2016. máj 26.

Soros bácsi cukrászdája - jegyzet

írta: frími
Soros bácsi cukrászdája - jegyzet

Nem vagyunk szaros, illetőleg szoros, nem, így sem jó, szóval nem vagyunk Soros bérencek. Még csak fiókák sem. Bárcsak lehettünk volna. Mert akkor karrierindító gyanánt az Oxfordi Egyetem meseszép katedrájától elbűvölten tanulmányozhatnánk, hogyan is kell politikát csinálni úgy, hogy az egy fillérünkbe sem kerül. Persze régen volt, talán igaz se volt, mert letagadnák, hogy egykoron a mostani kormánypárt emblematikus és kevésbé emblematikus személyiségei, élükön az első számú vezetővel, Soros-ösztöndíjak segítségével ismerkedtek a világgal, különböző országok kultúrájával, tanulmányi szokásaival, mert hát befogadták és vendégül látták őket. Nem mondták nekik azt sem, hogy takarodjatok haza, otthon zabáljátok a gulyást és köpködjétek a szotyimagot. Nyitottak voltak és toleránsak, nem volt ellenségük az a pénz, amit Soros tett a zsebükbe, cserébe azért, hogy a fiúknak kinyíljon a szemük és a csipát félretolva onnan, szeressék azt a multikultit, ami mára a legnagyobb ellenségük lett, Sorossal együtt.

illes_2.jpeg

A Túró Rudi is csak addig finom, míg nincsenek benne fémdarabkák, így Sorosra is addig volt szükség, míg beindult szekér, amíg liberális oldalról fújt a szél. Amint megszabadultak a pártszékháztól és elkezdődött az azóta is virágzó kenőpénz biznisz, amivel konzervatív vitorlát bontottak, már Sorosnak is leáldozott a csillaga. Így lett Yodából Darth Vader és Törppapából Hókuszpók, aki nem segíti a töpörödött törpöket, hanem üldözi, még olyan áron is, hogy betelepíti ide a menekülteket, mert vesz nekik gumicsónakot és gondoskodik embercsempészekről, sőt még térképpel is ellátja őket, hogy pontosan tudják hova kell vinni a földönfutókat, véletlenül se tévedjenek el a vadvizek környékén, mint Kolumbusz és bóklásszanak kézen-közön Amerikában. Most Soros lett az apokalipszis hírnöke, Európa ellensége, Clintonék hű vazallusa, az ellenzék vibrátora, minden, ami rossz, gonosz és ami nem ugyanazt a követ fújja és pázsitot nyírja, mint a fiúk, az Soros. A szitokszó, amit Lázár János a titkosszolgálati jelentésekből kiolvas, aminek valóságtartalmát ugyanúgy nem ellenőrizheti a köz, mint azt, hogy kivel tárgyalt azokon a zürichi, milánói, londoni utakon, amikor luxushotelekben szállt meg a kísérőjével. Hiszen azóta sem tudjuk ki a titokzatos tárgyalópartner, akinek neve nemzetbiztonsági kockázatokat rejt magában. Nem tán Soros bújt a milánói Four Seasons éttermének egyik virágágyása mögé, hogy senki meg ne lássa, amikor titokban Lázárral egyeztet a trafikokról és a menekültekről.

illes_6.gif

És bár az ellenség büdös hónaljszagú, a módszerei már koránt sem azok. Mert azt viszont pontosan tudjuk, hogy Soros nem kétkezi közmunkával gereblyézte össze a vagyonát, hanem finoman szólva befektetésekkel, amit köznyelven spekulációnak is neveznek. Soros Úr ugyanis vadorzóként tőzsdézett. Kispályásként kezdte és befolyásos guruként végezte, miközben adott-vett, feketézett és shortolt. Néha még az egykori hazájának legnevesebb és legnagyobb pénzintézetét sem kímélte, ha nyerészkedni támadt kedve, habár utólag tagadta, hogy a megbízás tőle származott volna, de azért a büntetést befizette, ha már rajtakapták, hogy közterületen végezte a dolgát. A tanításait pedig ott kamatoztatták, ahol annak semmi keresnivalója nem lenne. A Nemzeti Bankban. Matolcsy ugyan nem Soros-fióka, maximum spionja annak a miniszterelnöknek, akivel minden további nélkül meg lehetett beszélni azt, hogy egy kicsit a devizahitelesek kárára shortolják a forintot, amiből aztán gond nélkül lehet támogatni a költségvetést, ha az túlságosan elszaladna, sőt még jut abból a barátoknak és rokonoknak is, akik talicskával hordhatják el a közpénzt. Pláne úgy, ha akad egy főügyész, aki inkább félrenéz, mert egy Nokiás dobozt, ami állítólag nem is létezett, hamarabb kiszúr, mint egy olyan targoncát, amiből trágya helyett zöldhasú lé folyik.

illes_5.jpg

Persze naivitás lenne pártatlanságot, szakmaiságot és elfogulatlanságot várni attól a Polt Pétertől, aki hol Orbán VIP részlegében élvezi vele együtt jókedvűen az aktuális futballmeccset, hol étteremkritikusként osztogat Michelin csillagokat a bankvezérrel összebújva. És mivel a látszat sem számít, hiszen arra banánköztársaságokban és baráti országokban, Törökországban, Lengyelországban vagy Oroszországban sem adnak, még az asszony is Matolcsy kenyerét eszi, amitől Polt szerint még indulhatna ügyészségi vizsgálat az MNB alapítványainak ügyeiben. Csak hát nem fog, mert egyrészt az asszony helyett ki rakna vacsorát az asztalra, másrészt nagyon nehéz már az ilyen korrupció gyanús eseteket kiszűrni, hiszen a bűnözők kifinomultak és rafináltak, tudják, hogyan kell megkerülni a törvényeket. Valóban és éppen ezért lenne ott a főügyész, hogy előmozdítsa a jogalkotást szakszerű javaslatokkal, amiket jogszabályokba lehetne építeni, segítve ezzel a bűnüldözői hatékonyságot. Polt azonban nem erre van szerződtetve, ő csak takarító és barát, akinek legnagyobb érdeme, hogy elkapta a bundázókat, hiszen ezzel a miniszterelnök kedvére tehet.

illes_4.jpg

Ha nem lenne világos, még mindig több a rozsda, a penész, a kosz és mocsok ebben az országban, mint Barna Illés bácsi gödöllői cukrászdájában. Szerény különbség, hogy míg azt be lehet zárni, mert a szalmonellás fagyitól bizony be lehet fosni, addig a birodalmat működtetni kell, még akkor is, ha sokszor végbélkúp szükséges ahhoz, hogy megkíméljük a gatyánkat. Ezt a cukrászdát pedig olyan Soros-fiókák menedzselik, akik most népszavazással, gazdasági csodával, stadionokkal, oroszbarátsággal, unióellenességgel etetnek. És ezek nemhogy nem fekszik meg az átlagemberek gyomrát, hanem habzó szájjal még kérnek belőle. Repetát. Veszett étvágyukban pedig nem gondolnak arra, hogy a kúp sem mindenható. Ahogy az a vendég sem tartott semmi rossztól, aki megkóstolta Illés bácsi krémesét, aztán nem tudott kijönni a budiból. Ez sem kellemes, de az sem, ha egy ország ragad ott a fiúk miatt. És ezért még világot sem kellett látni. Soros pénzen.

Szólj hozzá

jegyzet közéleti Soros bácsi cukrászdája