2016. sze 21.

Legendás szinkronok: Batman

írta: frími
Legendás szinkronok: Batman

Azokat az időket éljük, amikor a képregényfilmek kultusza olyan méretűre terebélyesedett, hogy akármerre fordulunk és térülünk biztos, hogy belebotlunk egy díszes példányba. Persze a minőségen sokat lehetne lamentálni, de az már kevésbé vitatható, hogy a népek szinte betegesen vonzódnak hozzájuk. Nincs ebben semmi furfang, hiszen ezek a mozik nagyszerűen tapintanak rá a gyermeki képzeletben való hitre, a mindent felülmúló látványra és azokra a hétköznapoktól távol álló csodákra, amelyekben akkor is szeretünk habfürdőt venni, ha egyre divatosabb lesz a realitásokhoz és a valósághoz történő közeledés. Legalábbis érzelmek, érzések, emberi belső tulajdonságok és jellemvonások tekintetében mindenképpen. Ennek következményeként manapság háttérbe szorulnak az egydimenziós karakterek és hősök, azok, akiknek mézeskalácsból van a szíve, akikben a félelemnek egy pici szikrája sem jelentkezik soha, nem rettegnek semmitől és mindig, minden körülmények között készen állnak arra, hogy megmentsék az emberiséget. És a világ sem egy aranybánya, amit kizárólag a gonoszok akarnának sötét veremmé változtatni, vagy az uralmuk alá hajtani, hiszen megtesszük azt mi magunk is.

batman_1_1.jpg

Ennek a közel sem hófehér és leegyszerűsített ábrázolásnak volt a hírnöke és előfutára Tim Burton 1989-es első Batman filmje, aminek magvalósulása meglehetősen nehéz szülésnek bizonyult, csak tíz évig tartott. Azon is csodálkozunk, hogy a vajúdás közben a tengernyi bába között nem veszett el a gyerek. Mert az végül napvilágot látott és hatalmas siker lett, Jack Nicholson pedig a bevételekből kialkudott részesedéséből vehetett még legalább két malibui villát a meglévő otthonai mellé. Sokat segített a mozi legendáján és a mai napig virágzó ázsióján, hogy azokban az években Tim Burton egyedülálló látásmódja és alkotói ereje éppen a csúcsokat verdeste, abban nem volt nyoma annak a rutinokkal és iparos momentumokkal teletűzdelt kimerültségnek, amiben szenved már egy jó ideje. A rendezőben akkor még egy vizuális látnok veszett el, aki tökéletességre törekedve mérte fel, hogy mennyiben kell meghagynia a Bob Kane által kreált atmoszférát és mennyiben térhet el attól, hogy mégiscsak a maga képére formálja Batman világát. Ezért aztán Gotham városa Burton keze alatt egy rideg, sötét és komor hangulatot árasztó hely, amiben az örökös csatornabűz mellett, minden fa, bokor és ház mögött megbújik egy vicsorgó gonosztevő, vagy fegyveres, aki a bumburnyák politikusok és a pókhoz hasonlatosan, tehetetlenül szaladgáló rendőri vezetők asszisztálásával alig várja, hogy porrá zúzza a nem éppen betonszilárd talapzatokon álló békét. És ez egy jóval nyugtalanabb, barátságtalanabb, aggaszóbb képet fest, mint amit Kane valaha is elképzelt. Ebben már kétségtelenül ott van Burton zsenije és felülmúlhatatlan látomása.

batman_2_1.jpg

És a két ellentétes oldalon álló főszereplő jellemvonásaiban, kissé bonyolultabb személyiségében is pislákol már az a láng, amit később Christopher Nolan gyújtott égő szalmakazallá a saját Batman-trilógiájában. Joel Schumacher változataira boruljon jótékony homály, mert most paródiákkal nem foglalkozunk. Burton értelmezésében Bruce Wayne-nek is megvannak azok a múltbeli lelki sérülései és fogyatékosságai, ami labilissá, bizonytalanná és olykor indulatosabbá teszik őt a kelleténél. Persze a rendező nem merészkedett odáig, mint Nolan, csak olyan mértékben és szinten piszkolta be Batmant, ami még a hősi mivoltának nem ártott, legfeljebb egy-két gyorsan eltávolítható pettyet okozott rajta. Talán ezért is van olyan érzésünk sokszor, hogy Batman valójában inkább epizodista Joker mellett, akinek sokkal színesebb, harsányabb és egyszersmind összetettebb a karaktere. Abban már ott van az őrület, a humor, a pszichopata véna, az átváltozások minden formája, miközben ha nem is szerethető figura, vannak benne olyan jegyek és érdekességek, amelyek miatt érdemes a figyelemre és a mélyen szántó elemzésre. Jack Nicholson pedig egyértelműen felejthetetlenné és kultikussá teszi a személyiséget, mert mindent bevet, amit színészileg lehet, sokszor a ripacséria kényes határán egyensúlyozva. És nem is csinál titkot ebből, hiszen még a szövegében is megemlíti, elképzelhető, hogy egy kicsit színpadias benyomást kelt. Nicholson bohóckodva válik őrültté, amin Ledger A sötét lovagban már nagyon sokat finomít és árnyal. Habitus kérdése, hogy kihez melyik áll közelebb, de szeretni mindkettőt egyformán lehet.

batman_3_1.jpg

Az 1989-ben készült szinkron egyik neuralgikus pontja lehetett, hogy Rehorovszky Béla rendező megtalálja Jack Nicholson azon magyar megfelelőjét, aki a legtökéletesebben képes átadni Jokert úgy, ahogy azt Nicholson vászonra tette. Ebben pedig kevésbé játszhatott szerepet a kinézeti, vagy a hangi hasonlóság, sokkal inkább előtérbe kerülhettek a színészi adottságok, bravúrok és az az átlényegülési képesség, ami nélkül Pataricza Eszter elképesztően változatos és találékony szövege sem tudna teljes mértékben érvényesülni. Rehorovszky érzékét a színészek kiválasztáshoz butaság lenne megkérdőjelezni, hiszen többször bizonyította a rátermettségét, például Bajor Imre esetében a Jó reggelt Vietnamban. A Batmannél pedig akkorát húzott, amivel joggal írhatta be magát a szinkrontörténelembe a zseniális, utánozhatatlan és kitörölhetetlen emlékű Sinkó Lászlóval együtt. Sinkóval egy olyan színész távozott közülünk tavaly, aki nemcsak a színházi, televíziós, vagy egyéb munkásságával tűnt ki, hanem azokkal a hangi adottságokkal, virtuozitásokkal és energiákkal is, amiknek magabiztos szakmai fölénnyel volt birtokában. Már Hannibal Lecter, vagyis Anthony Hopkins magyarításánál is keresni kellett azokat a magasztos jelzőket, amikkel a teljesítményét szavakba foglalhatjuk és ez itt hatványozottan igaz. Mert Jokerrel valami olyan alkotott a szinkronizálás területén, ami nagyon nehezen utolérhető, megközelíthető vagy űberelhető.

batman_jack.jpg

batman_sinko.jpeg

Biztosak lehetünk benne, hogy Sinkó László fél szemmel Nicholsont leste, mégis úgy tűnik erre nincs semmi szüksége, hiszen ha a stúdióban felállítottak volna egy színpadot, maga is kiválóan bújt volna Joker bőrébe. A színészi nagyságát, alázatát és eleganciáját pedig kitűnően jelzi, hogy tisztában van vele, hogy a figura erős komikumot kíván, ezért nem ódzkodik azoktól a már-már túlzott eszközöktől, amelyek ripacskodásba hajolhatnak és amelyekkel más esetekben nem valószínű, hogy élne. Sinkó hangutánzó készletének egyszerűen nincsenek határai: sóhajtozik, sípol, hörög, röfög, nyámnyog, berreg, a szájával fingot utánoz. A röhögései, nevetései, vinnyogásai pedig annyi hangszínben, formában és módban szólalnak meg, hogy az ember már azt gondolná, erre senki nem képes, csak egy gép, ha nem tudná, hogy Sinkó László áll a mikrofon mögött. A színész minden megszólalása és gesztusa egy az egyben harmonizál Nicholsonnal, tökéletes ritmusban követi őt, miközben szünetek nélkül változtatja a tónusait, úgy, hogy ezzel még az amerikai kollégáját is színesíti és erősíti. Így aztán az sem rendíti meg, amikor szinte énekelve kell mondania, hogy „Egy kis muzsika, egy kis kán-kán, denevérember feje a lándzsán”, vagy az sem, hogy kétféle módon interpretálja a film egyik szállóigéjét, a szórendiséget kissé variálva „Táncoltál valaha az ördöggel sápadt holdfénynél?” Sinkó László utókor számára maradandó és emlékezetes pillanatokban bővelkedő produkcióját már csak az fejelné meg, ha azt is láthatnánk egy dokumentumfilm keretében, hogy mindezt a káprázatot hogyan csinálta ott a stúdióban.

batman_michael.jpg

batman_hirtling.jpg

Michael Keatont Hirtling István kapta, amiben talán közrejátszhatott az akkori fizimiskájukban felfedezett hasonlóság, merthogy Keaton hangja az eredetiben egy fokkal mélyebbnek tűnik Hirtlingénél. Hirtling félelmetesen ráérez Batman sármjára és ehhez nem kell olyan eszközökhöz folyamodnia, hogy lényegesen megváltoztassa Wayne hanghordozását, amikor átalakul. A magyar színész e nélkül is pontosan érezteti és érzékelteti a két figura közti különbséget és átmeneteket. Amikor Bruce van porondon Hirtling egy kicsit selymesebbre, lágyabbra, érzékenyebbre veszi a karaktert, főként az udvarlási részeknél. Amikor pedig denevérszerkóba bújik már rögvest határozottabb, magabiztosabb és fölényesebb lesz, úgy, hogy erre nem is kell különösebben rájátszania. Nyilvánvalóan Hirtlingnek kevesebb lehetősége van a virgonckodásra a hősi jelleméből adódóan, mégis egy-egy beszólás formájában kap jutalomfalatkákat, amiben kiélheti magát. És az is egészen kimagasló, ahogy ki akarja hívni bunyóra hívni Jokert, mire az lelövi.

batman_kim.jpg

batman_udvaros.jpg

Az talán nem képezheti nagyobb vita apropóját, hogy Udvaros Dorottya szakmai tudása szélesebb palettán mozog, mint Kim Basingeré, akinek itt a hangját kölcsönözte. Udvaros pedig tesz is arról, hogy ez a szinkron nívójában is megmutatkozzon. Ha kell kacér, amikor elcsábítja Bruce-t, ha arra van szükség fondorlatos, hiszen mégiscsak le akarja leleplezni a Denevérembert. Az sem jelenthet neki akadályt, hogy illedelmesen, mégis határozottan lekoptassa a túlságosan nyomuló újságíró kollégáját, de megvan benne az a szeleburdiság is, amit később a Bridget Jones magyarításoknál fejlesztett tökélyre a főhős hangjaként. Remekül hozza azt, amikor Basinger becsíp, de az egészen szédítő, amit a Sinkóval való közös jelenetekben művel, hiszen elég neki egy-egy kifejezés ahhoz, hogy éreztesse a megrökönyödését és a döbbenetét. Persze megint nem mehetünk el szó nélkül egy-két jelesebb epizód mellett sem. Gesztesi Károly lubickol kotnyeles firkászként, aki mindenbe beleütné az orrát, miközben ráhajt a kolléganőjére is. Tyll Attila, aki nem Tilla, hanem egykoron például a Nemzeti Színház művésze volt, remekül fogja meg Alfred udvariasságát, bölcsességét és alázatát. Inke László, a Thália Színház volt színésze, haláláig Telly Savalas állandó hangja, itt Gordon rendőrfőnökként szigorú és kérlelhetetlen, amibe még egy kis óvatos bizonytalanságot csepegtet. Makay Sándor pedig polgármesterként meggyőző.

batman_4_1.jpg

Pataricza Eszter szövegére már csak azért is kötelező kitérnünk, mert olyan a magyar nyelvben nem túl használatos, ugyanakkor igen leleményes szavakat használ, ami az eredetiben nem egészen így jelenik meg, de a szinkron fényét kilométerekkel emeli. Néhány példa a repertoárból: „csaklizzuk”, „prütykölés”, „entyem-pentyem”. És néhány zseniális mondat sem maradhat ki a sorból: „Feltöretlen tojásokból nem süthetünk rántottát”, vagy „Egy másik kakas is van a tyúkólban”. A Batman 1989-es szinkronjánál tehát megint egy csapat működött egymásra hangolódva, de muszáj kiemelnünk azt, hogy Rehorovszky Bélának mindenképpen szüksége volt Sinkó László szavakkal nehezen leírható Joker-alakítására ahhoz, hogy ez az összteljesítmény odakerüljön ahova való. A legmagasabb polcra.

Szólj hozzá

film szinkron Batman Tim Burton Michael Keaton Jack Nicholson Kim Basinger Udvaros Dorottya Gesztesi Károly Sinkó László Hirtling István Bob Kane Pataricza Eszter Inke László Legendás szinkronok Rehorovszky Béla Makay Sándor