2016. okt 11.

Legendás szinkronok: Annie Hall

írta: frími
Legendás szinkronok: Annie Hall

Sokszor csúszik ki a szánkon valakivel kapcsolatban az a megállapítás; ösztönös zseni. Néha talán meggondolatlanul, kapkodva minősítünk, de már nincs kedvünk visszaszívni, legfeljebb vitatkozunk róla, de az illetőn rajta marad az általunk kiállított pozitív stigma. Woody Allenre alkotói tevékenysége egy jelentős része miatt viszont egyáltalán nem találjuk túlzónak a magasztos, kissé ünnepélyes kifejezést. Woody a neurotikus, depressziós, néhol szomorú, néhol nagyon vicces, de alapvetően gondolkodó entellektüel mintapéldánya, aki úgy tudott írni a szerelemről, annak fokozatairól, a párkapcsolatok gyönyörűségéről és mélypontjairól, az emberi érzelmekről és érzésekről, a magánytól az eufórikus boldogságig terjedően, mint senki más. Hiszen itt van ez a SZTK keretes szemüveggel rendelkező, ötven éve ugyanúgy kopaszodó kisember, aki minden gondját, baját, nyűgjét úgy zúdítja rá az érdeklődőre, hogy az tudja és felfogja, nem kizárólag arról van szó, akit lát és élvezettel kukkol, hanem saját magáról is. Woodynál nincsenek tabuk, őszintén és nyíltan beszél a halálról, a kapcsolatokról, szexről, politikáról, antiszemitizmusról, rasszizmusról és kirekesztésről és persze nem kerüli meg az ezekkel összefüggő gyengeségeinket, ostobaságainkat és félelmeinket sem. Azonban szorosan hozzátartozik az is, hogy bár látszólag úgy fest, mint aki nem tud mit kezdeni az élettel, tehát utálja és gyűlöli azt, valójában mégis felszabadultan fickándozik benne és még az sem elképzelhetetlen, hogy végül rátalál annak értelmére. És közben nemcsak önmagát állítja pellengérre, hanem ezzel együtt az emberiséget is.

annie_hall_1.jpg

Woody Allen pedig egy gazdag életúttal a háta mögött azt is megteheti, hogy úgy szálljon szembe a halállal és a rettegett elmúlással, hogy rendíthetetlenül, éjt nappallá téve forgat és dolgozik. Sőt, amellett, hogy évente csinál egy újabb egész estés játékfilmet, még számára eddig ismeretlen területekre is eltéved, hiszen legutóbb egy televíziós sorozatra sem mondott nemet. Woody küzd és harcol az öregedéssel, a munkába temetkezik, de azt soha nem felejti el, ellentétben egy-két szaktársával, hogy az, amit eddig elért, predesztinálja arra, hogy nem mehet egy bizonyos minőségi szint alá. Lehet, hogy időnként már csak árnyéka egykori önmagának, mert megkopott a készlete és egy kicsit talán a mondanivalója is. Az is előfordul és találnánk rá egy-két példát, ha nagyon akarnánk, hogy olykor csak ismétel, de azokat az alapokat, amiket egykoron lefektetett stílusban, eleganciában, tartalomban, humorban, írói fordulatokban helyenként, sokszor egy-villanásnyira még őrzik az újabb kori filmjei is.

annie_hall_2.jpg

Most elkezdhetnénk listázni azokat a Woody Allen mozikat, amikre mindenképpen érdemes időt szakítani a nagy kaszással megbeszélt randevúnk előtt. Nem lenne sok értelme. Egyrészt a rajongóknak és talán azoknak is, akik nem tartják magukat annak, megvannak azok a szubjektív kedvenceik, amelyekért tűzbe mennének, másrészt pedig keresünk inkább egy olyan metszetet, ami feltehetően mindenkinek ott van a szívében. Lehet, hogy nem a közepében, de egészen biztosan nagyon közel ahhoz. Merthogy az Annie Hall nemcsak Allen munkásságában megkerülhetetlen mérföldkő, hanem a filmtörténelemben is. Nincs még egy ilyen mozi, ami ennyire tisztán, sallangoktól, zöldségektől, panelektől és sablonoktól mentesen mutatja be, hogy miképpen is működik az a nagybetűs szerelem, amire legalább egyszer minden élőlénynek joga van és igénye lehet a földi utazása során. Alvy Singer és Annie Hall viszonyában hitelesen és átélhetően lobban fel a láng és a szikra, hogy aztán elmerüljenek az érzelmek tengerében, némi infantilizmussal, kisebb súrlódásokkal, rengeteg humorral, fergeteges dumákkal, mámoros szeretkezésekkel. És ahogy kiismerik egymást, a gyenge pontjaikat, a fájdalmaikat, félelmeiket, rossz szokásaikat, esetleges hiányosságaikat törvényszerűen bekövetkeznek a holtpontok, a viták, a bukkanók és persze kiderül az is, hogy amit ragaszkodásnak, olykor függőségnek és a másik nélküli elképzelhetetlen létezésnek nevezünk, azok nem mindig elégségesek ahhoz, hogy egyben tartsanak egy kapcsolatot.

annie_hall_3.jpg

Az Annie Hall minden pillanata gyötrelmesen húsbavágó, mert nem kizárólag egy szerelemről szól, hanem magáról az emberről, akiben igenis nyomot hagy a gyerekkor, aki bizonytalan magában és az érzéseiben, akiben olykor tombol a kisebbségi komplexus, valamint az ennek köszönhető frusztráció, aki azért akar beszélni a halálról, mert fél tőle, de mindenképpen vágyik az érzelmekre, hogy szeressen és szeretve legyen. Allen önéletrajzi ihletésű figurája, Alvy Singer és partnere Diane Keaton, vagyis Annie Hall tulajdonképpen mi vagyunk és ezért is oly könnyű azonosulnunk velük. Az Annie Hall széles érzelmi palettáján az öniróniától, a térdcsapkodós humoron át a melankolikus szomorúságig megtalálható minden szín. És persze még valami, ami legalább ennyire fontos: az élet. Allennek áttörést és Oscarokat hozott, amiket persze nem vett át. Mert akkor is klarinétozott ott, ahonnan egy ideig kirobbantani sem lehetett. New Yorkban.

annie_hall_sipos.jpg     

Az Annie Hall szinkronja bizonyos értelemben még a mai napig vita tárgyát képezi. Megmásíthatatlan tény, hogy a fordításban akadnak ordító tévedések és kínos félrehallások, sőt még olyan az eredetiben elhangzó mondatok is vannak, amik valamilyen oknál fogva nem kerültek magyarításra. Mostanság már persze azt is tudjuk, hogy a Grammy-díjaknak nincs közük a nagymamákhoz. Anélkül, hogy védenénk a mundér becsületét, vagy feleslegesen okoskodnánk, azt azért nem árt megemlíteni, hogy a szinkron felvételének idején 1979-et írunk, tehát nincsenek modern eszközök, nincs dialóglista, vagy szövegkönyv, a fordítónak pusztán hallás úján kellett dolgoznia egy olyan országban, amely elég zárt közeget alkot, ahol az információk meglehetősen szűrten csöpögtek ebben az időben és a lehetőségek is szűkösek voltak ezek előbányászására. És ugyan néhány Allen aranyköpésről valóban lemaradunk, néhányat pedig egészen más tálalásban kapunk, de azt sem szabad eltagadni, hogy a fordítás következtében jó néhány zseniális, időt álló szállóigével is gazdagodunk. Sipos Áron, aki a végleges magyar szöveget készítette és egyben a szinkront rendezte, ugyanis nagyon elemében, inspirációktól fűtötten, ihletett állapotban gyártotta a humorosabbnál humorosabb bonmotokat, amelyek még ennyi év elteltével is frissnek, üdének, komfortosnak és nem utolsósorban megjegyezhetőnek és idézhetőnek hatnak. Ha a fordításban akad is egy raklapnyi kérdőjel, a szinkron minőségén és emlékezetességén már nehezen lehet fogást találni, amit az is erősít, hogy a szakmában dolgozók is etalonként és kitűnő referencia munkaként áradoznak róla.

annie_hall_woody.jpg

annie_hall_kern.jpg

Sipos Áron egyszer azt nyilatkozta, hogy Woody Allen nem lehet más, mint Kern András. És amennyiben van erőnk végignézni az összes olyan Allen mozit, amit nem Kern szinkronizált, arról is meggyőződhetünk, hogy Sipos nem téved a kijelentésében. Kern és Woody Allen egymásra találása a magyar szinkrontörténelem egyik legszebben szóló fejezete. Sőt talán úgyis mondhatnánk, hogy ha Kern a magyar Woody Allen, akkor Allen az amerikai Kern. A magyar színész hangjában bámulatosan megbújik Allen cinizmusa, öniróniája, szarkazmusa, humora, érzelmei és az a végtelenül természetesnek ható élőbeszéd, amivel interpretálja a szövegét. Kern pedig nem utánoz, nem másol, nem próbál mesterségesen alájátszani az amerikai kollégájának, hanem inkább megteremti őt a hazai publikumnak. Ezért már a kezdő monológban csettinget a nyelvével, köszörüli a torkát, kisebb hatásszüneteket tart a poentírozás előtt, olykor krákog és még azt is pontosan kiszámítja, hogyan vegye a levegőt a mondataihoz. Kern úgy képes átadni a karakterben dúló érzelmeket, hogy azzal szinte eltünteti Allent, vagy legalábbis olybá hat, mintha ott állna közvetlenül mellette. Elképesztően érzi Allen hangsúlyait, hanglejtéseit, ütemét, poénokra való hajlamát, szomorúságát, letargiáját és azt is, amit a gondolataival sugallni akar. Kernben ugyanúgy megvan az a fanyar, értelmiségi attitűd, ami a kollégáját jellemzi és ami az ilyen mérvű azonosulás záloga lehet. Kern játszi könnyedséggel szórja az aranyköpéseit, néha még követni is nehéz, a „biboldószert” olyan hangszínekben és tónusokban prezentálja, hogy azok felejthetetlenek maradnak, mint ahogy az is, amikor a sorban állás közben kommentálja a mögötte okoskodó megjegyzéseit. És ennek lesz a csúcspontja, amikor indulattal telítve, szinte szökdécselve, heves kézmozdulatokkal színesítve mormolja maga elé, hogy „kapnád be az összes faszomat”.

annie_hall_diane.jpg

annie_hall_bansagi.jpg

Kern Andrásnak mindig szerencséje van a partnernőivel, jóval később Tóth Enikővel is egészen kimagasló játékot produkáltak a Micsoda nőben és ezúttal sincs ez másképp a Diane Keatont megszemélyesítő Bánsági Ildikóval. A két magyar színész parádésan hangolódik egymásra, a riposztjaik tökéletesen sülnek el, a szurkálódásaik és pengeváltásaik végig élvezetesek és benne van az a feszültség és olykor vehemens indulat, ami a párkapcsolatok bizonyos fázisainak sajátja lehet. Bánsági orgánuma izgalmas, nem az a kimondottan lágy, simulékonyan nőies, inkább egy kissé karcos, érces, de időnként, mivel rutinosan bánik a hangjával, ha ezt a jelenet megkívánja, kiválóan tudja érzékivé és simogatóvá varázsolni. Bánsági a hisztériával pontosan érzékelteti a karaktere bizonytalanságát és azt is, hogy mennyire nem tud elszakadni attól az embertől, akivel már közel sem olyan mennyei a harmónia. A színésznő nevetései élénken élnek bennünk, már csak azért is, mert ezeknek a volumenét legalább olyan változatosan variálja, mint a hangszínét. Bánsági Ildikó annyira együtt él Diane Keatonnal, mint Kern András Woody Allennel és persze ennek köszönhető az a fajta rezonancia, amikor úgy tűnik, hogy a mikrofon mögött is olvassák egymás gondolatatait.

annie_hall_4.jpg

Alvy Singer filmbéli barátját Tony Roberts keltette életre, a szinkronban pedig az a Kristóf Tibor, aki elegánsan visszafogott untermann. Remekül dobálgatja fel a magas labdákat, amit aztán Kern lecsap, Kristóf pedig nem akar túlságosan előtérbe húzódni és ezzel adja meg a karaktere legfontosabb jellemvonását és élét. Végvári Tamás alapvetően rekedtes, reszelős hangjából talán ki sem néznénk Paul Simon piperkőc pedantériáját, de Végvári olyan mézédes bájolgással cáfol rá minden előítéletünkre, hogy még azon sem csodálkoznánk, ha a mikrofon mögött a körmét lakkozta volna. Végvári csendes, halk, néha olyan, mintha búgna és kimagaslóan domborítja ki azt az érzékeny oldalát, amit Al Pacinonál például el kellett takarnia. Sipos Áron a legapróbb epizódszerepekre is színészi nagyságokat szerződtetett. Márkus László például egy tenyérbemászó komikus bőrében brillírozik és karikíroz elsőrendűen és sokszor kánonban beszélnek azzal a Kernnel, aki unottan duruzsolja a kommentárját. Schubert Éva Alvy anyjaként rikácsol és veri az életbölcseleteket a fia fejébe, miközben szédületesen pörlekedik az apát alakító Kézdy Györggyel.

annie_hall_5.jpg

Bálint András, a Radnóti Színház nemrégen búcsúzó igazgatója nem volt gyakori vendég a szinkronstúdiókban és eleinte ezért a pár mondatért sem lelkesedett, amit a mozipénztárnál sorban álló férfiként kellett tolmácsolnia, ennek ellenére két-három percben csúcsra járatja a sznob felsőbbrendűség műfaját a nagyképű bölcselkedéseivel, amivel Kernt is elementáris bravúrokra sarkallja. Sörös Sándor a fiatal Christopher Walkenként néhány suttogó szóval hiba nélkül abszolválja a figura idegi instabilitását. És egy-két mondatban megszólal még Gera Zoltán, Kiss Mari, Zolnay Zsuzsa, Szabó Ottó, vagy Képessy József. Mindannyian alázatosan és kifogástalanul teszik a dolgukat. Lehet, hogy az Annie Hall fordítása nem precíz munka, de vessenek a mókusok elé, ha a szinkron minőségét tekintve találnánk gubancokat. Mert Sipos Áron amellett, hogy egy minden igényt kielégítő, szenzációs színészgárdát toborzott, Kern Andrást egy életre összekötötte Woody Allennel. És ezt nem lehet eléggé megköszönni.

Szólj hozzá

film szinkron Végvári Tamás Kern András Woody Allen Diane Keaton Márkus László Bálint András Paul Simon Annie Hall Sipos Áron Kristóf Tibor Bánsági Ildikó Legendás szinkronok Tony Roberts