2017. jún 15.

Csajok hajnalig - filmkritika

írta: frími
Csajok hajnalig - filmkritika

Úgy igazságos, hogy ha a férfiakat megkínálják egy „ereszd el a hajamat, hadd okádjam el magamat” típusú komédiával, amelyiknek egy legénybúcsú az alapja, megillesse a hölgyeket is ugyanez a kiváltság. Értelemszerűen leánybúcsú konstrukcióval és kiindulóponttal. Nem is értjük eddig mire vártak, hiszen a Másnaposok első részének sikerét meglovagolva már a következő évben elő kellett volna állni a női verzióval. Persze az áporodott illatú másolat stigmáját akkor is nehéz lett volna levakarni róla, de a késlekedéssel, a tötyörgéssel tényleg kiöltek mindent, amire a Csajok hajnalig című bulifilm esetén rácsodálkozhatnánk, hogy ilyen eredeti ötletet és szellemességet még sehol sem láttunk ezelőtt. Az is kétségtelen, hogy a Másnaposok is csak olyan fecske volt, ami egyszer csinált nyarat, hiszen a folytatásai majdnem tönkreverték a kezdő fejezet nimbuszát is. És arról még nem ejtettünk szót, hogy Todd Fhillips mozijának története és bizonyos védjegyei kísérteties hasonlóságokat mutattak Peter Berg, 1998-as Ronda ügy című filmjével, ami azonban sem Amerikában, sem máshol a világon, így Magyarországon sem futott be olyan karriert, mint a harsányabb, erősebb gegekkel és kevesebb fekete humorral dolgozó utózöngéje.

csajok_hajnalig_1.jpg

Innentől kezdve pedig elindulhatott az a szabad rablás, aminek akkor különösen nincs semmiféle gátja és korlátja, ha elapadnak, vagy egyáltalán nincsenek új gondolatok. A Csajok hajnalig alkotóinál, főként a rendező-társforgatókönyvíró, Lucia Aniellonál veszedelmes mértékben lemerülhetett az aksi, mert semmilyen értelemben nem tudott és talán nem is akart kikászálódni a sikeresnek mondható bátyuska árnyékából és bűvköréből. Ez azonban nem lett volna akkora probléma, ha a női buliexpressz színvonalban, karakterekben, atmoszférában, humorban képes lenne csak egy kicsit is megközelíteni a nagy elődöt. Csak hát körülbelül úgy járt vele, mint a törpe az óriással, még a bokájáig sem ér fel, maximum a talpát szagolgathatja. Az meg köztudottan büdös. Már attól mozog alattunk a szék, pedig nem is 4DX-re váltottunk jegyet, ahogy azt nézzük kényszeredetten és savanyú pofával, hogy a rendező mennyire enervált, fásult és fáradt légkört teremt ott, ahol elvileg és a sztori szerint is eksztázisnak kellene lennie. Merthogy a helyszín, Miami azért jóval többre hivatott és nagyobb kaliberekkel rendelkezik szórakozás terén, mint mondjuk idehaza Siófok. Ennek ellenére mégsem gazdagodunk gyökeresen más élményekkel, mintha a Balaton partján bulikáznánk nyár közepén. A lagymatag hangulatban persze előkerülnek a kokó és a szesz, mint tudatmódosító csodaszerek, amiktől a lányoknak olyan fergeteges jókedvük lesz, hogy felpattannak a színpadra lambadázni egyet. És ezzel, mintha várná őket vissza a nyugdíjas otthon főnővére, le is zárják a partit.

csajok_hajnalig_2.jpg

Joggal merülhetne fel az a kérdés, hogy akkor mitől indulna be az a film, ami addig nem különbözik egy liberálisabb szellemiségű Vidám Vasárnaptól? Nem lehet ennek bájosabb katalizátora, mint egy hulla. Hiszen azt lehet vonni, húzni, taszigálni, bujtatni, attól meg kell szabadulni és máris úgy érezzük magunkat, mintha Koltai és Kern Amerikába szakadt húgai, vagy inkább azok gyerekei renoválnák A miniszter félrelépet. Az más kérdés, hogy ezek a csetlő-botló manőverek még ritmust, ütemet, vagy akárcsak olyan szituációkat, amelyek egy kicsit is hitelesek és emlékezetesek, nem kölcsönöznek az egyébként igen-igen lassú, gyakran akadozó és érdektelen mederben csordogáló klisétengernek. Tegyük gyorsan hozzá, hogy a feltételek és a kellékek sem adottak ahhoz, hogy ebből igazán szerethető portéka legyen. A vagány, csajos szeánszhoz ugyanis nemcsak töménytelen műfütyire, szerszámra és szexhintára lenne szükségünk, hanem olyan nőkre, akik érdekesen és fantáziadúsan használják ezeket. Ezen felül pedig úgy kommunikálnak egymással, hogy arról képesek legyünk elhinni, hogy ők valójában tényleg barátnők és nem olyan színésznők, akiknek az a feladatuk, hogy mímeljék és eljátsszák azt a fene nagy összetartozást, amitől sokszor csak a szőr áll fel a hátunkon ijedtünkben és riadalmunkban.

csajok_hajnalig_3.jpg

A történet vonatkozásában nem lehettek óriási elvárásaink, de akkor azért fel-felszisszenünk, jó esetben csak hunyorgunk, amikor azt látjuk, hogy az alkotók hatalmas elánnal lövik lábon magukat. Legtöbbször csupán azzal, hogy olyan helyzeteket teremtenek, amik nem kifordítják a valóságot, hanem egyenesen szemen köpik. Amikor az abszurd, vagy groteszk nem szórakoztató lesz, hanem végtelenül kínos és megalázó. Mert azt még lenyeljük egy pirula Xanax kíséretében, hogy amíg a csajok viháncolnak, kokót szívnak és hullát takarítanak, addig a vőlegény és a barátai úriasan bort kóstolnak. De az már maga a téboly, hogy azon senki még csak meg sem rökönyödik, hogy egy férfi pelenkában vezeti az autóját, sőt egy benzinkúton szélvédőket mos és kábítószerrel seftel, hogy pénzt kunyeráljon. Jóhiszeműen azt feltételezhetnénk, hogy ez is egy humorforrás, amit a rendező nemhogy nem használ ki, hanem oly mértékben lebutít, leegyszerűsít, hogy az fájdalmas és szánalmas egyszerre. A poénoknál szokás szerint nincs mérték. Van egy szexista vonal, amiben a bránerek és a dugás viszik a prímet és van egy gatyatologatós, ajtócsapkodós, helyzetkomikumon alapuló turmix, amiben az a mérce, hogy ki tud nagyobbat esni, illetve melyik csaj idiótább a másiknál. Itt meg az a felemás állapot van, hogy ha még találunk is értékelhetőbb láncszemeket, esetleg beszólásokat, azokat biztosan agyonüti három olyan egymás után, amiktől minimum felakad a szemünk.

csajok_hajnalig_4.jpg

Scarlett Johansson mostanában a Saturday Night Live-ban csillogtatja azt a humorát, amiről azt sem gondoltuk, hogy van neki. Emiatt aztán lehetne szégyenérzetünk, mert csúnya előítéletesek vagyunk, de mindjárt nem olyan egyszerű a képlet, ha tüzetesen megvizsgáljuk az itteni, felejthető és korántsem karakteres ténykedését. Merthogy a művésznő ebben a műremekben semmit nem csinál azon kívül, hogy sodródik az árral és időnként rájön, hogy neki kéne a vezérürüt alakítania a produkció húzóneveként. Persze a figurája is egy megfoghatatlan lidérc, hiszen politikusnak van kikiáltva, de semmiben nem emlékeztet erre a típusra. Sem személyiségben, sem jellemvonásokban, viselkedésben meg pláne nem. Így aztán kapaszkodó híján olykor a csapat élére áll, veszekszik, rikácsol, sír és bulizik. Máskor pedig inkább meghunyászkodik. Azt, hogy miért van szükség minden amerikai komédiában egy ügyeletes bolondra, aki leginkább abban különbözik a többiektől, hogy ducijuci, az isten se tudja. Mivel Rebel Wilson nem ért rá, ezt a szerepet itt az a Jillian Bill viszi, aki legalább annyira szervilis és ostoba benyomást kelt, mint a kolléganője. Kate McKinnon sokadszorra nem tud meggyőzni a tehetségéről, Zoe Kravitz viszont bombasztikus formában van, ha mást nem is, ezt megjegyezhetjük. Demi Moore sem süllyedhet tovább. Megvan a végállomás; a nimfomán szomszéd szerepköre.

csajok_hajnalig_5.jpg

A Csajok hajnalig talán annyival csúszik könnyebben, mint a többi idétlen tucatkomédia, hogy nem akar annyi komoly tanulságot és közhelyekkel teletömködött életvezető szentenciát a nyakunkba sózni, amennyit nem szégyell. Kicsit összevesznek ugyan a csajok, sipítoznak egy jóízűt, végül viszont az árkokat rövid úton betemetve szent lesz az a béke. Nem is lehet máshogy. Azonban attól még, hogy nem lesz egy kifacsart, üres Coelho-parafrázis, azt nehezen bocsátjuk meg neki, hogy akkor röhögtünk a legjobban, amikor a vetítés közben éktelen visítozással megszólalt a tűzjelző. Mert arra mindenki felkapta a fejét. Ha már a filmre nem tudta.

4/10

Szólj hozzá

kritika film amerikai vígjáték Scarlett Johansson Demi Moore Zoe Kravitz Kate McKinnon Rough Night Csajok hajnalig Lucia Aniello Jillian Bill