2017. máj 14.

Tornázzon Norbival és Rékával! - speciális tévétükör

írta: frími
Tornázzon Norbival és Rékával! - speciális tévétükör

Önmagában az, hogy valaki majd öt percig ugrabugrál a tévé képernyőjén és ezt tornának próbálja eladni, minden, csak műsor nem. És ezért nem is odavaló. Tudjuk, hogy régen az átkosban, amikor mindössze egyetlen csatorna borzolta az idegeket és az ízléseket, volt egy TV Torna nevezetű szösszenet, ahol többek között Plágium Paja bácsi és kedves családja mutatta be a terpeszállásokat és fejkörzéseket. Akkor még meggypiros melegítőben, amin nemcsak magyar címer volt, hanem vörös csillag is. De könyörgünk, a világ azóta megváltozott. Már nem Skála van, hanem Tesco, a csatos Bambit is eltörölték a színről a legalább annyira mérgező és szennyező üdítőitalok és a Keravillra, vagy a Müszire is kizárólag retro reklámfilmekből emlékezhetünk. Ne legyünk azonban igazságtalanok. Abban az időben talán még kedvesnek és jópofának hatott, hogy egy stúdióban néhány híres, vagy kevésbé híres, önkéntes tornatanár vezetésével és olykor néhány segédeszköz segítségével (frottír törölköző) kísérletet tettek arra, hogy pár percre megmozgassák az addigra már pörköltszaftos trikóban és kinyúlt klottgatyában pompázó, a vacsoráját két pofára elfogyasztó Matyi bácsit.

72000.jpg

Ahogy igazságtalanok sem szeretnénk lenni, úgy hazudni sem akarunk. Merthogy az a próbálkozás, hogy a vacsora után izzasszuk meg a munkában egyébként is elfáradt kőbányai prolit, már akkor is hamvába holt kísérletnek tetszett. Hiszen mit csinált Matyi bácsi, amíg a tévé képernyőjén ugrándoztak? Odament a hűtőhöz, felbontott egy doboz sört és ha kellően fel volt paprikázva még azt is odavetette, hogy „álljon fejen az, akinek két anyja van”. A torna dandárját meg ráhagyta az asszonyra és a gyerekekre. Ha a feleség éppen nem mosogatott, a kölykök pedig nem a grundon fociztak. Szép is a nosztalgia. Azok a derűs, celofános virsli zabálós hetvenes-nyolcvanas évek, amikor mindennel kábították a népet, csak azért, hogy még véletlenül se okvetetlenkedjenek és kérdezősködjenek arról a rendszerről, ami közben megrohadt alattuk és felettük. A felvonulós május 1-jék, a Törökből csempészett ékszerek, vagy a divatjamúlt lóden kabátok meg a Traubisoda azonban egyeseknek olyan emlék, hogy rendszeresen vissza akarják tuszkolni azokat az időket és relikviákat a mai viszonyok közé. Miközben azoknak vagy egy archívumban lenne a helyük, vagy a feledés homályában.

72000_1.jpg

Van egy csatorna, amelyik a Kádár-kori nosztalgiára épít (M3) és van egy, amelyik modern köntösbe öltöztetve propagálja. Hiszen az ATV-n még hatalmas sztárnak számít Sas Józsi és csapata, nyerik is vele a szilveszter estéket fölényesen. Az imatévé vezetősége azonban nem állt meg ezen a ponton. Leporolta a TV Tornát is. És vajon kit hívtak meg házigazdának? Hát persze, hogy azt a Norbit, aki még a kitömött, százhúsz kilós plüss jegesmedvét is lefogyasztja. Természetesen nem hiányozhat mellőle a kockahasú oldalbordája, Réka sem, aki mellékállásban úgy egyébként, Paulo Coelho magyarországi helytartójaként és Oravecz Nóra szakasszisztenseként motivációsnak csúfolt előadások keretében életvezetési tanácsokkal zsugorítja az agyakat és csökkenti a pénztárcák tartalmát. Schoberték nem nyugodtak bele abba, hogy csak a Story, Ripost és a normális, kulturált országokban a stúdiók környékéről pitbullokkal távol tartott Hajdú Péter kíváncsi rájuk, nekik mindenképpen kellett egy felület, ahol naponta öt percig látszódhatnak. Hogy még véletlenül se felejtsék el őket és azokat a termékeiket, amikben annyi gáz és adalékanyag van, hogy az érdeklődő páciens a beviteltől számítva egy órán belül telefingja tőle az éléskamráját. Rosszabb esetben a család nappaliját. És akkor lehet szellőztetni egy napon át.

72000_4.jpg

Mégis mire számítanak? Azt gondolják, hogy az imatévé célközönségének elkönyvelt nyugdíjasok felpattannak a fotelből Norbi tört magyarsággal előadott vezényszavaira, vagy Réka acélosnak mondható fémvázas testére és elkezdenek mozogni a kedvükért, miközben együtt végzik a gyakorlatokat? És ezek az emberek elhiszik azt, hogy ezzel a pár lépéssel, egy-két felüléssel többet tettek az egészségükért, mintha rendszeresen tornáznának, mondjuk Norbiék hathatós segítsége és támogatása nélkül? Meg lehet etetni bárkivel is azt, hogy így majd rövid időn belül eltűnnek azok a zsírpárnák, amik az évek során felhalmozódtak és a fogyás, az esetleges súlyvesztés nem függ attól, hogy az öt perc, edzésnek még kis jóindulattal sem mondható lötyögés után felzabálod a frigót? Valakiben felmerül az a gondolat, hogy Matyi bácsi 2017-ben inkább Norbival és Rékával aerobicozik, ahelyett, hogy felbontaná a jól megérdemelt sörét? Kit akarnak megszólítani? Kit akarnak tornáztatni? Nézi ezt valaki egyáltalán? Ugye, hogy komolytalan. Mert ennek semmi értelme nincs. Akkor sem sok volt, manapság meg még kevesebb. Emellett vészesen elszaladt a világ. De Norbiék próbálkoznak. Vélhetően megvan ebben a jól felfogott önös érdekük. Hiszen az öt percben is úgy reklámozhatják a vállalkozásukat, mintha mindent a nulláról kellene kezdeniük és nem volna semmijük.

72000_2.jpg

72000_3.jpg

Talán még így sem szólnánk egy szót sem, ha az egész mögött látszódna valami koncepció, vagy profizmus, de annyira igénytelen a megvalósítás, hogy az ember legszívesebben kiterítené az agyát, mint egy szőnyeget és átgyalogolna rajta. A főcím egy kényszeredett nosztalgiafröccs, animációba oltott öntömjénezés, amiben a Norbira és Rékára még véletlenül sem hasonlító figurák ellátogatnak egy családhoz és kirámolják a hűtőt. Lehet, hogy rosszul látunk? Vagy megettünk volna egy szelet füves sütit? És akkor még nem szemrevételeztük a helyszínt. Mert hát hol lehet a legjobban mozogni és tornázni? Persze, hogy egy wellness szálló uszodájának szélén. A szponzor ezt biztosítja. A ruhát meg egy másik támogató. És még ott van az Update cucc is. Nem kell fizetni semmiért, le van zsírozva minden. Öt perc ingyenreklám legalább három cégnek. Norbi és Réka TV tornájának ez az üzenete, a lényege és az értelme. A mozgás meg lehet önmaga és a torna paródiája. Úgysem érdekel senkit. Norbi a mellé rendelt duci hölgyeknek hadarja a vezényszavait, kiabál, hogy „pumpa”, meg „gyerünk”. Magyarul továbbra sem beszél rendesen, raccsol és dadog, a kifejezései többnyire értelmezhetetlenek és oda nem illőek. Szerencsétlen csajok pedig próbálják követni azt a néhány lépést, amit a zsírégető guru csak számára világosan „retro aerobic”-nak nevezett el. És a végén azt mímelik Norbival egyetemben, hogy úgy elfáradtak, mint akik lefutottak egy maratont. Réka egy másik műsorban (?) a lányukkal hasizmozik, akit csak Laresznak hív, miközben ugyanazokat a fordulatokat süti el vezényszavak tekintetében, mint a férjura, valószínűleg ugyanabból a könyvből tanulták, vagy olvasták ezeket. Olykor megalázza a puját, mert ha a lány nem tudja úgy megcsinálni a gyakorlatot ahogy ő mutatja, azt mondja a kezdők tartsanak Laresszal, a profik meg másolják őt. Aranyos.

_atv_tv_torna_norbival_es_rekaval_ras-5815175.jpg

De van ott még valaki, aki néhány tornában, vagy hogyishívjákban felbukkan, messze a távolban, a medence túlsó partján. Egy elmosódott fejkendős sziluett, akinek olykor az asszony csápolva integet. Akár inkognitóban is maradhatna a neve, de Norbi elárulja a titkot, hogy kit rejt az árnyék, aki dj-ként szolgáltatja a zenét és tekergeti magát a pult mögött. DJ. Dominique az, vagyis Várkonyi Attila. A leharcolt lemezlovas. Vele együtt teljes a kép és a megdicsőülés. Már csak reménykedhetünk abban, hogy a lejátszott zenékért a főnök leperkálta a jogdíjat. Hiszen a múltban arra is volt példa, hogy elsumákolta a kötelességét. Schoberték TV tornája egy vicc, csak paródiaként értelmezhető, mint az az ember, aki önbizalommal felvértezve okoskodik kémiáról és kalóriákról, hogy aztán, amikor egy valódi szakemberrel kerül szembe, töpörödött törpe váljék belőle. Az tény, Kádár szelleme velünk él. És egyesek nagyon nem akarják, hogy eltűnjön innen. Pedig ideje volna. Mert a retroőrület nem lehet mentség és nem lehet ürügy semmire. Pláne nem Schoberték kínos bohóckodásba fulladó önreklámjára.        

Szólj hozzá

szórakoztató ATV tévétükör Tornázzon Norbival és Rékával!