváltva azóta is rendszeresen megszólaltatja idehaza. A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacsőben egyébként Kaszás Attila volt a közvetítője. Epres játékának első számú hívószava a higgadtság. Nem él át nagyobb érzelmi hegyeket és völgyeket, ugyanakkor a hangjából tisztán és világosan kiérződik, hogy milyen irányban mozdul el a figura és milyen gondolatai támadnak éppen. Epres apró rezümékből és foghegyről elejtett megjegyzésekből építi fel a karaktert, akinek nem kenyere sem a hisztériázás, sem a drámai, nagyívű hangzatosság.  A magyar színész pedig a legnagyobb kulimászban is képes megfontolt, okos és visszafogott maradni. Török segítője, Tommy, akinek a magyar megfelelőjénél Báthory megint csak nem a „szokásosból” merít. Szőke Andrást az ízesebb beszéde és az összetéveszthetetlen hanghordozása miatt inkább el tudnánk képzelni egy paraszt bácsinak, mint egy bűnözőnek. A Tommyt eredetiben játszó Stephen Gaghannek egyébként is sokkal lágyabb és kevésbé megjegyezhető hangszíne van. És először talán furcsálljuk is Szőke sok esetben nem túlságosan fülbarát megszólalásait. Mintha nem éreznénk odavalónak. Aztán ahogy Szőke bemelegszik, fokozatosan rájövünk, hogy a karakter habitusához nagyon is passzol a magyar színész hangja. Merthogy Szőke hitelesen értetlenkedik és amikor fegyelmezik, vagy felelősségre vonják olyan őszinte mamlaszként és bumfordiként viselkedik, hogy azonnal felszívódik bennünk a kétely és már eszünkbe sincs megkérdőjelezni Báthory ideálisnak tűnő döntését.

bloff_alan.jpgbloff_kezdy.jpgbloff_rade.jpgbloff_vegvari.jpgbloff_dennis.jpgbloff_tordy.jpg

Bunkó szerepe nemcsak az őt alakító Alan Fordnak, hanem a szinkronhangjának, Kézdy Györgynek is telitalálat. Kézdy orgánuma talán egy kissé hasonlít Rátonyi Róbertére, galuskás, ugyanakkor vélhetően a nem kevés cigarettának köszönhetően sokkal rekedtesebb és mélyebb. A színész zseniálisan érez rá Bunkó temperamentumára, ellentmondást nem tűrően dörgedelmes szavai mögött mindig ott van az a figyelmeztetés, hogy jobb, ha óvakodsz tőlem, mert különben felzabálnak a disznók. Kézdy fricskái életveszélyesek, amik leginkább Tommyra irányulnak, miközben sem vagányságért, sem lezserségért nem megy a szomszédba és a figurához szorosan köthető káromkodásokat is megállás nélkül dobálja. Végvári Tamásnak ezúttal egy orosz származású gengszter Penge Borisz jut. Jó néhányszor dühöngtünk már, amikor a szinkronban színészek akcentust tolmácsolnak. Mert legtöbbször nem megy nekik. Természetellenes, mesterkélt és izzadtságszagú. Ilyenkor kell elővenni okulásképpen Végvári Blöffbeli alakítását. Hiszen itt nincs modorosság, nincsenek fölösleges, eltúlzott hangsúlyok, csak egy olyan tőről metszett orosz akcentus van, ami nem megy sem az érthetőség, sem a hitelesség rovására. Tordy Géza Dennis Farina bőrébe bújva Avi kuzinnak kölcsönzi a hangját. Tordy sem akar nagyon játszani, inkább a finomhangolásokban jeleskedik és ezzel teremti meg a figura rátarti, cselszövő és sumákoló énjét. Tordy minden megmozdulása és megszólalása mögül érződik, hogy Avi kuzin az anyját is eladná a gyémántért.

bloff_vinnie.jpgbloff_thuroczy.jpgbloff_benicio.jpgbloff_rajkai.jpg

Abban, hogy Thuróczy Szabolcs nem lett Vinnie Jones állandó hangja a szinkronban, talán közrejátszhatott az is, hogy az angol futballsztárból színésszé vedlett Jones annyi szemétben játszott és játszik, amihez egész egyszerűen nem illik egy olyan kvalitású művészt hívni, mint amilyen Thuróczy. Pedig az érdes, kissé nyers hanghordozása egy az egyben ráhúzható arra a stílusra, amit Jones nemcsak a Blöffben, hanem többnyire máshol is képvisel. És ezért is remekel a magyar színész, amit megtámogat a hihetetlenül rafinált poentírozási képességével. Rajkai Zoltán Benicio del Toroként a kezdő monológjába némi tájszólást csempész, amit egy darabig kis híján énekelve közvetít. Ezt követően fokozatosan megkeményedik és egyfajta méltóságteljes, majdhogynem lekezelő modorra vált. Rába Roland és Kálid Artúr párosa nagyszerűen kiegészíti egymást. Amíg Rába elegáns és visszahúzódó, addig Kálid rendszeresen sipákol, amihez fejmagasságú hanghordozást választ. Scherer Péter hangját elöljáróban semmiképpen nem passzintanánk egy százhúsz kilós medvéhez, mert túlságosan vékonynak találnánk hozzá. Báthory azonban kihozza Schererből a mélyet, ami ugyan nem vetekedik a dörmögéssel, mégsem tűnik idegennek, vagy hiteltelennek. Kristóf Tibor Doug a fejként egy vérbeli kufár, amit a színész bölcs, helyenként dörzsölt tónussal prezentál.

bloff_5.jpg

De ugyanilyen kiváló Csöre Gábor, akinek szinte végig fojtott hangon kell előadnia a szövegét és ennek autentikusságában még „nagyítóval” sem találhatunk hibát. Badár Sándornak Jason Flemyng néhány mondata jutott, amit összehasonlíthatatlanul „badáros” intonálással tolmácsol. És meg kell említenünk még Fekete Ernőt, Versényi Lászlót, ifj. Jászai Lászlót, Bicskey Lukácsot, akik szintén emlékezetesen teljesítenek. Csakúgy, mint a lányok. Szabó Éva „anutaként” határozottan védi a fiát, Horváth Lili egy ikerszerepben domborít, Juhász Rékát pedig egy flegma és érzéketlen fogadóirodában dolgozó pénztárosként az sem hatja meg, hogy fegyvert szegeznek rá. Kétségtelen, hogy Guy Ritchie szlengekkel és laza dumákkal túlfűtött férfias világa eredetiben tűnik a legkifejezőbbnek. Nem árt azonban egy esélyt adni Heltai Olga és Báthory Orsolya magyar változatának. Mert abban sem lehet csalódni.

Szólj hozzá

film szinkron Guy Ritchie Végvári Tamás Blöff Thuróczy Szabolcs Jason Statham Vinnie Jones Rába Roland Brad Pitt Szőke András Epres Attila Rajkai Zoltán Kálid Artúr Scherer Péter Kézdy György Kaszás Gergő Kristóf Tibor Tordy Géza Dennis Farina Benicio del Toro Heltai Olga Alan Ford Legendás szinkronok Stephen Gaghan Báthory Orsolya