2016. aug 03.

Legendás szinkronok: Elemi ösztön

írta: frími
Legendás szinkronok: Elemi ösztön

Ha valaha rendeznének egy szavazást a világ legtúlértékeltebb filmjeiről, az Elemi ösztönnek legalább a jelöltek között biztos helye lenne, de még az első tíz közé is besuvasztanánk valahogy, amennyiben rajtunk múlna. Az meg a modernkori kizsákmányolás egyik illusztris példája, hogy ezért a forgatókönyvnek csak ímmel-ámmal nevezhető, szexuálisan túlfűtött, gyerekesen infantilis ponyváért Joe Eszterhasnak hárommillió dollárt szurkoltak le kápéban, amivel olyan csúcsot döntött meg, amit tudomásunk szerint azóta sem ostromolt senki. Azonban hiába tépjük a szánkat, verjük az asztalt és döngetjük hozzá a mellünket, a számok nyelvén és a kritikusok kellemesnek mondható rezüméinek farvízén az Elemi ösztön tagadhatatlanul behajókázott azon filmek táborába, amelyek nemcsak anyagilag lettek sikeresek, hanem a nézői emlékezetben is vaskos és mély nyomot hagytak, sőt talán még halk gyönyöröket is okoztak. Persze a bevételek növeléséhez nem ártott igénybe venni olyan eszközöket, amelyeket akkor botrányosnak kiáltottak ki, mostanság viszont már egy mozi ügyes marketingkampányának természetes és szükségszerű velejáróikként tekintenénk rájuk.

elemi_oszton_1.jpg

Először is meleg, elsősorban leszbikus szervezetek akadályozták a forgatást és tüntettek folyamatosan a női főszereplő sztereotip megközelítése okán, ami legalább annyira hasztalan volt, mintha most fognánk egy táblát és odasomfordálnánk Hajdúék kéjlakához, hogy legyenek szívesek befejezni a nép hülyítését a válási cirkuszukkal, inkább tartsák meg magunknak az álságos mizériájuk fontosabb részleteit. Catherine Tramell biszexualitása egyébként marginális kérdés, édes mindegy, hogy a fiúkat, vagy a lányokat kultiválja, a lényeg, hogy egy velejéig romlott, számító dög, aki az útjába kerülőket, vagyis a partnereit felhasználja az önző, mocskos kis játszadozásaihoz. Erre mondják, hogy igazi „femme fatale” karakter a negatívabb fajtából. Nyugodjunk meg, férfiből is van ilyen dögivel. Aztán Paul Verhoeven rendező kénytelen volt többet csattogtatni az ollóját, mint Sopánka, a kültéri fodrász, mert a szemforgatóan prűd amerikai cenzorok a legmagasabb korhatáros besorolásban akarták részesíteni a moziját, ami a bevételek szempontjából nem jó ómennek bizonyult volna. Ennek esett áldozatául Sharon Stone kultikus puncivillantása a kihallgatószoba intim szférájában, amit aztán később rendezői változatban közelről megvizslathattak a tengerentúlon is, mert persze a szemérmetlen és kanos európaiak nunival együtt kapták a mókát már akkor is. Verhoevennek még arra is futotta az erejéből, hogy folyamatosan civakodjon, veszekedjen és pöröljön Eszterhassal a film megvalósítását illetően, aminek általában az lett a vége, hogy rendező térdig hajolva kért bocsánatot az író úrtól és engedelmeskedett az óhajainak.

elemi_oszton_2.jpg

Sharon Stone mindenképpen profitált a bátor kitárulkozásából, hiszen az alakítása is meglepően hiteles volt, még egy Golden Globe-jelölést is zsebre tehetett érte és persze lépett egy ligát előre a színésznők mezőnyében. Michael Douglas is adott egy lökést az akkor meglehetősen hanyatlófélben lévő karrierjének, de neki azért gondjai is támadtak jócskán a pletykák szerint. A forgatás végeztével ugyanis nem tudott parancsolni a mindig merevedő és álló pozícióban, bevetésre váró bőrös virslijének, nem segített se a csomó, sem a jeges vízzel teli vödör, ezért elvonóra kellett sietnie, hogy sürgősen kikezeljék a függőségéből és ne kelljen mindig tenyérrel takarnia a slicce tájékán zászlórúdhoz hasonlatosan kidudorodó gatyáját. Az akkori házasságát viszont már ez sem mentette meg, mert az asszony bedobta a törülközőt, megunván párja szexuálisan vagabund életvitelét. Verhoeven és Eszterhas pedig a sikeres együttműködésük örömére összeálltak még egyszer, de a Showgirlsnél már nem tudták leplezni azt, amit az Elemi ösztönnél még egy tingli-tangli sztorival, halvány krimi beütésekkel, néhány jobban felskiccelt karakterrel képesek voltak eltakarni: a lényeg, hogy a vásznon keféljenek, mint a nyulak, éljenek, mint Marci Hevesen és káromkodjanak, mint a legprosztóbb kocsis. Meg is buktak, mint a pinty.

elemi_oszton_3.jpg

Ha Joe Esterhasba szorult volna némi gáláns udvariasság, akkor a gázsijának legalább a felét, de inkább a kétharmadát visszautalja Csörögi István szinkronrendezőnek, aki ezúttal is maga készített szövegkönyvet az eredeti, nem túl frappáns változatból. Nincs ebben semmi túlzás, hiszen Csörögi a legválasztékosabb nyelvi leleményekkel színezi ki a vasbeton egyszerűségű alapot, talán elég csak a Gizike-gőzeke párhuzamra utalnunk és emellett olyan bonmotokat hagy az utókorra, amikből mindenki kedvére és ízlésére csemegézhet, ha filmes idézetekre fanyalodna a gusztusa. És persze a legvulgárisabb káromkodásoknak is ad egy olyan keretet és ízt, amelyben nem hat céltalannak a „kefél” ige legcifrább verziója sem. Csörögi bizonyos szempontból hű marad az eredetihez, például a „magna cum laudéhez”, mint diploma minősítéshez nem nyúl, ami kissé talán idegenül hangzik ilyetén, hiszen a magyar, ha most nézi szinkronnal, rögvest a libamájas együttesre asszociál, pedig az amerikaiak használják ezt a bizonyítvány rangsorolásánál is, amit nálunk csak néhány helyen, leginkább a hittudomány területén, szokásjog alapján alkalmaznak. Csörögi inspiratív és szakmailag gyümölcsöző tevékenysége azonban nem ért véget a forgatókönyv magyarításával, rá kellett tenni a pontot az i-re a sztárok és jelentősebb epizódszereplők hangjainak kiválasztásával. És az ösztönei ebben is kiválóan működtek. Nem először.

elemi_oszton_sharon.jpg

elemi_oszton_basti.jpg

Sharon Stone szexuális kisugárzását, belevaló játékát, érzéki amplitúdóját Básti Juli alakítása számokban kifejezhetetlen mértékben megsokszorozza. Básti úgy búg, mint egy párzásra éhező töltött galamb, manírok nélkül mélyíti a hangját, amit jó néhány változatban közvetít. A hangszíne maga a tömény erotika, amely felkorbácsolja az izzó szenvedélyeket, parazsat önt a hamura és lúdbőrözik tőle még a kislábujjunk is. Básti olykor vérszívó vámpír, máskor vágyakozásokkal teli szexuális ragadozó, a következő alkalommal, kétértelmű kifejezésekkel dobálózó, mindig cinkos összeesküvésekben gondolkozó démon. A színésznő zseniálisan választja el egymástól a különböző személyiségjegyeket, hogy azok összességében kiadjanak egy bomlófélben lévő elmét. Básti mikrofon mögötti jutalomjátékának számtalan csúcspontja közül is kiemelkedik a villantós kihallgatás, amelyben feledhetetlenül susogja a „Mondja, kefélt már kokósan Nick?” később szállóigévé vált kérdését, ami után jöhet a punci, bugyogó hiányában, majd hatásosságában felülmúlhatatlanul, kéjes sóvárgással és somolygással a hangjában felel saját magának: „Nagyon jó”. Básti Juli hitelességét a szexjelenetek sem kezdik ki, mert olyan átéléssel nyög, hörög, nyivákol, sóhajtozik, amit pornószínésznők is irigykedve bámulnának és ebben megfelelő partnere a Michael Douglast már álmából felkeltve is tudó Dörner György, akinek még egyet vakkantania is kell, amikor Stone Douglas hátába állítja a karmait.

elemi_oszton_michael.jpg

elemi_oszton_dorner.jpg

Dörnernek van egy olyan speciális, szinkronban gyakran használt húzása, hogy foghegyről vet oda szavakat, kifejezéseket, amit még megdob egy kifejező hangsúllyal, esetleg egy megjegyezhető hangszínnel. Ezt kiválóan kamatoztatja Douglasnél is, amivel mérföldeket emel a sztár alakításának súlyán és sokszínűségén, bármennyire is eltérő az orgánumuk. Dörner Györggyel a háta mögött Michael Douglasnek is jobban elhisszük, ha a figura éppen indulatos, vagy megnyakalt egy liter whiskyt, esetleg annyira kanos, hogy a másodpercek tört része alatt teperné le és tenné magáévá Sharon Stone-t, vagy éppen Jeanne Tripplehornt. És ez egyszerűen azért van így, mert a magyar színészben több az impulzus, nagyobb a szuggesztivitás és emiatt a karakter érzelmi hullámvölgyeit is autentikusabban tolmácsolja. Douglas nem rossz színész, ezt láthattuk a Tőzsdecápákban, vagy az Összeomlásban, hogy csak két emblematikus szerepét említsük, de az Elemi ösztönben inkább csak ott van, kevésbé erőlteti meg magát, amit Dörner György a mikrofon mögött próbál pótolni erővel és tehetséggel. Az pedig csak hab a tortán, hogy a két főszereplő párbeszédeit Básti Juli és Dörner harmonikus, egymásra tökéletesen rezonáló összjátéka teszi igazán elevenné és élvezetessé. Persze Dörnernek is jut egy idézhető klasszikus, hiszen az ő tárgyilagos és egy cseppet cinikus hangján szólal meg először az, hogy „Ez volt az évszázad legnagyobb dugása.” 

elemi_oszton_4.jpg      

Két jelentősebb epizódszerepet kóstál az Elemi ösztön. Az egyik a felügyelő barátja és társa, akit a filmben George Dzundza alakít, a szinkronban pedig a viszonylag korán elhunyt Vajda László, a Katona József Színház egykori kitűnő karakterszínésze formál meg, egészen kimagasló szakmai alázattal és rutinnal. Vajdától nem áll távol a kissé behemót, pocakos, csupaszív és vicces karakter, amit a színész elképesztő beleéléssel, vitalitással és színekkel ültet a maga nyelvére. Vajda nem játssza túl azt sem, ha részeg, azt sem, ha aggódik a kollégájáért és akkor sem esik túlzásokba, ha ő a humorfelelős. A másik fontosabb szerep, a rendőrségi pszichológusé, akit Jeanne Tripplehorn kelt életre, aki mellesleg otthon a nagyszülőknek nem dicsekedett el, hogy milyen moziban kapott szerepet, lévén ők egy kicsit konzervatívak ehhez. Elképzelhető, hogy meg sem nézték az unoka első jelentőségteljesebb pucérkodását. A szinkronban a nem kevésbé rutinos és magabiztos Tóth Enikő legfőképp a figura zavartságát, nemi identitásának bizonytalanságát fodrozza és emeli egy magasabb szintre. Tóth és Dörner együttműködése egyébként legalább annyira jól és összeszedetten valósul meg, mint Básti Juli esetén.

elemi_oszton_5.jpg

Muszáj még röviden szólnunk egy-két kisebb alakításról is, mert Prókai Annamária például igen élethű értelmezést ad a zöld szemű szörny felbukkanásának, Tramell leszbikus szeretőjeként. Szersén Gyula Nick feletteseként izgága és fontoskodó, de ha kell lojális a lecsúszott zsaruhoz. Szokolay Ottó rendőrfőnökként végtelenül behízelkedő és nyájas, amikor pedig keresztbe tesznek az érdekeinek, villámokat szór a hangjával. Maros Gábor kéjenc kerületi ügyész-helyettese mindenhol csupasz, vagy szőrös háromszögeket lát és hallhatjuk még Csonka „Ding-Dong” Andrást is egy kisebb szerepben, amiben nem sok vizet zavar. De legalább nem hagyja el énekszó a száját. Az Elemi ösztön egy középszerű krimi szexben áztatva, míg a Csörögi István irányította magyar stáb munkája, élén Básti Julival és Dörnerrel egy többször is újrahallgatható, számtalan filmes idézetet tartalmazó klasszikus. Ugye nem kérdés melyik a jobb és a maradandóbb.          

Szólj hozzá

film szinkron Dörner György Sharon Stone Vajda László Joe Eszterhas Michael Douglas Básti Juli Csörögi István Paul Verhoeven Elemi ösztön Legendás szinkronok Tóth Enikó