2016. okt 23.

Érettségi - filmkritika

írta: frími
Érettségi - filmkritika

A kortárs román filmeseknek az a jó szokása, hogy az embert bedobják egy valóságdarálóba, hogy aztán lemeztelenített húscafatokként távozzanak onnan. Mintha nekik ott a határ túloldalán szent meggyőződésük lenne, hogy nem elég dumálni arról, hogy jelenleg miben és hol élünk, hanem minden mellébeszélés nélkül meg is kell mutatni azt. Mert miről is szól most a jelenünk? Mutyikról. Korrupcióról. Sógorokról. Komákról. Jóbarátokról. Arról, hogy bármilyen üzletet, segítséget, dolgot percek alatt el lehet intézni, nyélbe lehet ütni, ha van egy ismerősöd a húsos bödön közelében, vagy az államapparátusban, aki némi suskáért, vagy viszontszívességért cserébe hajlandó támogatást nyújtani, csak győzd meghálálni. Rendszerek jönnek, mennek, politikusok váltakozva sütkéreznek, de az ország továbbra is úgy rohad, mint negyven évvel ezelőtt. Beletörődtünk. Azt gondoljuk, nincs mit tennünk. Látjuk, hogy mérgezett a levegő, hogy visszataszító a környezet, de nincs erőnk felülemelkedni rajta, vagy megváltoztatni azt. Legfeljebb elmegyünk. Továbblépünk. És ha mi nem, akkor majd a gyerekeink, az unokáink vándorolnak egy olyan helyre, ahol esélyük lehet arra az életre, amit megálmodtak magunknak. Mert már folyékonyan beszélnek egy, vagy több idegen nyelvet, mert képesek az alkalmazkodásra és mert nagyobb kedvvel és várakozással vágnak bele a családalapításba, ha olyan jövedelmekkel rendelkezhetnek, amelyekkel megalapozhatják a jólétet. Legalább nekik sikerüljön, ha már a mi generációnk itt poshad meg.

erettsegi_1.jpg

Cristian Mungiu az egyik legnemesebb gyümölcs a román mozgóképes almafán. Mungiu valóságábrázolása szikár, megalkuvástól és kompromisszumoktól mentes, könyörtelenül húsbavágó és gyötrelmesen igaz. Mungiu filmjei almanachként szolgálnak korokról, letűntnek látszó, de nagyon is élő eszményekről, pocsék ideológiákról, emberi értékekről, amelyek között éppúgy meglapul a gonoszság és a sunyiság, mint a tisztesség és a becsület. És a rendező még arra is képes, hogy a mondanivaló, a tartalom, a sorok között megbújó egyértelmű üzenetek mentén egy kissé feláldozza a hagyományos filmes eszközöket. Nem szándékozik csiricsáré pozőrként tetszelegni, pusztán szókimondó krónikásként, aki akkor is kisajtolja a gondolatokat és a véleményünket belőlünk, ha azt nagyon nem akarjuk. Ezt képviselte a 4 hónap 3 hét 2 nap című filmjében is, ami Arany Pálmát nyert Cannes-ban és a Dombokon túl című mozijában is, ami ugyanott a legjobb forgatókönyv díját kapta. Persze, hogy idén sem maradt el a meghívás, ha már újabb munkával jelentkezett. Az Érettségi után sem ment haza üres kézzel, ezúttal, mint rendezőt tüntették ki. Cannes-ban szeretik Mungiut. És nagyon kedveljük mi is, mert az Érettségi megint fényesen alátámasztja, hogy a rendező egy viszonylag egyszerű történeten keresztül is jól illusztráltan be tudja mutatni, milyen ordas pöcegödörben tapicskolunk nap, mint nap. Pedig nem is nálunk játszódik a sztorija, hanem a szomszédban. Nincs messze tőlünk. Semmilyen értelemben.

erettsegi_2.jpg

Szóval van itt egy középkorú orvos, aki körülbelül annyira lehet megbecsülve, mint azok a hazai doktoraink, akik nem tartoznak a rendszer bárói közé. Romeonak – Shakespeare után szabadon – az egyetlen valamirevaló célja, hogy kijuttassa a lányát külföldre tanulni, ha már a kisvárosban nem látja a jövőjét. Ennek azonban van egy előfeltétele: a sikeres érettségi vizsga. Minden adott hozzá, hiszen a lány értelmes, okos, nyelvet is beszél, csakhogy az írásbeli előtti napon megtámadják. A sokk hatása alatt pedig kétséges, hogy milyen eredménnyel abszolválja az érettségit, az apa azonban nem tágít, mindenképpen külhonban képzeli el a lányát, ezért az erkölcsi határait áthágva, a román bürokrácia útvesztőjében gyalogolva olyan segítséghez folyamodik, ami kilométerekre van attól, hogy törvényesnek nevezzük. Mungiu mindent láttatni akar az emberi mozgatórugókról. Ezért tartja erős fókuszban az apát, lohol utána a kamera, ott van a sarkában, szinte lélegezni sincs ideje. Ezzel pedig egy teljes képet és keresztmetszetet ad arról a személyiségről, akinek kénytelen-kelletlen meg kell hasonulnia. A rendező tökéletesen érzékelteti, hogy az apa miért szeretné, hogy a lánya külföldön boldoguljon. Az orvos lakása kétszobás, szűk, mint egy kutyaól, alig tudnak mozogni benne és a bútorok is olyan állapotokat mutatnak, mintha legalább harminc évet visszarepülnénk az időben. Ez egy élet munkája. Ennyit sikerült elérni egy orvos apának és egy könyvtáros anyának.

erettsegi_3.jpg

Az apának valósággal mániájává válik, hogy a lányát Angliába száműzze, de az már kevésbé érdekli, hogy mit szeretne a gyermeke, hiszen tűzön-vízen át üldözi a saját szándékát. Ezzel pedig már meg is érkeztünk az első komoly konfliktusforráshoz, amit Mungiu gyökerestül tár fel és boncolgat. Merthogy a lány érezhetően nem akar menni, fél az ismeretlentől, attól, hogy elszakad a barátaitól, a szerelmétől, az évek alatt megszokott környezetétől. És ugyan nem mer szemtől szemben ellenszegülni az apjának, mégis húzódozik, terel és halogatná azt, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. Az apa a megszállottságától vezérelve észre sem veszi, hogy elnyomja a lányát, hogy semmibe veszi a bizonytalanságát. Mungiu fokról fokra, ügyesen lépkedve teremti meg az alapot, amire aztán újabb és újabb gócpontokat épít, amelyek tele vannak feszültséggel, mélyben lappangó indulatokkal, kérdésekkel és néhol agresszivitással is. Az apa házassága válságban van, a lánya udvarlójával meggyűlik a baja, az édesanyja sincs egészen jó egészségügyi állapotban. Mungiu számára a bűnügy ürügy, hogy a hétköznapok problémáival, kudarcainkkal, rossz beidegződéseinkkel, kis hazugságainkkal, csalásainkkal és csalódásainkkal szembesítve lásson a vesénkbe. Mert a rendező kíméletlenül vájkál bennünk, mintha valami boncasztalon lennénk, ami lehetne száraz és unalmas, Mungiu azonban mesterien élezi a konfliktusokat szavakkal, dialógusokkal, szituációkkal, amikben bármikor ott van a robbanás lehetősége.

erettsegi_6.jpg

És a mindennapok gondjai és fogaskerekei közé szépen, szinte észrevétlenül szűrődik be a korrupció, amit a rendezőnek eszébe sincs árnyalni és finomítani. Pacekba mutatja és vele együtt azt az apát, aki egyre inkább belesüllyed a vétkei mocsarába. A kisember, aki küzd az erkölcsi mércéjével, aki a munkájában sosem fogadott el hálapénzt, próbált mindig becsületes maradni, most szívességet kér. És belekeveri a lányát és a családját. Mungiunak nem pálya, hogy magas lóról prédikáljon és ítélkezzen, mindössze érzékelteti a folyamatokat és a végső önvizsgálathoz vezető utakat. Közben pedig nemcsak a bürokráciát vizslatja nagyítóval, hanem a hatóságokat is, akik ugyan jó célokat szolgálnak, mégis zsarolnak és megkülönböztetnek. Mungiu nem könyörületes, mert az apának szembe kell néznie a tetteivel, az eddig képviselt nézeteivel, a lányához fűződő kapcsolatával, de ezekben ott pislákol a remény és az újrakezdés lehetősége. A rendező puritán filmes, most sem ad sokat az eszközökre, zenét szinte alig használ, mégis minden kockája mögött ott van a megélt valóságunk és az bizony nem izgalommentes. A román színészek kitűnőek, olyan természetesen, manírok és felesleges mozdulatok nélkül játszanak, hogy azt élmény nézni. Adrian Titieni az orvos szerepében hitelesen vergődik, Lia Bugnar anyaként mutat be egy kételyek között hánykolódó asszonyt, Maria-Victoria Dragus, aki a lányukat formálja meg odaadóan, a jövő egyik nagy ígérete lehet, nem kizárólag az alakítása, hanem a karakteres arca miatt is.

erettsegi_7.jpeg

Cristian Mungiu megint odacsap és bedob egy pucerájba, hogy mossuk le magunkról a felhalmozódott mocskot. A saját territóriumából dolgozza fel a hétköznapjainkat globális mondanivalóval. Nem kioktat, nem leckéztet, nem tanít móresre, pusztán tudósít. A korról, melyben nem beszélünk egymással, melyben folyton hazudozunk, melyben egyre kevésbé nyernek teret az értékek és amelyben a bűn erénynek számít. A korról, amelyben szépen lassan elsüllyedünk. Mungiu azonban nem hajlandó feladni, a jövő generációjába veti az összes bizalmát, akiknek még lehet ereje változtatni és olyan életminőséget teremteni maguknak, amit megérdemelnek. Nem tehetünk mi sem mást. Bízzunk bennük!

9/10

Szólj hozzá

kritika film francia belga dráma román Érettségi Cristian Mungiu Bacalarueat Adrian Titieni Lia Bugnar Maria-Victoria Dragus