2016. sze 14.

Legendás szinkronok: Torrente - A törvény két balkeze

írta: frími
Legendás szinkronok: Torrente - A törvény két balkeze

Amikor egy színész, vagy színésznő elvállal egy jellegzetes karakterszerepet, akár sorozatban, akár filmben és a törvényszerűen bekövetkező folytatásaiban, az ráragad, mint légy a lakmuszpapírra és számolnia kell azzal is, hogy a néző bizony azonnal elhelyezi abba a skatulyába, amiből kitörni sokszor megerőltető feladatnak tetszik. A művészek reakciója pedig kétféle lehet: valaki egy életen át sütkérezik a nehezen kikapirgált szeretetözönben és valaki bármit megtenne azért, hogy egy idő után megszabaduljon a rárakott bélyeg alól és végre megvillanthassa egy másik, még fel nem fedezett vénáját is. A legendák szerint itthon Bárdy Györgynek és az igazgatójának, Várkonyi Zoltánnak akkor lett elegük a Rádiókabaréban Bárdy által közkedvelten és elismerten megformált Gugyerák alakjából, amikor a Vígszínházban a nézők egy része már olyan fennhangon sustorogta a figura nevét, hogy az a színpadra is felhallatszott és nemcsak őt, hanem a kollégáit is kizökkentette az ott folyó játékból. Bárdy nem habozott sokat, azonnal döntött és soha többet nem öltötte magára Gugyerák gúnyáját. Sem a kabaréban, sem máshol. Leszámolt vele, mert azt érezhette, hogy ez már az addig kivívott színészi rangja rovására megy. Zenthe Ferenc viszont valószínűleg élete végéig nem bánta, hogy olykor a Tenkes kapitányával, olykor pedig a Szomszédok Taki bácsijával azonosították. És ez csak egy eklatáns példa az érem két oldaláról.

torrente_1.jpg

Spanyolország filmiparában is akad legalább egy olyan mitikus hős, aki elválaszthatatlan a gazdájától. Santiago Segura ugyanis nem kizárólag eljátszotta a vásznon Torrentét, hanem maga találta ki, öntötte formába és még attól sem riadt vissza, hogy a rendező székbe is beüljön a fantáziagyereke kedvéért. A spanyol színésznek volt vér a pucájában, mert Torrentével legalább akkora kockázatot vállalt, mintha egy Real-Atletico városi focirangadón az Atletic szurkolójaként teljes menetfelszerelésben, mezben, gatyában és sportszárban beállna a Real ultrái közé és torkaszakadtából üvöltene, ha a csapata gólt szerez. Minimum mezítelenre vetkőztetnék és még bónuszként rendesen meg is vesszőznék, jutalom gyanánt. Merthogy az egykori rendőr karakterének összes külső és belső tulajdonságában megjelenik az, amitől egy ember visszataszító gennygombóc lehet. Kinézetileg tohonya, ápolatlan, izzad, mint a lestrapált kanca, a fejtetőjét a hajszálak úgy fonják körbe, mintha zsíros szalmaszálak lennének, ügyelve arra, hogy a kopasz foltok viszonylag rejtve maradjanak. És ehhez jön még, hogy jellemét tekintve egy szexista, bunkó, pökhendi, fasiszta, hímsoviniszta, pénzéhes, kapzsi, korrupt, alpári, buta barom, aki a saját apját is leviszi a térre, hogy kolduljon némi lét a vacsorára valóra.

torrente_2.jpg

Torrentében minden ott van, amitől egy társadalom alapvetően irtózik, miközben egyes rétegei és szegmensei kötelező jelleggel, tankönyvszerűen böfögik fel a legfontosabb személyiségjegyeit. Hiszen Torrente megtestesíti mindazt a rosszaságot, gusztustalanságot, gonoszságot, amitől némileg képmutatóan, álszenten és szemforgatóan legszívesebben elfordulnánk, miközben tudjuk, látjuk, érezzük, tapasztaljuk, hogy ezek ott lapulnak az emberiség legmélyén és csak az a kérdés, hogy a felszínre törnek – e valaha olyan mértékben, amely visszafordíthatatlan károkat okoz. Nem először és nem is utoljára. Santiago Segura Torrente-sorozatának első része ezért nem is filmként működik igazán, hanem gyilkosan ironikus, szarkasztikusan gunyoros és néhol szélsőségesen radikális társadalomkritikaként, amelyben Segura főhőse többször letolja a gatyáját és pucér segget mutat a világnak: „ilyenek vagytok ti, nézzetek magatokba!” A színész pedig vállalta annak ódiumát, hogy a karaktere megosztó lesz, sokan utálni fogják, mert nem látják mögötte a fonákságát és az állandóan másodvonalba szorított önkontroll fontosságát. És persze Segura is tett arról, hogy táplálja az esetleges ellenérzéseket, hiszen nem tudott leállni, azóta már négy epizódot készített. Ezek pedig színvonalukat tekintve egyre gyengébbek és renyhébbek lettek, mert nemcsak az újdonság varázsa és a döbbenet ereje hiányzik belőlük, hanem az élesen kritikus felhang is. Ezek nélkül pedig a Torrente-folytatások csupán az altáji humort végletekig fokozó tucatkomédiák, amik mosoly helyett sokszor csak értetlen fintort csalnak az arcokra. Azonban Segurában nincs semmiféle elégedetlenség azzal kapcsolatban, hogy valószínűleg egy életen át Torrentével azonosítják.

torrente_4.jpg

A forgalmazók nem láttak túl nagy potenciált a szutykos ex-zsaru sztorijában, nem is mutatták be a mozikban, azonnal az akkor még létező, de már erősen hanyatlófélben lévő videotékák polcaira száműzték Segura termékét. És mivel a VHS nem tűrte a feliratot, készült hozzá szinkron is. Nem is akármilyen, hiszen a magyar változat elengedhetetlen és kötelező részévé vált annak a folyamatnak, hogy Torrente itthon kultstátuszba emelkedett. Báthory Orsolya nagyon régóta benne van a szakmában, a mikrofon mögött színésznőként kezdte, a hangja ismeretes lehet többek között a Vészhelyzetből, hiszen jó néhány évadon keresztül kölcsönözte a hangját az Abby Lockhartot alakító Maura Tierney-nek. Feltehetően egy idő után újabb kihívásokra vágyott és miután elsajátította a szinkronizálás legapróbb fortélyait, átnyergelt a rendezői székbe. A Torrente esetében Báthory rutinos orra hamar kiszagolhatta, hogy a címszereplő karakteres jellemvonásai olyan markánsan és dominánsan meghatározzák a mozit, hogy a szinkron hazai sikere nagymértékben múlhat azon, hogy egy olyan magyar színészt találjon a munkára, aki úgy tudja magáévá tenni a figurát, hogy abban az alakításban az emlékezetes momentumok száma legalább annyi legyen, mint az eredetiben. Talán nem kapunk paradicsomot a képünkbe, ha azt mondjuk, Báthory választása azon kitűnő fogások közé tartozik, amik túl is szárnyalták azt.

torrente_6.jpg

Csuja Imre szinkronszerepeinek lajstromozása legalább annyira lehetetlen vállalkozás, mint minden tapasztalat nélkül megmászni a Mount Everestet. A színészről már elnevezhetnének egy stúdiót is, hiszen olyan otthonosan mozog azok környékén, mintha hazajárna. Csuját jóformán keresik a nagypofájú, kisstílű karakterek, elég megemlítenünk Al Bundy-t az Egy rém rendes családból. Azonban nem muszáj ennyire messzire mennünk, hiszen a filmvásznon is teremtett egy emblematikus figurát, Csokit az Üvegtigrisből, akinek szállóigévé vált aranyköpése (Ízirájder öcsém) még ma sem kopott ki a divatból és egy jó darabig nem is fog. Az Örkény Színházban pedig estéről estére azt is bizonyítja, hogy árnyaltabb és sokszínűbb szerepek megformálásában is párját ritkítóan hiteles tud lenni. És ha már itt tartunk, nem kis büszkeséggel nyugtázhatjuk azt is, hogy bár Segura minden mozdulatában érzi a magára írt és szabott Torrentét, Csuja Imre még erre is képes rátenni egy hatalmas hólapáttal. A két színész hanghordozásában ugyan nem sok hasonlóság van, merthogy Seguráé jóval vékonyabb, mint a mackósabb és dörmögősebb Csujáé, de az alkati egyezés kétségkívül autentikussá teszi Báthory Orsolya választását.

torrente_segura.jpg

torrente_csuja.jpg

Csuja Imre álomszerűen és hihetetlen szakmai rutinnal, tudással felvértezve építi fel Torrente karakterét. Az első kocsmai jelenetnél még szinte tárgyszerűen semleges, rezignált tőmondatokban válaszol az őt kiszolgáló kocsmárosnak, miközben nyeli a feleseket, mint kacsa a nokedlit. Azt is gondolhatnánk, hogy a figura nem is annyira tahó, mint inkább alkoholista. De legalábbis szereti a szeszt. Aztán a „járőrözésnél” már Csuja is kimutatja a foga fehérjét, előjön belőle a taj paraszt, amit egy hamisíthatatlanul eredeti kacarászásnak tűnő röhögéssel tesz még színesebbé és emlékezetesebbé. Csuja nem nézi le a karaktert, hanem megpróbálja átérezni és átadni a nehezen elfogadható motivációit. A prosztóságot, mint stílust például számos árnyalattal gazdagítja. Lekezelő, amikor az apjával és a kínai étterem pincérnőjével beszél. Kioktató és fölényes, amikor a hozzá csapódó srácokat igazgatja. Behízelkedően nyájas hangnemet üt meg Rafi unokahúgával, amíg meg nem kettyinti, aztán hirtelen hímsoviniszta dúvaddá vedlik. Csuja nagyon jól érzékelteti a figura attitűdjét azzal, amikor dadogva szól az étterem pincérnőjének, hogy „Cccsssillagom”, vagy akkor is, amikor arról tart kiselőadást a budiban, hogy ő mindig a „hugyintás” előtt mos kezet. Az meg végképp felejthetetlen momentum, amikor arról győzködi a kocsiban Rafit, hogyan verjék ki egymásnak, miközben „semmi buzulás, buzulás nuku.”

torrente_javier.jpg

torrente_raba.jpg

Csuja Imre zseniális és alázatos színészi teljesítménye mellett azért Báthory Orsolya arra is figyelt, hogy a többieknél se múljon el a varázs. A szódásszifon szemüveggel rendelkező Rafit az eredetiben Javier Cámara alakítja, akit Almodóvar is rendszeresen foglalkoztat a filmjeiben és idén a Trumanban is láthattuk, a szinkronban pedig az a Rába Roland alakul át, aki az úgynevezett független, vagy alternatív színjátszásban is alaposan letette a névjegyét. Rába remekül kompenzálja Csuja mindent elsöprő hevületét, a félénkségével, kételkedéseivel és értetlenkedéseivel. A hangjában ott van az a kettőség, hogy egyfelől valamilyen szinten felnéz a mesterére, ugyanakkor sok esetben nem érti őt és nem is tud azonosulni vele. Rába a szűzies bátortalanságból vált át a végén elszánt harcosságba, úgy, hogy egy pillanatig nincs kétségünk afelől, hogy ez is a karakter sajátja. Kéri Kitty Amparitoként tökéletesen adagolja a női rafinériát, a figura nimfomán jellegéhez pedig a végtelenségig búgatja és rezegteti a hangszálait. Kun Vilmos az apuka szerepében remekül játszik rá a figura esetlenségére és meggyötörtségére azzal, hogy sokszor úgy gügyög, mint egy hároméves óvódás. A dörzsöltsége viszont az utolsó jelenetében ütközik ki igazán, amikor még némi „cumiztatásban” is részt venne.

torrente_3.jpg

Nagy Anna, a neves filmrendező, Huszárik Zoltán özvegye, az egykori Pacsirta, viszonylag ritkán szinkronizált, de itt olyan tónusokat kölcsönzött a nagyhangú halárus asszonynak, ami egyúttal egyedülálló svungot adott a karakternek. Ahogy kétszer is felszólítja az unokahúgát, hogy „takard el a csöcsöd”, az maradandó élményt okoz. Reviczky Gábor ezúttal egy alattomos és gonosz figurát hoz a tőle elvárható precizitással, amibe a könyörtelenség mellé némi pojácaság is vegyül. Pálfai Péter csaposként gyarapítja a szállóigék számát azzal, amikor fanyarul megjegyzi Torrente vedelésére, hogy „csúnya vége lesz.” Az eredeti film minőségén, szellemiségén és értékén lehet vitatkozni, azon viszont képtelenség, hogy Miklós Lívia szövegkönyvének felhasználásával Báthory Orsolya első osztályú munkát végzett. És nem kizárólag azzal, hogy Csuja Imrének adta Torrentét, hanem azzal is, hogy olyan nüánszokra is ügyelt, hogy a kínai étterem pincérnőjének a magyar változatban valóban távol-keleti származású lány legyen a hangja, amivel mindennél ékesebben jelzi az akcentust. A Torrente szinkronja annak idején a mozikban is megállta volna a helyét. De VHS-en lett kultikus. Nem hiába.              

Szólj hozzá

film szinkron Kéri Kitty Rába Roland Santiago Segura Reviczky Gábor Csuja Imre Kun Vilmos Nagy Anna Javier Cámara Legendás szinkronok Torrente - A törvény két balkeze Miklós Lívia Báthory Orsolya