2017. feb 07.

Legendás szinkronok: Volt egyszer egy Vadnyugat

írta: frími
Legendás szinkronok: Volt egyszer egy Vadnyugat

A westernfilmek alfája és omegája. A műfaj utolsó nagy klasszikusa. Egy film, ami minden egyes újranézéssel képes újat, mást és valami olyat mutatni, amit addig nem vettünk észre. Egy film, amiben az arcok, szemek, tekintetek, a helyszín, a táj és a környezet legalább annyira hangsúlyosak, mint az emberi magatartásformák és a párbeszédek. Egy film, ami a szimbólumain, motívumain és az egyszerűnek mondható, mégis megannyi jelentéstartalommal bíró történetén keresztül átélhető közelségbe hozza a civilizáció változását, amikor egy eltűnőben lévő világ elköszön, helyet adva egy modernebbnek, frissebbnek, ahol a prioritások, kultúrák, szokások és életcélok egy másfajta irányt vesznek. A Volt egyszer egy Vadnyugat egy nosztalgikus elemekkel átszőtt búcsúszimfónia, amelyben piedesztálra állíttatnak a morózus, zárkózott, maguknak való, de az igazságáért, becsületért és tisztességért bármi áron, akár a bosszúállás útján is harcolni kész vadnyugati hősök, akik jelképesen leteszik a fegyvert és hagyják, hogy a feledés homályába merüljenek a hétköznapi ember által, aki alkot, családot alapít, gyarapodik és közösséget épít. A Vadnyugat rekviemjében megfér egymás mellett a tragikumaival, véres párviadalaival együtt is dicsőséges múlt, a kesernyés ízekkel megpakolt, mégis felemelő jelen és a bizonytalanságokkal, kérdőjelekkel és pesszimista felhangokkal kísért jövő utópiája. A Volt egyszer egy Vadnyugat nyitánya Sergio Leone témáját tekintve egy tőből fakadó „Amerika-trilógiájának” és lezárása egy történelmi korszaknak. Egyszerűen remekmű. És kis híján meg sem született.

volt_egyszer_1.jpg

Sergio Leone ugyanis azt gondolta, hogy az Egy maréknyi dollárért, a Pár dollárral többért és A Jó, a Rossz és a Csúf című filmjei után egy életre leszámol a western műfajával. Megunta, kiélte magát benne, más lehetőségeket keresett, más utakra vágyott. Az amerikaiak azonban ezt nagyon nem akarták. Mert odáig és vissza voltak Leone lenyűgöző hatású, autentikusan bemutatott vadnyugati világáért, amivel a westerneknek is népes rajongótábort szerzett. Inkább felajánlottak neki pénzt, paripát, csak maradjon legalább még egy film erejéig a műfajnál. Az alku része volt az a Henry Fonda is, akivel végül sikerült lekenyerezni a rendezőt, hiszen nagy álma volt, hogy dolgozhasson a színésszel. Leone a Volt egyszer egy Vadnyugat alapötletét és koncepcióját az akkor még fiatal és pályakezdő Bernardo Bertoluccival, illetőleg egy filmkritikussal, Dario Argentóval fektette le, amelyből maga a rendező és Sergio Donatti készítette el a forgatókönyvet. Sergio Leone nem különösebben cicózott a párbeszédekkel, azok inkább Donatti nevéhez fűződnek, sokkal jobban lelkesedett a technikai kivitelezésért, ezért minden jelenethez részletes és pontos utasításokat fűzött a kamera helyzetéről és mozgásáról. Ezeket valósította meg később mérnöki precizitással Tonino Delli Colli operatőr, aki mesteri szinten ötvözte az arcközeli képeket a nagytotálban felvett helyszínekkel, környezettel, természettel és eseményekkel. A film zenéjét pedig Leone hűséges társa, Ennio Morricone írta. Annyira villámtempóban, hogy jóval hamarabb kész volt vele, minthogy elkezdték a forgatásokat. Így aztán Leone a muzsikára komponálta a jeleneteket. Morricone örökzöld, megunhatatlan és nagyívű dallamai pedig remélhetőleg csak az emberiséggel együtt halnak ki, minden más alternatíva a zsenialitás megcsúfolása volna.

volt_egyszer_2.jpg

A film szereposztásának legnagyobb meglepetése Henry Fonda. A színész addig sziklaszilárd erkölcsi bástyaként hódította meg a vásznat és a szíveket, Leone viszont elvetemült gonosztevőt csinált belőle. Fondának eleinte nem is nagyon tetszett az elképzelés, mégsem utasította el a rendezőt, ami már csak azért sem lett volna okos lépés, mert Fonda élete egyik legkifinomultabb és legsokoldalúbb alakítását nyújtotta Frankként. A gyönyörű Claudia Cardinalét nem volt nehéz meggyőzni, a színésznőt Leone már azzal levette a lábáról, ahogy szuggesztíven felvázolta neki a sztorit és az ötleteit. Harmonika szerepére nem Charles Bronson volt az első számú kiszemelt, viszont Clint Eastwood nem ért rá, James Coburn pedig túl sokat kért. Maradt Bronson, akitől egyébként sem állt távol a marcona, zárkózott, keveset beszélő magányos hős figurája, hiszen a legendák szerint a magánéletében sem tért el drasztikusan ezektől a jellemvonásoktól. Nem szabad megfeledkeznünk a negyedik főszereplőről sem. Jason Robards a két Oscar-díja ellenére itthon talán kevésbé ismert és elismert, de Cheyenne megformálásával is bizonyítja, hogy egy karakteres, remek színésszel van dolgunk. A Volt egyszer egy Vadnyugat szekere nehezen indult be. A nézők és a kritikusok is lassúnak, néhol túlságosan vontatottnak találták. Leone ezért is vonult vágószobába és kurtította meg kissé az alapanyagot, úgy, hogy a mondanivaló ne sérüljön, ugyanakkor gördülékenyebbé, könnyebben emészthetővé váljon a film cselekménye. Még ettől sem lett azonban elsöprő siker. Azt már az utókornak köszönhette. Csakúgy, mint a Tizenkét dühös ember, Fonda másik klasszikusa. A westernnel, mint műfajjal való ismerkedést nem ildomos más mozival kezdeni. Mert a Volt egyszer egy Vadnyugatban minden benne van, amit tudni kell egy letűnt korról, annak eszményeiről és hőseiről. Lehet, hogy lassú, de sohasem eseménytelen, vagy unalmas és olyan esszenciális, sokrétű élmény, amihez fogható kevés van a filmtörténelemben.

volt_egyszer_3.jpg

A Volt egyszer egy Vadnyugat tekintélyes csúszással érkezett a magyar mozikba, az amerikai premierhez képest majd öt évvel később, 1974 januárjában. A nézők ekkor még feliratosan láthatták, szinkron csak 1982-ben készült hozzá, amikor a Magyar Televízió először műsorára tűzte Sergio Leone moziját. Ez azonban a jelentősen megvágott változat volt, amihez a kihagyott részeket a magyar szinkron felvétele után illesztették hozzá, immáron felirattal. A DVD megjelenéseken, vagy a későbbi televíziós vetítéseken pedig előfordult olyan is, hogy a teljes filmet feliratozták, ignorálva az időközben nevezetessé vált eredeti magyarítást. A Magyar Televízió ezért döntött úgy, hogy vállalva az esetleges kritikákat, hőbörgéseket és lesújtó véleményeket, újraszinkronizáltatja Leone alkotását. Tavalyelőtt készült el az úgynevezett második változat, Hornyák Mihály irányításával és olyan kitűnő színészek közreműködésével, mint Kéri Kitty, Gáspár Sándor, Reviczky Gábor, Fekete Ernő, Csankó Zoltán, vagy az eredetiben is részt vállaló Papp János. Semmiképpen nem szeretnénk agyagba döngölni az új csapat munkáját, annál is inkább, hiszen kifejezetten tisztességes és korrekt dolgozatot tettek le az asztalra. Húsz év múlva egy másik korosztálynak már lehet, hogy ez jelenti majd az etalont, de akik még hallották a 82-es változatot, azoknak örökre az a szinkron számít kihagyhatatlannak, utánozhatatlannak és megismételhetetlenül varázslatosnak. Ez van. Nem tudunk és nem is akarunk hadakozni ez ellen, ezért is emlékezünk most az eredeti szinkronra.

volt_egyszer_4.jpg

A hangok, a stáb ugyan kicserélődött 2015-ben, de ahhoz a fordításhoz, amit Schéry András készített még 1982-ben, egy ujjal sem nyúltak hozzá. Nem is lett volna értelme. Schéry ugyanis egy műfaji polihisztor, mindegyikben otthon érzi magát, legyen szó vígjátékról, drámáról, vagy éppen westernről. A Volt egyszer egy Vadnyugat fordítása azért is lehetett egyfajta kuriózum, mert itt a párbeszédek nem mindig kerülnek előtérbe, azonban ennek ellentételezéseként a szereplők megszólalásainak, dialógjainak súlya, jelentősége és értéke van. Schéry pedig ebben a szellemiségben találja meg a figurák, karakterek jelleméhez legjobban passzoló kifejezéseket, amelyek hűen tükrözik a kor kommunikációs formuláit, főképpen a lényegre törő, rövid kérdéseket és válaszokat és emellett ízelítőt nyújt a Vadnyugat stílusából és atmoszférájából is. Schéry azt is kiválóan illusztrálja, hogy akár egysorosokból, akár egy kissé hosszabb mondatokból is lehet olyan örökérvényű idézeteket gyártani, amiket még manapság is emlegetnek. A 70-es, 80-as évek hazai szinkronkultúrájában a rendezők bátran kísérletezgethettek a hangokkal, mert valamikor pontosan ezzel találták meg azt az egyet, aki később az adott sztár állandó, vagy legalábbis gyakori megfelelőjévé vált. Wessely Ferenc szinkronrendező pedig Charles Bronsonnak és Jason Robardsnak is itt adott olyan magyar színészeket, Szersén Gyula illetőleg Kristóf Tibor személyében, akik több filmben magyarították őket. Henry Fonda szerepbeli habitusához talán kevésbé illett volna Avar István, aki a Tizenkét dühös emberben alakította őt, mivel azonban az akkori felhozatal minőségi és nívós volt, egy csöppet sem meglepő, hogy végül Sinkovits Imre mellett döntött, aki aztán néhányszor szintén visszatért Fonda itthoni közvetítőjeként. Claudia Cardinale esetén pedig Wessely újoncot avatott, hiszen Hámori Ildikó addig még nem szinkronizálta az olasz színésznőt.

volt_egyszer_henry.jpg

volt_egyszer_sinkovits.jpg

Sinkovits Imre hátborzongatóan jeleníti meg Franket. Olyan gonosztevő képe rajzolódik meg előttünk, akinek tilos hátat fordítani, mert abban a másodpercben hidegvérrel és könyörtelenül forgatja meg a kést az emberben. Sinkovits széles repertoáron mozgó hanghordozása pedig biztosítja a karakter ármánykodásának különböző árnyalatait és fokozatait. Frank első mondatánál Sinkovits megszólalása rideg, száraz, kegyetlen és ellentmondást nem tűrő, amibe nem szorul egy jottányi szánalom, vagy részvét sem. Ezt követően Sinkovits már egy kissé lazábban formálja a szavakat, felenged és előtör belőle a figura ravasz, számító és cselszövő énje, sőt, amikor azt mondja egy ponton a vonaton „hogy bízzak abban, aki övet is hord, meg nadrágtartót is? Aki nem bízik a saját gatyájában?”, kifejezetten ironikus, cinikus tónusra vált. Sinkovits olykor sziszeg, máskor elharapja a kifejezéseket, de megpróbál higgadtnak, elegánsnak és kifinomultnak látszani. Ebből az állapotából mozdítja ki Harmonika, amikor a színész hangjában már ott tornyosul a kétely, a bizonytalanság és a zavar, ami néhol kiabálásba torkollik. A Jill-el, vagyis Cardinaléval közös jelenetében Sinkovits azt is csodálatosan megmutatja, hogyan lehet valaki egyszerre ördögi és gyengéd. Lágyan suttogja a szavakat, miközben sötét terveket szövöget a nő meggyilkolásáról. Sinkovits elképesztően hatásosan érzékelteti ezt a kettőséget. A figura kulcskérdését (Ki vagy te?) pedig számos színnel gazdagítja, hol dühösen, hol közönyösen, hol kíváncsian, a végén pedig elfúló hangon, visszafojtott lélegzettel.

volt_egyszer_charles.jpg

volt_egyszer_szersen.jpg

Szersén Gyulának azért sem volt egyszerű helyzete, mert Harmonika enyhén szólva sem egy bőbeszédű figura. Ezért Szersénnek a tőmondatokból, gyakori egyszavasokból kellett egy erőteljes és határozott hőst építenie. A színész akkori orgánuma pedig tökéletesen illeszkedett ehhez a szituációhoz, hiszen az valahol félúton helyezkedett el a reszelős, rekedt és a puhább hangszínek között, amit Szersén remekül igazít a karakter különféle viszonyaihoz. A nővel szemben durván, kíméletlenül és bizalmatlanul kezd, parancsokat és utasításokat oszt neki. A későbbiekben azonban már jóval megengedőbbé és együttműködőbbé válik, ahogy egyre inkább megismeri Jill személyiségét. Frankkel szemben pimasz és szarkasztikus, amibe Szersén akkor csempész némi szenvtelenséget, amikor sorolja azokat a neveket, akiket a bandita eltett láb alól. Szersén és Sinkovits összjátéka parádés. Szinte egymást túlszárnyalva adnak nyomatékot egy-egy kifejezésnek és mondatnak, miközben játékosan variálva nyújtják meg, vagy rövidítik le a szavakat. Szersén ráadásul kétszer is bravúrosan, kissé hányaveti módon, de roppant természetesen ejti ki az „igen”-t, úgy, hogy az i betűt az e-vel mossa össze.

volt_egyszer_claudia.jpg

volt_egyszer_hamori.jpg

Az ellenállhatatlan szépségű Claudia Cardinale bőrébe bújva Hámori Ildikó őszinte és hiteles mélységekkel telve tolmácsolja Jill érzelmi hullámvölgyeit és kedélyállapotának változásait. Hámori hangjában végig ott lapul a kedvesség és érzékiség, ami aztán bizonyos körülmények között gyökeres fordulatokat vesz, a színésznő orgánuma pedig pontosan követi az aktuális irányvonalakat. Hámori öntudatosságában és nőként való kiállásában nem hisztériázik, hanem megemeli a hangját és fokozatosan jut el azokig a drámai csúcspontokig, amelyekben nyilvánvalóvá teszi, hogy nem fog beletörődni abba, hogy megalázzák. Hámori alakításának egyik legmeghatározóbb eleme a Frankkel való közös jelenetében elhangzó egyetlen mondata. Mert abban ott van az a kiszolgáltatottság, hogy nem tud menekülni a fogvatartója elől és ott van szorosan egymás mellett a lemondás és a megadás kényszere is, hiszen az életéért küzd azzal, hogy egy időre megint feladja az önbecsülését. Hámori pedig finom, szinte megkülönböztethetetlen tónusokkal érzékelteti az árnyalatokat, miközben képes dölyfösen, akaratosan replikázni és persze végtelenül gyöngéden megszólalni azelőtt és azután is.

volt_egyszer_jason.jpg

volt_egyszer_kristof.jpgvolt_egyszer_gabriele.jpgvolt_egyszer_velenczey.jpg

Kristóf Tibor recés, érces hanghordozásából és hangszíneinek alig észrevehető, virtuóz játékából szépen kirakosgatható Cheyenne jelleme. Kristóf magabiztos, de nem öntelt, olyan bandavezér, aki ugyan a bűn ösvényén jár, mégsem vetemedik olyan tettekre, amelyek már túllépik az ingerküszöbét és ilyen az, amikor gyereket gyilkolnak. Kristóf hangjában megbújik a csibészség és a bajtársiasság, miközben Jill valósággal magbabonázza és ezt a színész rendkívül élethűen közvetíti. Mert ilyenkor a kemény, látszólag érzéketlen modorból visszavesz és simogató, némiképp nyájas és behódoló hangnemre vált. Velenczey István Mortonként nemcsak fegyelmező, hanem számonkérő és ármánykodó is. Velenczey alakításában kitüremkedik a figura főnöki méltóságának megőrzése, ami egyre nehezebben sikerül neki, ezért cselekhez folyamodik. Velenczey sokszor megtűrt hangon beszél Frankkel, érzi, hogy még szüksége van rá, de valójában a pokolba kívánja. Vajda László Wobblesként igazi pojáca, amit a színész a komikus és drámai elemekkel fűszerezve interpretál. Látványosan szenved, amikor Harmonika kínozza, ez Vajda hangutánzó szavaiban is megnyilvánul. Jillel szemben már sértődékeny és harcias, amikor felhorgad, a vonaton pedig alázatos és nevetségesen meghunyászkodó. Képessy József Sam, a kocsis szerepében az elején kárörvendő, gúnyos, amit hatalmas kacajokkal tesz még elevenebbé, később szolidabb, barátibb és segítőkészebb lesz.

volt_egyszer_5.jpg

volt_egyszer_6.jpg

És persze ott vannak még az elmaradhatatlan, néhány mondatos epizódok. Szatmári István bővérű, haverkodó csapos, Tyll Attila hivatalos, a szabályokhoz mereven ragaszkodó seriff. Makay Sándor nem kizárólag szigorú McBainként, hanem gondoskodó is, Komlós András pedig beijedt állomásfőnökként egészíti ki a fergeteges összképet. A Volt egyszer egy Vadnyugat, Wessely Ferenc szinkronrendező irányításával és Schéry András zseniális szövegkönyve alapján készült, 1982-es eredeti szinkronját nem eszi a rozsda. Kikezdhetetlen, még akkor is, ha hiányos. És akceptálható ugyan a Magyar Televízió döntése, hogy a kerek egész kapjon egy vadonatúj szinkront, de az a hangzásvilág, az a tökéletesen megteremtett atmoszféra és azok a hangok reprodukálhatatlanok. Mert azok felülmúlhatatlanok és felejthetetlenek. Ez van.

Szólj hozzá

film szinkron Sinkovits Imre Charles Bronson Szersén Gyula Vajda László Ennio Morricone Sergio Leone Hámori Ildikó Kristóf Tibor Henry Fonda Claudia Cardinale Velenczey István Volt egyszer egy Vadnyugat Jason Robards Tonino Delli Colli Legendás szinkronok Schéry András Képessy József Wessely Ferenc Sergio Donatti