2017. jan 17.

Legendás szinkronok: A Keresztapa

írta: frími
Legendás szinkronok: A Keresztapa

Nincs a teremtésben vesztes, csak az, aki még nem látta A Keresztapát, Francis Ford Coppola trilógiájának bevezető fejezetét. Soha nem késő pótolni a mulasztást. Persze fel kell nőni hozzá. Vitán felül áll, hogy Coppola olyan valósághűen ábrázolja a szervezett alvilágot, mint senki más e Föld kerekén és biztosak lehetünk abban, hogy a rendszer, amit felvázol, napjainkban is éppen úgy megállja a helyét, mint annak idején. Ne legyenek illúzióink, ez a világ „keresztapás”, és még mindig ugyanúgy működik, mint harminc, negyven, vagy hetven évvel ezelőtt. Valahol, valakik úgy ülnek egy sötét, lefüggönyözött szobában, mint Marlon Brando, körbeveszik magukat körmönfont, ravaszkodó tanácsadókkal, súgókkal, talpnyalókkal és csicskákkal, akik elvégzik a piszkos munkát és vígan a keze alá dolgoznak. A főnök pedig kiosztja a feladatokat, leosztja a lapokat, számol és dönt egy személyben és persze azt is meghatározza, hogy kinek mennyi jut a közösből, amit aztán mindenkinek kötelező elfogadnia. Lázadásnak, kötözködésnek helye nincs, mert aki véletlenül szólásra emelkedik, azt pillanatok alatt eltakarítják az útból, nem számíthat sem megbocsátásra, sem könyörületre, sem védelemre többé, hiszen körön kívülre került. A módszerek ugyan valamelyest finomodtak, talán ma már nem ébredünk csurom véresen egy lófejjel az ágyunkban, de a fenyegetések, zsarolások, paraván mögötti üzengetések megszabják azt a szervezeti struktúrát, amiben élünk. És aminek része a korrupció, a bűnözés és a maffia is. A fehérgallérosoktól az egyszerű verőlegényekig.

a_keresztapa_1.jpg

Coppola és Mario Puzo, a forgatókönyv alapjául szolgáló regény szerzője váteszként érezték és látták, hogy amit egy film keretein belül megfogalmaznak karakterekben, a politika és az alvilág összemosódásában, a bűnözés és a maffia lélektanában, élén a család szentségével, mennyire aktuálisan kapcsolódhat ahhoz a jövőhöz, ami soha nem lesz képes megszabadulni azoktól az örvényként kavargó béklyóktól, amelyek mindig le fogják rántani a mélybe. Ezért sem romanticizálják, idealizálják az erőszakot, nem próbálnak mentségeket, vagy kibúvókat keresni, nem sztereotípiákban és erkölcsi iránytűkben gondolkoznak, hanem fekete-fehéren bemutatják azt a közeget és annak csápszerűen terjedő viszonyait, kapcsolatait, amelyek alá –és fölérendeltségi szerkezetbe tagozódva, óriási befolyással bírnak más rendszerekre és adott esetben egymástól függetlennek mondott, valójában egymással nagyon is kooperáló hatalmi ágakra. A Keresztapától távol áll a szerecsenmosdatás, ezért sem találunk benne olyan hősöket, alakokat, akik makulátlanul tiszták, csak bűnözőket, vagy olyan figurákat, mint Michael, aki ugyan az elején szíve szerint kimaradna a „családi vállalkozásból”, de az események alakulásának folyományaként és az apja iránti szeretetéből, hűségéből adódóan mégsem teheti meg, hogy ne váljon a következő keresztapává. Coppola elemi erővel, feszültségekkel teli gócpontokon keresztül terelgeti a párhuzamosan futó szálakat, Vito Corleone szilárd alapokra helyezett, itt-ott repedésektől, árulásoktól övezett, családi hierarchiát is szem előtt tartó rendszerének bemutatását, Michael kesernyés ízű felnövés-történetét és a különböző bandák háborúját, amit aztán egy katartikus fináléban kapcsol össze, amiben Michael végleg meghasonul egykori önmagával szemben.

a_keresztapa_3.jpg

A Keresztapa nemcsak a maffiatörténetek vászonra vitelében úttörő, hanem abban is, hogy elszántan utalgatott azokra az összefonódásokra, amik a bűnözést összekötötték a hétköznapokkal, a sztárok világával, a bankokkal és a politikával. Frank Sinatra például egy életre megorrolt Puzóra és Coppolára, mert nem volt kényelmes Johnny Fontane figurájában szembesülni saját magával. Coppola páratlan és egyedülálló atmoszférájának megteremtéséhez, a máig emlékezetes jelenetek megörökítéséhez segítőtársak is kellettek. Gordon Willis kamerabeállításai, képi világa, azok színei, fényei és árnyalatai, valamint Nino Rota hatásaiban utolérhetetlen és számtalanszor megidézett, feldolgozott aláfestő zenéje nélkül a mozi hangulata fele annyira sem lenne élménydús és fenomenális, mint ezekkel, egymást támogatva és kiegészítve. Coppola még úgyis ragaszkodott Marlon Brandóhoz Vito Corleoneként, hogy a stúdió enyhén szólva sem volt odáig az ötletéért. Brando akkoriban már problémás, nyűgös sztárként volt számon tartva, de A Keresztapa kedvéért haptákba vágta magát és egy bravúros, minden mozdulatában, gesztusában és mondatában zseniális, kifogástalan alakítást tett le az asztalra, amivel Oscar-t nyert. A másodikat. És persze nem vette át. Fütyült rá, tiltakozott és jól átverte az Akadémiát. Al Pacinót persze nem díjazták. Pedig szinte újoncként legalább olyan sokszínűen oldotta meg Michael karakterét, mint Brando. És nem részesült a dicsőségben rendezőként Coppola sem. Majd csak a folytatásért, három év múlva. Nehezen egyezett bele, de megérte. Nem is a kitüntetésért, hanem azért mert A Keresztapa második része színvonalában, tartalmában és mondanivalójában beérte az első etapot, míg a trilógia befejező darabja talán egy hangyányit fásultabb, szürkébb, de még így is maradandó nyomot hagyott. Ha Coppola életműve csak A Keresztapa filmekből állna, már akkor is a történelem részese lenne. De még volt egy Apokalipszis most is.

a_keresztapa_2.jpg

A Keresztapa szinkron szempontjából kalandos utat járt be. Az 1972-ben bemutatott eredeti Magyarországon tíz év késéssel került a mozikba, a Mokép forgalmazásában. Ebből az alkalomból készült a Pannónia Filmstúdióban egy legendás magyar változat, amiben az olasz jelenetek feliratozva voltak. Miután a vetítések véget értek, A Keresztapát az első kazettás megjelenéséig nem lehetett elérni. Aki tehette és akarta, beszerezhetett egy kalóz kópiát, amit aztán féltve őrzött ereklyeként dugdoshatott a szekrényében, vagy az íróasztal fiókjának legmélyén. A Magyar Televízió a rendszerváltás környékén tűzte műsorára Coppola filmjét, a nevezetes első szinkronnal. Aztán a 90-es évek vége felé a UIP Dunafilm, amelyik addigra már megszerezte a forgalmazási jogokat a Moképtől, a Keresztapa-trilógia VHS megjelenése alkalmával nemcsak a kópiákat javította fel, hanem egy egységes, új magyar változatot is készíttetett. Később pedig ez került a DVD-kiadásokra is, az első szinkron pedig kissé méltánytalanul eltűnt a süllyesztőben. Nem akarunk versenyt hirdetni és nem is szeretnénk összehasonlítani a kettőt, kisstílűnek és lealacsonyítónak tűnne. A második szinkronnak is megvannak a szépségei, Balog Mihály szinkronrendező egy parádés csapatot hozott össze, többek között Tordy Gézával, Szakácsi Sándorral, Helyey Lászlóval, Kovács Nórával. Végvári Tamás és Gruber Húgó pedig mindkét változatban ugyanazt a szerepet játszotta. Azonban az első szinkron annyira a fülünkbe égett és a szívünk közelébe férkőzött, hogy ezúttal azt vesszük górcső alá.

a_keresztapa_4.jpg

Mindennél többet mond Nikowitz Oszkár magyar szövegkönyvének értékállóságáról, szavatosságáról, korszerűségéről és minőségéről, hogy az 1997-ben készült második szinkronnál sem döntöttek úgy, hogy újra fordíttatják a filmet. A stáb persze kicserélődött, de az alapanyag változatlan formában megmaradt. Nem is lett volna ildomos belenyúlni, hiszen Nikowitz pompásan érzékelte és értette azokat a stílusjegyeket és beszédformulákat, amelyek jellemzőek lehettek a maffia köreiben és ezeket kitűnően formálta közérthetővé, miközben számtalan szebbnél szebb megjegyezhető és idézhető szöveget hagyott az utókorra. Nikowitz ott volt kifinomult, ahol kellett és ott váltott utcai hangnemre, vagy egy kissé durvább nyelvezetre, ahol ennek szerepe és jelentősége volt. Nikowitz fordította egyébként a trilógia mindhárom fejezetét. És ugyanaz a szinkronrendező vitte végig a szériát az első szinkronban, mint a második esetén. Vas János már a Pannónia Filmstúdió kezdeti időszakában ott volt a szakmában. Igazi ősmohikán, aki rengeteg film, mozi és sorozat munkálatainál közreműködött rendezőként. Neki köszönhetjük például a Tizenkét dühös ember első szinkronját, sőt még egy-két esetben színészként is beugrott a mikrofonok mögé. Elsők között kapta meg szinkronrendezőként a Balázs Béla-díjat és A Keresztapa magyarítása is bizonyítja, hogy nem volt véletlen az elismerés ilyen formája.

a_keresztapa_marlon.jpg

a_keresztapa_szabo.jpg

Vas János Marlon Brando magyar megfelelőjének a Brandónál kilenc évvel idősebb Szabó Sándort választotta. Szabó a 40-es években filmfőszerepeket játszott és színházi színészként is ismert volt, majd 1956-ban Amerikába ment, ahol a New York-i Petőfi Színház társulati tagja lett, sőt Hollywoodig is eljutott. 1976-ban tért haza, itthon pedig a Vígszínházban és később, haláláig a Madách Színházban talált otthonra. Brando a szerephez mélyítette a hangját, Szabónak erre semmi szüksége nem volt, hiszen a rekedt, hörgős, néhol kifejezetten dörmögő és füstös orgánuma még inkább tiszteletet parancsolóvá tette a karaktert. Szabó annyira együtt él Corleonéval, hogy még a szuszogásait, a lélegzetvételeit is bámulatos hitelességgel tolmácsolja. A magyar színész játékában nyomon követhető, ahogy a figura öregszik és jellemében is változik. Az első képkockákon valódi főnökként viselkedik, a hangsúlyozása, a szünetei, az intonálása jelzik, hogy tudatában van a jelentőségével, amit némi gőggel és fennhéjázással tesz elevenebbé. Szabó elegánsan, bölcsen és rezignáltan játszik, de egy pillanat alatt képes felcsattanni, amikor leszúrja a pityergő hollywoodi sztárt. A merénylet után Szabó leheletfinoman vált, a hangja néhol elfúló lesz, fásult, fáradt és beletörődő színezetet kap, a fia gyászában pedig még a sírással is küszködik. Amikor Michael tanácsadójává avanzsálódik, ravaszul és céltudatosan terelgeti a gyermekét, mindvégig őrizve a családfő tekintélyét. Szabó Sándor hangja Marlon Brando maffiavezérének megkérdőjelezhetetlen súlyt és megbecsülést kölcsönöz.

a_keresztapa_al.jpg

a_keresztapa_vegvari.jpg

Talán A Keresztapának is köszönhető, hogy Al Pacino a későbbiekben szinte elválaszthatatlan lett idehaza Végvári Tamástól. Végvári orgánuma itt még kifejezetten fiatalos, ami aztán a második szinkronban már számottevően mélyül és „testesebbé” válik. Az alakításában azonban egyik változat esetén sem találunk hibákat és hullámvölgyeket. Végvári metamorfózisa ugyanis lenyűgöző stílustanulmány. Az elején még kifejezetten tartózkodó, csendes, elhatárolódik a család többi tagjától. Végvári hangjából pedig nemcsak idealizmus, naivitás és némi ábrándosság sugárzik, hanem valami szerelemhez nagyon hasonlatos érzelem a barátnője iránt. Ezért is gyöngéd és kedves. Végvári lágy vonásai fokozatosan megkeményednek, a bizonytalan tónusok egyre magabiztosabbak lesznek és ahogy felnyílik a szeme, úgy nyílik ki a csipája is egyben. A fordulópontot pedig egyértelműen az a jelenet hozza el, amikor Michael elvállalja, hogy bosszút áll az apjáért. Végvári itt tagoltan, lassan, minden szavának és mondatának külön nyomatékot adva sorolja, hogy miképpen tervezi végrehajtani a gyilkosságokat. Érdekes megfigyelni, hogy a második változatban Végvári mennyire hasonló stílusban és szellemben képes reprodukálni a korábbi teljesítményét. A Keresztapa végére Végváriban már duzzad az erő, az energia és az utolsó jelenetében egy dermesztő átalakulás utolsó fázisát hallhatjuk, amikor még a hangját is kiereszti úgy istenigazából.

a_keresztapa_james.jpg

a_keresztapa_marton.jpga_keresztapa_al_lettieri.jpga_keresztapa_szilagyi.jpg

Sonny-t, vagyis James Caan-t Márton András kapta A Keresztapa első szinkronjánál. Márton fején találja a szöget, amikor elképesztő érzékkel és beleélő képességgel domborítja ki a karakter vadságát, forrófejűségét és dúvadszerű indulatait. Márton nem pusztán hőzöng, ordít, vagy kiabál, hanem nagyképűen okoskodik és belekotnyeleskedik mindenbe, ami aztán a vesztét okozza. Márton élénk hangszínei azonban olykor ellágyulnak, főként, amikor az öccsével közli, hogy az apjuk élet-halál között fekszik a kórházban. Márton András végig érzelemgazdagon lavírozik Sonny drámai, érzékeny és vehemens énjei között. Sollozzo szerepét Szilágyi Tibor formálja meg. Szilágyi hangja izgalmasan közvetíti a figura kétszínűségét és sunyiságát. Úgy tűnik, mint, aki elfogadja az elutasítást, azt hogy kikosarazzák, de érezhetően vannak rejtett tartalékai, amiket a későbbiekben kíméletlen eszközökkel akar érvényre juttatni. Szilágyi pedig ennek megfelelően játszik. Először behódol, tiszteletteljesen szalutál, aminek nyájas színezetet ad. Azonban fokozatosan kibújik belőle a cselszövő, Szilágyi ezt érezvén gonoszkodik, fenyegető tónusra vált és úgy alkudozik, akár egy leleményes piaci kofa. Dózsa Lászlót akkoriban még színészként jegyezhettük. Kár, hogy suszterként nem maradt a kaptafánál. Annál inkább, mert Tom Hagen, vagyis Robert Duvall lojalitását, óvatosságát, józanságát és megfontoltságát hitelesen és őszintén hozza. Dózsa alig emeli fel a hangját, eszköztelenül és mértéktartóan közelít a karakterhez, csak Sonny tudja kihozni a sodrából, mégis kiérezhető a sorok mögül Hagen fortélyossága.

a_keresztapa_diane.jpg

a_kereszapa_egri.jpga_keresztapa_talia.jpga_keresztapa_kiss.jpga_keresztapa_temetkezesi_vallalkozo.jpga_keresztapa_szabo_gyula.jpg

A Keresztapa első része két jelentősebb női karaktert vonultatott fel. Az egyik ezek közül, Michael szerelme és későbbi felesége, Kay, akit Diane Keaton alakított, a szinkronban pedig Egri Márta. Egri kezdetben hiszékeny és naiv, egy percig sem kételkedik Michael azon ígéretében, hogy távol tartja magát a családjától. Aztán aggódó lesz, amikor a szerelme felszívódik. Amikor pedig hosszú idő után először találkoznak, Egri már számonkérő és ha még be is adja a derekát, a szavaiból, gesztusaiból lehet sejteni, hogy már nem az az álmodozó fruska, akinek megismerhettük. Connie szerepére Coppola a családjából szerződtette Talia Shire-t. Nem volt akkora melléfogás, mint a lánya, Sofia a trilógia befejező részében. Kiss Mari a hazai változatban remekül hisztériázik és óbégat koordinálatlanul, majd a végén egy kicsit finomítva, mégis szuggesztíven vonja felelősségre az öccsét a férje haláláért.  Szabó Gyula kezdő monológja temetési vállalkozóként megteremti a film semmihez nem fogható alaphangulatát. Szabó brilliánsan meséli a lánya sztoriját, miközben a búskomorsága és szomorúsága mögött ott lapul a bosszúvágya is és persze az a szégyenérzet, hogy egy olyan embertől kér segítséget, akitől nemrégen még távolságot tartott.

a_keresztapa_5.jpg

Horváth Pál színészi munkásságában a szinkron játszotta a főszerepet. Horváth néhol könyörtelen, néhol jópofáskodó öblös és telt hangszíne egy az egyben ráhúzható Clemenza karakterére. Benkő Gyula korrupt rendőrkapitányként keménykedik, Gruber Hugó alázatos Sallyből lesz piti kis áruló a pénzért. Verebes Károly hallhatóan élvezettel hepciáskodik filmrendezőként, Halmágyi Sándor pedig a megszeppent, kissé együgyű Fredót teszi élethűvé a makogásával és a folyamatos bizonytalankodásával. De megszólal itt még néhány mondatban Felföldi László, Perlaki István, Dobránszky Zoltán, Velenczey István, Láng József, Győri Ilona és Farkas Antal is. Utólag azt kell, hogy mondjuk Vas János szinkronrendező és Nikowitz Oszkár szövegíró szinte a lehetetlenre vállalkoztak. A filmtörténelem egyik legjobb és legemlékezetesebb filmjét kellett úgy átültetniük, hogy az ne veszítsen semmit az erejéből, súlyából, hangulatából és persze a mondanivalójából. Nem vallottak kudarcot. Mert A Keresztapa 1982-es eredeti szinkronja minden elvárásnak, óhajnak és sóhajnak megfelel. Coppola moziját nemcsak nézni fenséges, kihagyhatatlan élmény, hanem hallgatni is. Köszönet érte.

Szólj hozzá

film szinkron Al Pacino Végvári Tamás Kiss Mari Marlon Brando Diane Keaton Mario Puzo Francis Ford Coppola Nino Rota Robert Duvall Szabó Gyula Szabó Sándor Dózsa László Márton András Egri Márta Szilágyi Tibor James Caan Vas János Nikowitz Oszkár A Keresztapa Gordon Willis Legendás szinkronok Talia Shire