Napjainkban nagyüzemi körülmények között, százasával (ha nem éppen ezresével) vesznek körül minket a különféle-fajta igényeket kiszolgáló sorozatok. Jómagam is nézek olykor egyet-egyet, de törekszem arra, hogy ne egy brazil szappanoperába (vagy ahhoz hasonló színvonalúba) fussak bele. Ha már erre szánom időmet, valami igényes, többlettartalommal (esetleg mögöttes jelentéssel is bíró), elgondolkodtató kontenttel üssem el az időt.

A Black Mirror (Fekete Tükör) egy 2011-ben elstartolt, brit készítésű sorozat (még pontosabban: antológia-sorozat), mely 45-60 perces epizódokkal operál. A részek között szoros kötelék tehát nincsen, a szereplőgárda minden epizódban más. Itt nem egy hagyományos jellemfejlődés részesei lehetnek a nézők, hanem elsősorban a rendező/író olyan, égetően a küszöbön álló problémákra igyekszik rávilágítani, melyben természetesen szerepe van minden esetben a jellemfejlődésnek, de a technika világával szoros kötelékben zajlanak az események. Spoiler-ezni nem fogok – és nehéz is lenne, hiszen mint már írtam, minden rész megáll önmagában is.

A sorozat elsősorban a gépek, elektronikus berendezések, kütyük egyre nagyobb mértékű beszivárgásával foglalkozik az emberek mindennapi életébe, és mindez a közeljövőben játszódik – ezzel mintegy továbbfokozva a probléma égető jellegét. Utóbbi sosincs kimondva, és még csak körülírva sem, mégis érződik, hogy ezek közelálló, lehetséges jövőképek számunkra. És ebben a kontextusban vizsgálja az emberi kapcsolatok, interakciók változását, alakulását: az emberek elszenvtelenednek, (többnyire) közönyösek lesznek egymás iránt, esetenként a technika által indukálódik a harag, az utálat, a megvetés. A racionalitás olyan mértékben teret hódít, hogy az emberek egyes epizódokban már nem is akarják megadni egymásnak a személyes kommunikáció és problémamegoldás lehetőségét, hanem helyette mindent az elektronikus eszközeikre (illetve a technikára) bíznak. Hasonlóan ecsetelhető lenne az elkényelmesedés, ami még inkább növekedőpályára kerül (ez természetesen visszatekintve néhány évtizeddel ezelőttre, majd szétnézve a mai világban meg is figyelhető könnyedén). További érdeme, hogy szemben a sztereotíp film/sorozat végződésekkel, itt a pozitív végkifejlődés igen ritka, amellyel további elgondolkodtatásra sarkall „megoldás” hiányában.

Mint minden szériának, ennek is van egyfajta íve – antológia ellenére. Méghozzá egy erős felívelés jellemzi az első évadban (3 rész), mely kitart a második évad majdnem végéig. És szót kell ejteni a 3. évadról, amely sajnos már helyenként elcsépelt lett, illetve egy-egy Zs-kategóriás horror film szintjét hozza, mintsem a korábbiakban írt elgondolkodtató perceket.

Mindenkinek ajánlom a sorozatot, akinek van egy (szűk) órája, és valami tartalmas, elgondolkodtató, színvonalas alkotást szeretne nézni. Az epizódokat többek között a Netflix-en lehet megtekinteni. Noha egyes részeket szinkronizáltak, ennek ellenére mindenkinek az eredeti hangsávot tudom ajánlani, kiváló szóhasználattal bír egy-egy epizód.

Szubjektív értékítélet:

• Képi világ, látvány: 8/10;
• Mondanivaló, tartalom: 9/10;
• Összetettség: 7/10;
• Párbeszédek, szereposztás: 7/10.

Első évad trailere további kedvcsinálónak: