2017. jan 24.

Legendás szinkronok: Van, aki forrón szereti

írta: frími
Legendás szinkronok: Van, aki forrón szereti

Mit tehet egy férfi humorista, előadóművész, vagy színész, ha nevetésre akarja bírni a közönségét? Nem kell sokat gondolkozni, adja magát az évszázados, kipróbált recept. Átvedlik nővé. Parókát húz, kifesti a körmét, a száját bekeni valami ócska vérvörös rúzzsal, hogy még az is észrevegye, akinek tíz dioptriája van, túlzó sminket dob az arcára meg egy szépségpöttyöt a nagyobb hatás kedvéért, felveszi a magassarkú topánkát és a csípőjét ide-oda dobálva, kitipeg a pódiumra, vagy egyenesen a kamera elé. Azért a ruhára vigyázni kell, lehetőleg bő pongyolát ésszerű választani, mert ugye a nemi jellegek között van egy dudorodó különbség a hímneműek javára és azt bizony illik valahogy eltüntetni és leszorítani, hogy ne látsszon az, aminek nem kellene látszania. Persze hiába a biztos tipp, ha olyanok is próbálkoznak az átváltozással, akiknek ez nem áll jól. Merthogy ilyenkor még azon sem tudunk röhögni, hogy az illető olyan csúnya, hogy a szén feljön a bányából ijedtében, azon meg végképp nem, hogy a tűsarkú okozta problémák hevében hanyatt esik, vagy seggen csúszik a színpadon. Különben is, ilyet kis híján szépségversenyeken is tapasztalhatunk, hiszen némelyik lánynak legalább akkora kihívást jelent egy magassarkú cipő viselése, mint egy férfinak. A sok olcsójános elkoptatta ezt a trükköt is és vicc helyett inkább szomorú szánalmat csinált belőle, aminek semmi köze nincs a paródiához, vagy a humorhoz, annál több az ízléstelenséghez és a gusztustalansághoz.

van_1.jpg

Hagyjuk most a szemetet, fókuszáljunk inkább a kellemes élményekre és repüljünk vissza egy kicsit az időben. Hiszen van két férfi színész a filmtörténelemben, akiknek különösen kifinomult érzékük volt ahhoz, hogy szoknyát húzzanak nadrág helyett. Tony Curtis és Jack Lemmon transzformációját ráadásul még egy nőimitátor is segítette, akit Lemmon a Van, aki forrón szereti forgatása alatt állandó jelleggel obstruált, mondván neki nincs szüksége útmutatásokra ahhoz, hogy tökéletes bombázó váljon belőle. Így, vagy úgy az átváltozás szenzációsra sikerült, Lemmon és Curtis a női mosdóba mentek sminkelni, hogy teszteljék az új külsőjüket és egyetlen nő sem nézte ki onnan őket, sőt még Billy Wildert, a rendezőt is levették a lábáról, aki annyira el volt ájulva a színészei merészségétől, hogy a forgatókönyvben is megörökítette ezt a kirándulást. Persze Wilder filmjének volt egy másik aduásza. Gondolni kellett a férfiakra meg arra a szerelmi szálra, ami csak úgy teljesedhet be, ha Curtis és Lemmon mellett ott áll egy valódi hús-vér nő is. Vad Virág pedig nem lehetett más, mint korának szépségideálja és koronázatlan királynője: Marilyn Monroe. Monroe-val azonban nem volt sétagalopp a munka, valószínűleg azért sem, mert a színésznő borzalmasan haragudott Wilderre, hogy megint egy buta szőkét akart eljátszatni vele. A hisztériái lassították a forgatásokat, a memóriazavarai miatt pedig a szövegét a díszletek különböző pontjaira helyezték, vagy csak egyszerűen egy tábláról mutatták neki a kamera mögül.

van_2.jpg

A Van, aki forrón szereti alapötlete egy német filmből származott, Wilder és írótársa, I.A.L. Diamond ezt csont nélkül meghagyták, azonban az eseményeket a 20-as évek Chicagójába, vagyis a gengszterkorszak legfényesebb éveinek idejére helyezték, amikor virágzott a szeszcsempészet. Wilder úgy gondolta, hogy a bűnügyi szál pikánsabbá teszi a filmet és különben sem volt még rá példa, hogy a vért keverjék a humorral. Az első tesztvetítések nem is kecsegtették sok jóval az alkotókat, a várható fogadtatást illetően. Merthogy azon úgy ültek a nézők, mint akik citromba haraptak. Több sem kellett a stúdiónak, nekirontott Wildernek, hogy változtasson a dobozba került produkción. A rendező azonban hajthatatlannak bizonyult és ragaszkodott a már leforgatott anyaghoz. És igaza lett. Hiszen a hivatalos bemutatón már a szakma és a közönség is ünnepelte a filmet. Az utókor pedig klasszikussá nyilvánította. Az Amerikai Filmintézet például minden idők legjobb amerikai vígjátékának választotta. Érdekes, hogy Billy Wilder soha nem ezt tartotta az élete főművének, viszont az, hogy a nézők ennyire a kegyeikbe fogadták a moziját, hihetetlen elégedettséggel töltötte el. Előfordult már olyan, hogy egy alkotás varázsát, értékét elkoptatták az évek. A Van, aki forrón szereti azonban még mai szemmel nézve is egy kifejezetten humoros, élménydús és szerethető komédia, aminek ugyan vannak kissé halványabb és nyögvenyelősebb periódusai, de az összhatását tekintve bőven versenybe szállhat azokkal a műfaji „gyöngyszemekkel”, amikkel manapság próbálják kiszúrni a szemünket. Sőt, bőven lekörözi azokat. A három főszereplő játéka pedig még az esetleges göröngyökön is átsegíthet minket. Curtis és Lemmon sokszor egymásra licitálva bohóckodnak, a dinamizmusuk és a poentírozásuk egyszerre lehengerlő és irigylésre méltó. Női ruhába bújva sem ripacskodnak, hanem kellő eleganciával, bájjal, szépérzékkel és fejlett humorral mutatják meg a feminin oldalukat. Monroe meg maga a csoda. Nem is csak az alakítása miatt, hanem mert árad belőle az energia, az erő és olyan belső és külső kisugárzása van, aminek lehetetlen ellenállni. Nem is sokan voltak rá képesek. A való életben sem.

van_3.jpg

A film szinkronjában ott van az a kockázati tényező, hogy férfiaknak kell nőként megszólalniuk és ez bizony vékony jég, hiszen a két hanghordozás, hangszín közötti különbségre fülsértő módon rá lehet játszani. Merthogy nem mindegy, hogyan affektálunk, mennyire emeljük a hangunkat és milyen eszközöket választunk ahhoz, hogy az úgy hasson, mintha valójában egy ellenkező nemű szereplő beszélne és nem egy szőrös gorilla visítozna. Persze muszáj elválasztani az eltérő stílusokat és viselkedési formákat, de a bolondozásnak, a kényeskedésnek, a harsányságnak meg kell találni azt a határvonalát, ami még a jó ízlésen belül marad és nem válik ripacskodóan torz paródiává. Ebből a szempontból kifejezetten szerencsés a szinkron időpontja, hiszen az első és azóta is etalonnak számító magyar változatot 1970-ben készítették, a Van, aki forrón szereti magyarországi televíziós bemutatója alkalmából. Sipos Varga Éva szinkronrendező ugyanis bő tálból meríthetett olyan színészek közül, akik képesek lehettek arra, hogy a nőket ne valami ordenáré bohózati elemként, hanem élő és leginkább érző emberekként ábrázolják. Amikor évekkel később egy ma már nem létező kereskedelmi csatorna megcsinálta a maga változatát, ez már nem sikerült. Mert másképpen játszik a Katona József Színház társulata és a vecsési kultúrkör lelkes, amatőr csapata. És bármennyire akceptáljuk az elhivatottságot, mégis mindig a profik felé hajlik a minőség mérlegének nyelve. És ez jelen esetben is igaz. Az első változat impozáns, kiütéses győzelmet arat, mert ha igazán élvezetes magyar színészi alakításokra vágyunk, bármikor érdemes elővenni és belehallgatni.

van_jack.jpg

van_bodrogi.jpg

Az sem lehetett éppenséggel hátrány, hogy a szinkronrendező nő volt, hiszen a tanácsaiban, instrukcióiban hitelesen közvetíthette azokat a hangi jellemzőket, attitűdöket, amiktől az átváltozások gördülékenyen működhettek a magyarítás során is. Akkoriban egyik főszereplőnek sem volt még betonbiztos hazai megfelelője. Jack Lemmonnál később alakult ki Zenthe Ferenc, habár 1970-ben ő is szinkronizálta az amerikai színészt egy másik filmjében, a Legénylakásban. Sipos Varga Éva Bodrogi Gyulát pécézte ki erre a feladatra, miközben Zenthének is adott egy karakteres és hálás szerepet. Tony Curtis-t viszont összeolvasztotta azzal a Sztankay Istvánnal, aki néhány kivételtől eltekintve hű társa lett a szinkronban. Bodrogi és Sztankay úgy kell egymásnak, mint a levegő és a víz az egyszerű földi halandónak. Merthogy nagyszerűen kiegészítik a másikat, pusztán azzal, hogy pontosan megtalálják a karaktereik legfontosabb jellemvonásait és erre építve alkotnak egy olyan párost, aminek van lendülete, humora és az a fajta harmóniája, amely nem csupán az egyetértésen, hanem a csipkelődésen és a finom zrikáláson alapul. Bodrogi az elején folyton aggodalmaskodik és panaszkodik, amit a színész viszonylag magas hanghordozással prezentál. Bodrogi kitűnő beleélési képességét csillogtatja, amikor a fogtömését imitálja. Sztankay ezzel szemben a határozott, Bodrogit örökösen csillapító barát, akinek mindig van egy ravasz ötlete, vagy furfangos elképzelése arra, hogy megoldják az anyagi gondjaikat.

van_tony.jpg

van_sztankay.jpeg

Ha egy-egy jelzővel kellene ellátnunk őket, akkor Bodrogi lenne a realista, míg Sztankay a fantaszta. Amíg Bodrogi rikácsol, addig Sztankay víziókat gyárt. És ez változik meg egy csapásra, amikor nővé „operálják” magukat. Mert Bodrogi hangján érződik, hogy élvezi a szituációt, azt, hogy elvegyülhet a gyengébbik nem gyönyörű képviselői között, Sztankay viszont úgy tekint az átváltozásra, mint valami szükséges rosszra azért, hogy némi pénzhez jussanak. Bodrogi fickándozik, harmonikázik a hangjával, magas tartományokból mélybe repül, Sztankay kimértebb, blazírtabb és örökösen fékezi az elszabadult hajóágyúként viselkedő társát. A nővel, vagyis Vad Virággal kapcsolatos érzések pedig egy újabb fordulatot hoznak a duó kommunikációjában. Bodrogi többször válik önérzetessé és sértődötté, hiszen a haverja lecsapta a kezéről azt a lányt, akit először kinézett magának, Sztankay azonban magabiztosan és kissé fennhéjázva figyelmezteti a barátságból fakadó kötelességeire, hogy minden áron támogassa őt. És akkor az a női hang, ami a két alakítás legmeredekebb lejtője lehetne, ha nem két ilyen zseniális színész állna a mikrofonok mögött. Bodrogi és Sztankay ugyanis nem akarnak nagyon játszani, nem sipítoznak és visítoznak, hanem egészen apró tónusváltásokkal jelzik a különbségeket. Bodrogi az addig is magas hangszínét formázza nőiesebbé, míg Sztankay egy-két fokkal többet emel a mélyebb orgánumán. Mindezt úgy, hogy egyik pillanatról a másikra, hirtelen vissza tudjanak változni férfivá, ha a helyzet úgy kívánja. Ezekkel a változatos megszólalásokkal pedig a szinkrontörténelem egyik legnagyszerűbb páros teljesítményét teszik le az asztalra.

van_marilyn.jpg

van_varadi.jpg

Sipos Varga Éva az isteni Marilyn Monroe magyar megfelelőjének a kor egyik legelismertebb és legtehetségesebb színésznőjét, Váradi Hédit választotta. Váradi nemcsak színpadon, vagy filmen, hanem a szinkronban is igen otthonosan érezte magát. Több világsztárnak kölcsönözte a hangját, például Ingrid Bergmannak, Anita Ekbergnek, Judy Garlandnak és Vivien Leighnek. Sőt, a rajzfilmszerepei is legendásak, Szörnyella De Frászt és Hófehérkét egyaránt Váradi Hédi alakította az eredeti szinkronokban. Váradi gyönyörű hangszíne, egészen finom, vékony és rendkívül nőies orgánuma remekül teljesedik ki Vad Virág szerepében. És nem kizárólag ugyanolyan árnyalatban. Váradi az elején selymes, puha, lágy modorban kezd, szinte suttogja a szavakat, aztán, amikor felmászik Lemmon, vagyis Daphne ágyába már hetykébb, virgoncabb és csapodárabb lesz. Amikor pedig alkoholt is iszik, Váradi autentikusan illusztrálja a karaktere spiccességét, hiszen megállás nélkül sodorja a mondatokat, amikbe bájos és angyali zavartságot csempész. A szerelmes Marilynnek Váradi különböző színekkel kíván megfelelni. Van olyan, hogy Vad Virág elvarázsolt, akkor Váradi hangja is a fellegekben száll, amikor meg kell hódítania Curtis-t, a színésznő buja, kacér és hivalkodó lesz, a végén pedig lelkesen, szinte extázisban vallja meg az érzelmeit a csóró szaxofonosnak. Sztankay és Váradi Hédi összjátéka pedig külön is megemlítendő, hiszen elképesztően cserélik fel a szerepeket. Sztankay kéreti magát, miközben Váradi Hédi bedobja a csáberejét.

van_osgood.jpg

van_zenthe.jpgvan_spats.jpgvan_somogyvari.jpg

Zenthe Ferencnek ezúttal a vén kéjenc, Mr. Osgood Fielding szerepe jutott. Zenthe vérbeli kecskeként nyaldossa a sót, hihetetlen szenvedéllyel, humorral és energiával üldözi Daphne-t. Zenthe a heves udvarlásában bámulatos intenzitással váltogatja a hangsúlyokat, egy-egy szót külön megnyom, amikkel azok tartalmát is erősíti. Zenthe Ferenc olyan határozottan, ellentmondást nem tűrően tolakodik, hogy Bodrogi alig győzi azt hárítani, amiből aztán egy parádés jelenet kerekedik. Zenthe hangutánzó szavai pedig jóformán külön életet élnek. A nevetései, vagy ahogy felordít, amikor pofon vágják, bravúros momentumoknak számítanak. A színész az utolsó szó jogán végtelen nyugalommal, semmivel sem foglalkozva hadarja el a mozi egyik legemlékezetesebb mondatát: „Senki sem tökéletes”. Spats Colombo, a maffiózó bőrében Somogyvári Rudolf nyújt egy pazar epizódalakítást. Somogyvári a rezignáltságával, megfontoltságával lesz rettegett bandavezér. Szigorúan és kérlelhetetlenül osztogatja az utasításait, nem különösebben adózik az érzelmek oltárán, igyekszik józannak és racionálisnak maradni. Somogyvári pedig mindezt higgadtan és indulatok nélkül tolmácsolja. Somogyvári fricskája is telitalálatnak bizonyul, hiszen a Charlie-t többször is úgy ejti, mint akinek tájszólása van.

van_4.jpg

Dallos Szilvia Szirup Susanként hajthatatlan és merev vezető, amit a színésznő úgy közvetít, hogy a kifejezetten csacsogó hangját időnként csipetnyit mélyíti. És persze folyamatosan csicskáztatja a Beinstock szerepében feltűnő Csákányi Lászlót. Csákányi alázatos és lojális szolga, amit azzal bizonyít, hogy olykor erélyesebben szól a lányokra, máskor viszont kéjesen simogatja őket. Buss Gyula Mulligan felügyelője kőkeményen, dogmatikusan képviseli azt a rendet, amire felesküdött. Buss hangjában pedig nincs egy piciny elhajlás sem. Ahogy az jellemző volt a szinkron hőskorában, néhány mondatra is elismert és jó nevű színészek ugrottak be, mint Gera Zoltán, Szatmári István, Molnár Tibor, vagy Raksányi Gellért. A régebben készült szövegkönyveknél felmerülhet bennünk, hogy eljárt felettük az idő, mert korszerűtlenek, régimódiak, vagy éppen ódivatúak. Vojnits Imre fordítására ez hatványozottan nem érvényes, hiszen a szöveg még mai füllel hallgatva is frissnek és változatosnak hat. Néhány általa használt, már-már elfeledett kifejezést pedig jól esik feleleveníteni, mint például a kamáslit. Lehet, hogy senki és semmi nem tökéletes. De a Van, aki forrón szereti 1970-es szinkronja, Sipos Varga Éva irányításával kétségtelenül közel van hozzá. Sőt, elképzelhető, hogy az is.

Szólj hozzá

film szinkron Marilyn Monroe Billy Wilder Jack Lemmon Tony Curtis Bodrogi Gyula Sztankay István Csákányi László Zenthe Ferenc Somogyvári Rudolf Váradi Hédi Dallos Szilvia Van aki forrón szereti Legendás szinkronok I A L Diamond